Ramadán idején fontos minden utazó számára, hogy ne teljesen tájékozatlanul érkezzenek egy muzulmán országba, mert így biztonságosabb lesz az útjuk és elkerülhetik a turistákra leselkedő kellemetlen helyzeteket.
Azt tudjuk, hogy érdemes felkészülni minden utazás előtt, a felkeresett ország látnivalóiból, kulturális és vallási sajátosságaiból is. Ide tartozik, hogy közelebbről is megismerjük a felkeresett úti célok vallásait és a hozzájuk kapcsolódó öltözködési és viselkedési szabályokat is. Jó példe erre, amikor a ramadán idején szeretne valaki turistaként ellátogatni egy muzulmán országba. Az alábbi áttekintésben bemutatjuk, mit érdemes tudni a ramadánről az utazóknak.
Mikor tartják és mit jelent a ramadáni időszak?
A hívő muzulmánok ramadánkor azt ünneplik meg, hogy Gábriel Arkangyal megmutatta Mohamed prófétának a Korán verseit. A muzulmán vallás követői ennek tiszteletére egy hónapon át napkelte és napnyugta között böjtölnek. Ez azt jelenti, hoigy ebben a hónapban napközben sem enni, sem inni nem szabad. A hívő muzulmánoknak ebben az időszakban kerülniük kell minden kísértést és a függőségeket, a dohányzás nappal ugyanúgy nem engedélyezett, mint a házasélet. Emellett nagyon sokan Mekkába is elzarándokolnak ramadánkor.
A ramadán a muzulmánok holdnaptárjának a kilencedik hónapja, amely kb. 29-30 napig tart. Ez is egy mozgó dátumú vallási szokás, melynek a kezdete és a vége sem meghatározott dátumú, hanem a holdnaptárhoz igazodik. idén például március 10-től től április 10-ig tartják.
A böjti hónapban a muzulmán hívők önmegtartóztatást gyakorolnak, hogy magukra a Koránra koncentráljanak. Az egész ramadán nagyon fontos szerepet játszik minden muzulmán országban, az utazóknak ezért feltétlenül tisztelettudóan kell viselkedni és figyelembe kell venniük a rájuk vonatkozó szabályokat.
Vannak kivételek is. Például a kisgyerekek, akik még nem értek el serdülőkort, a terhes és szoptató nők, valamint a beteg és idős emberek is kivételnek számítanak a ramadán szabályai és előírásai alól. A ramadán végét a "cukorfesztivállal" ünneplik , amikor a muszlimok az éhezés és a szomjúság ideje alatti böjtjüket rengeteg étellel három napig ünneplik meg.
Korlátozások a ramadán idején:
Mivel a legtöbb tilalom csak nappal érvényes, a ramadán ideje alatt a muzulmánok élete általában éjszakánként zajlik. A naplementével beindul az élet, mivel akkorszabad elfogyasztani az ételeket (arabul: Iftar). Ramadán idején például számolni kell azzal is, hogy napközben nehezen lehet nyitott éttermet találni, de egyes országokban a hoteléttermek nyitva tartanak.
Az üzletek és turisztikai látnivalók is rövidebben tartanak nyitva a ramadán idején azért, hogy mindenki otthon lehessen a családjával, amikor véget ér a nappali böjtjük. Igy javasolt például előzetesen tájékozódni az aktuális helyzetről, mielőtt kirándulásokat vagy hasonlókat szervezünk. Érvényes ez a tömegközlekedésre is, különösen a délutáni órákban. A nagyvárosokban este nagyobb a nyüzsgés az utcákon, ezért az autóval utazóknak fokozottan oda kell figyelniük a gyalogosokra is.
Íme néhány jó tanács, amit érdemes betartani a ramadán idején:
- Kerülni kell nyilvános helyeken a napközbeni evést vagy ivást, különösen, az épp imádkozó muzulmánok jelenlétében. Ezt bizonyos országokban például a rágógumira is vonatkozik.
- A dohányzást is kerülni kell a nyilvános helyeken.
- A ramadán időszakában javasolt kerülni a hangos zenehallgatást vagy a szeretet kifejezési formáit nyilvános helyeken.
- A ramadán idején javasolt a visszafogott, zártabb öltözet.
- Az alkoholfogyasztást is kerülni kell a ramadán idején, mivel sok iszlám országban ezt tiltják.
A szabályok be nem tartása országonként eltérő következményekkel járhat. Ezek lehet egy szimpla barátságtalan pillantás, de akát súlyosabb következményei is lehetnek. Általában a nem muszlimokra nem vonatkozik a hivatalos tilalom, de fontos a helyiek és a vallásuk tisztelete is. Napnyugta után viszont megnyílnak az éttermek és kávézók is. Ez jó lehetőség a turistáknak, hogy jobban megismerjék a muzulmán emberek életei a ramadán idején. Előfordulhat, hogy néhány muzulmán kissé ingerlékenyebb, amit általában az éhség és szomjúság okoz.
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAT ÉS SZERVEZD MEG AZ UTAZÁSOD A TRAVELBAY-EN!