Utazási Élmények

Magyarország első számú utazós közösségi magazinja

A gyermeknap története

A gyerekek többsége a Karácsony és a Mikulás után talán ezt a napot várja a legjobban, mert ilyenkor nagyobb figyelem fordul feléjük.  A gyereknapot  szinte minden család ismeri, és nagyon sok családban meg is ünneplik ezt a szülők  gyerekekkel. . De vajon tudjuk-e, honnét indult útjára ez a szokás?

A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése egy  Törökországból elindult kezdeményezés, amit mára a legtöbb országban ünnepnapként tartanak nyílván. Magyarországon először 1906-ban tartották meg a  Gyermeknapot az Országos Gyermekvédő Liga szervezésében, amivel egészen  a II. világháborúig tartó nemzeti  hagyományt teremtettek. 1931 májusában már elsősorban jótékonysági célból   az első gyermekhetet is megrendezték. A II. Világháborút követően új formában indult a kezdeményezés;  A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. Novemberi határozata alapján azóta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Gyermeknapot amire a mai formájában 1950 májusában került sor először. A kezdetben  a háború által leginkább sújtott országok gyermekeinek megsegítése  illetve az őket segítő különféle akciók szervezése volt a cél. Azóta a hangsúly a játékos örömök mellett áttevődött arra, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, ami sajátos kiszolgáltatott helyzetükből  fakad.


EPSON DSC picture


Hazánkban a Gyermeknapon a legtöbb településen játékos programokat, sportversenyeket,  különféle előadásokat rendeznek a gyermekek számára.

Létezik egy Magyarországon  kevésbé ismert ünnep is a Gyermekek Világnapja, melyet az UNICEF és az ENSZ keretében szerveznek  meg minden évben szeptember 20-án.  Ez az ünnep  elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására hívja fel a figyelmet. 

Külön  különlegesség, hogy Japánban 1948-óta nemzeti ünnep és egyben munkaszüneti nap is a gyermeknap, amit május 5-én rendeznek meg, és ilyenkor hagyományosan a családok papírsárkányt röptetnek.

Kevés a gyermeknapnál színesebb és különlegesebb ünnepnapunk  létezik a világban. Bárhol is élünk, bármilyen valláshoz  tartozunk, mindenki számára fontos ez a nap akik szeretik a gyermekek világát.

   Mára ez az ünnepünk is alaposan átalakult. Sok család már úgy ünnepli meg ezt a jeles napot, hogy hétvégére elutaznak vagy kirándulnak egy jót valamelyik szép városunkba vagy kirándulóhelyre és résztvesznek az ott épp megrendelésre kerülő gyermeknapi rendezvények valamelyikén.  Az állatkertek, színházak és egyéb programhelyek pedig extra programokkal várják a gyermekükkel érkezőket. 

 



 Utazási Tipp  
    Családi szállásakciók, gyors foglalással, akár SZÉP kártyával is!

gyereknap2