Utazási Élmények

Magyarország első számú utazós közösségi magazinja

Hirdetés

Hirdetés

  A Földfelszín alatt mintegy öt kilométeres mélységben felhalmozódó magmából az izlandi hatóságok egy közelgő vulkánkitörésre  következtettek, ami többszáz földrengés jelzett a felszínen az elmúlt napokban. A rendkívüli állapot pénteki kihirdetését  a hatóságok gyors és hatéározott intézkedései követték óvintézkadésként,   beleértve a veszélyeztetett területek evakuálását és az emberek biztonságba helyezését. A helyi média híradásai valószínűsítenek olyan további intézkedéseket is, amelyeket az izlandi  lakosság szélesebb körének védelme érdekében vezetnek be, valamint az esetleges vagyoni károk és veszteségek minimalizálását szolgálják. Az ilyen események mindig jelentős figyelmet kapnak nemcsak a helyi, hanem a nemzetközi közösség részéről is, mivel az ilyen természeti katasztrófák potenciálisan jelentős hatással lehetnek az érintett régiókra és azok lakóira, továbbá világszerte veszélyeztethetik a repülőforgalmat is a légkörbe kerülő vulkáni por és hamu miatt. 



   Izlandon, 2023. november 10-én, komoly szeizmikus mozgások történtek a Grindavíktól északra elhelyezkedő Sundhnjúkagígar térségében a Reykjanes-félszigeten.  Ezen események hatására döntött a suðurnesi rendőrfőnök, a kb. 4 ezer lakosú Grindavík település evakuálása mellett. A polgári védelem jelenleg is rendkívüli készültségben áll, bár azt is kihangsúlyozzák, hogy ez nem vészkiürítés volt. Grindavík lakóit arra kérték, hogy legyenek türelmesek és körültekintőek, és kövessék a hatóságok utasításait, amíg további információk és fejlemények nem érkeznek. Az elmúlt három évven 3 kitörés is történt a Reykjanes-félszigeten Fagradalsfjall közelében; 2021 márciusában, 2022 augusztusában és 2023 júliusában. Mindhárom esetben a lakott területektől távolabb lévő területet érintett a kitörés. 

 A szakemberek szerint azt még nem lehet pontosan megmondani, hogy a magma eléri-e a felszínt, és azt sem, hogy az  pontosan hol történhet ez meg. Az északi Sundhnjúkagígumtól Grindavík felé terjedő terület alatt mindenesetre jelentős mennyiségű magma mozog. A megfigyelt magma mennyisége lényegesen nagyobb, mint a korábbi Fagradalsfjall-i kitörések során tapasztalt legnagyobb magmakitöréseknél volt.

A szakemberek további adatokat gyűjtenek a magma mozgásáról, hogy pontosabb modelleket készíthessenek. Jelenleg azt nem lehet megjósolni, mikor zárul le ez a folyamat.

  Izlandi beszámolók szerint "pánik" tört ki az egyik legnépszerűbb turisztikai területen, a Blue Lagoon nevű híres geotermikus gyógyfürdőben. A fürdőt átmenetileg be is zárták, mivel a földrengések és a régióban tapasztalt szeizmikus aktivitás riadalmat váltott ki az emberekből az esetleges vulkánkitörés miatt. A vendégek megrémültek és siettek elhagyni a fürdőt a erőteljes rengések hatására, ami az utóbbi időszak legnagyobb szeizmikus aktivitásához kapcsolódott.



  A helyi taxisok azt is jelentették, hogy zűrzavaros jelenetek voltak a Retreat nevű Hotelnél, mivel lávadarabok hulltak az útra, és a parkolóban több taxi  zsúfolódott össze. A helyiek pánikhangulatról számoltak be, mivel attól tartanak, hogy hamarosan óriási vulkánkitörés következik be. Az események alapján látszik, hogy a Fagradalsfjall vulkán újabb kitörésének veszélye sokakat megrémít.



 Több szakértő is úgy gondolja, hogy az éghajlatváltozás is befolyásolja a megnövekedett szeizmikus aktivitást, az Izlandi Meteorológiai Intézet munkatársa Michelle Parks így nyilatkozott: "Az Izlandon jelenleg zajló jéghiány is hatással van vulkánjainkra és a vulkánok alatt található magmatestekre."   Ez  a jövőben feltehetőleg gyakoribb vagy nagyobb kitöréseket jelenthet.

  Az izlandi  külügyminisztérium közleményt adott ki arról, hogy az Izlandra utazó vagy onnan hazatérő turistáknak figyelni kell a helyi hírforrásokat és a hatósági közleményeket és a kialakult veszélyhelyzetre tekintettel kell szervezniük az utazásukat.


>>  Cikk: Aktív tűzhányók Európában - vulkán körkép  <<

  SZERVEZD MEG ÖNÁLLÓAN  A SAJÁT UTAZÁSOD A TRAVELBAY.HU SEGÍTSÉGÉVEL!  


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább