Általában nyár közepére a Balaton parti üdülőhelyek megtelnek nyaralni vágyókkal. Erre idén egy gyengébb előszezon után július végéig kellett várni, ami nem számít meglepetésnek, hisz minden évben ilyenkor vonzza a magyarok tengere a legtöbb magyar és külföldi turistát. Látni külföldi rendszámú autókat is, de a balatoni nyaralások főként magyarok körében népszerűek. Sok vendéglátós és szállodás tartott tőle, de az árak 15-20%-os emelkedése sem tántorította el a vendégeket a balatoni nyaralástól.
Mit érdemes tudni a Balatonról ?
A Balaton évek óta a magyarok kedvenc nyaralóhelye, hiszen varázslatos tájakkal, gazdag kulturális örökséggel és sokszínű kikapcsolódási lehetőségekkel várja az ide látogatókat. A tó Közép-Európa legnagyobb tava, melynek területe 594 km². A tómederben összesen kb. 1800 millió köbméter víz található.
A Balatont történelme során többféle képpen is hívták. A rómaiak "Lacus Pelso"-nak nevezték, ami magyarul "sekély tavat" jelent. A német "Plattensee" szó hasonló jelentéssel bír. A magyar elnevezés valószínűleg a szláv "blato" (= mocsár, láp, sár) szóból ered. A Balaton talaja iszapos és a vize kb. két évente cserélődik le teljesen. A tó vízminősége többnyire kiváló.
A Balaton hossza körülbelül 77 km, szélessége 1,3 km és 14 km között változik. A parthossza 195 kilométer, és már a római korban is szabályozták a vízszintjét. A Balaton jelenlegi formáját a 19. században kialakított vasúti töltések hatására nyerte el. Az átlagos mélysége körülbelül 3 méteres, a legmélyebb pontja pedig a Tihanyi kútnál 12,5 méter. A déli part jóval sekélyebb, itt akár 300 métert is gyalogolhatunk a mélyvíz elérése érdekében. A Balatont a Zala-folyó táplálja, és a felesleges vizet a Sió-csatornán keresztül engedik le a Dunába.
Az utóbbi években a Balaton-parton található települések folyamatosan fejlesztették az infrastruktúrát, új szállások, vendéglátóhelyek és kikötők épültek, és a régebbiek nagy részét is felújították azért, hogy a régió még vonzóbbá váljon a nyaralók számára. Fontos cél volt emellett továbbá a szezon meghosszabbítása is.
Július végére a népszerűbb tóparti panziók és apartmanok teltház közeli állapotba kerültek. A kereslet egyes helyeken meghaladja a rendelkezésre álló kapacitást és egyes szálláshelyeknek már hetekre előre nincsenek szabad szobák sem. A szállások mellett sok strand is zsúfolásig megtelik. A kimagasló érdeklődést részben az is magyarázza, hogy a Balaton egy biztonságos, kellemetlen meglepetések nélküli úti cél, ahol a SZÉP kártyával is lehet nyaralni.
Az elmúlt év gazdasági folyamatai, az infláció növekedése és a szolgáltatások költségeinek emelkedése miatt az árak a korábbi évekhez képest kb. 15-20%-kal nőttek. Ez azonban nem tántorította el a magyarokat a Balaton-parti nyaralástól. A turisták zöme hajlandó többet fizetni a kellemes kikapcsolódásért, mivel a szálláshelyek, éttermek, valamint a strandok hozzátartoznak a jó hangulatú nyaraláshoz.
Az idei év bebizonyította, hogy a Balaton továbbra is a magyarok kedvenc nyaralóhelye marad. Az emberek számára fontos, hogy több minőségi időt töltsenek családjukkal és barátaikkal és a Balaton part ezt a lehetőséget adja meg számukra. Sokan azzal próbálnak spórolni a kiadásaikon, hogy például a strandra magukkal viszik az enni és innivaló egy részét vagy a csökkenő számú szabadstrandokat keresik fel.
Ha még nincs lefoglalt szállásotok, itt egy jó megoldás!
A TravelBay segít megtalálni a legjobb árú szállást a Balatonnál
További olcsó foglalási lehetőségek itt: Travelbay.hu
Összességében elmondható, hogy a Balaton-parti nyaralások népszerűsége és a július végi megtelt állapot egyértelműen mutatja, hogy a magyarok számára a tó továbbra is a legkedveltebb úti cél marad hazánkban. A természeti szépségek, a sokszínű programok és a kedvező elérhetőség együtt alkotják azt a varázst, amely minden évben a Balaton partjára csábítja az ide látogatókat.
Családosok figyelmébe ajánljuk a következő írásainkat;