Ilyenkor a városka apraja-nagyja – hagyományosan - a Kántor-réten gyűlik össze, hogy összemérje a főzőtudását az „idegenből“ érkezett többi profi vagy amatőr szakáccsal. Mire a Nap lemegy, az is eldől, hogy kié lesz a legfinomabb fogás a magyar konyha egyik leghíresebb ételével.

Dióhéjban írnám le, hogy először étlapon 1879-ben Monte Carloban szerepelt a mi csirkepaprikásunk, méghozzá egy híres francia gasztronómus, Auguste Escoffier és tanítványa Görög Rezső összefogása által.
Görög Rezső még egy cikket is megfogalmazott a nagy eseményről, melyet elküldött a Magyar Szakács folyóiratba: “Érdemes lesz talán, ha megemlítem, hogy én voltam az első, aki a valódi szegedi paprikát kihozattam külföldre és bevezettem a francia konyhába 1879-ben, a montecarlói Grand Hotelben. Ezen háznak étlapjain szerepelt először külföldön a Poulet au Paprika és a Gulyás Hongroise”.

Escoffier volt a leghíresebb szakács, aki 1903-ban publikálta első fő könyvét, a ’’Le Guide Culinaire’’-t. Ez kb. 5000 receptet tartalmaz és a szakmabeliek ezt tartják a szakácskönyvek Bibliájának (az Escoffier gasztronómiai lovagrendnek 40 ezer tagja van, a francia rend vezetője alapította meg a magyar lovagrendet is és talán nem is meglepő, hogy kedvenc konyhája a francián kívül még a magyar).

Nem csoda tehát, hogy amikor a tanítvány megmutatta mesterének a pirospaprikát, az nagyon megtetszett Escoffier-nek. Olyannyira, hogy a mi paprikás csirkénket próbaképpen tényleg feltette az egyik étlapjára. Ezek után rendszeres fogás lett a Ritz-ben is. 

Nem tudni egyébként pontosan, hogy Magyarországra hogy került a fűszerpaprika. Egyesek szerint a Balkán felől, ezért volt a neve először törökbors. Más feltételezések szerint azonban – mivel a törökök anno lezárták a kelet fele vezető kereskedelmi útvonalakat – a portugálok segítségével jutottunk hozzá. Ami viszont egészen bizonyos, hogy egy világlátott mesterszakács, név szerint Marchal Józsefhez kapcsolódik az a tény, hogy úttörőként ő vitte tovább a régi magyar szakácsmesterek örökségét, végig arra törekedve, hogy megőrizze a magyar konyha egyedi jellegét.

Magyarországon először csak a gazdagok növényritkaságai közé tartozott a paprika. A 18. század végétől azonban már olcsó borspótló fűszerként vált híressé és mondhatni teljesen átalakította a magyar konyhát. Legendák szerint egy Kalocsán talált mutáns példányból fejlesztették ki a ma is ismert, finom édes pirospaprikát..

Na de visszatérve a Kántor-rétre, a tömeg másik fele – köztük jómagammal – nagyokat szippanthat a rotyogó bográcsokból terjedő mennyei illatokból és már alig várja, hogy letesztelje a versenyzők főzőtudományát…
Úgy tudom, a bólyi emberek e tekintetben a hosszú levű és az ún. “kanalas galuskájukról” híresek.

Ízelítőként jöjjön itt most egy recept. Az én családom a következőképpen készíti a finom kis paprikás csirkét (a teljesség igénye nélkül a hozzávalókat mindenki ismeri, de nyilván ahány ház, annyi szokás, s ez így is van rendjén!).
Ebből kijön egy 4-fős család ebédje (és talán még a vacsorája is):
- 1 szépen megpucolt, darabjaira szedett tanyasi csirke (vagy kakas)
- 1 kanál zsír vagy olaj (csak mert külföldön nem találni mindig jó kis házi zsírt és ha elfogy, akkor megelégszünk a repceolajjal is)
- 1 főzőhagyma
- őrölt édes nemes pirospaprika, só, bors
- hámozott paradicsom, bármilyen nyers paprika
- tejföl
- Piros Arany (nálunk jó magyar szokás szerint csak csípős lehet és jól bevásárolunk belőle, ha egy évben egyszer hazajutunk Magyarországra, mert a külföldinek sosem ugyanaz az íze, mint a hazainak...).
Az apróra vágott hagymát a felforrósított zsiradékban megpirítjuk, vigyázva arra, hogy oda ne égjen. Beletesszük a felaprózott csirkét, amit megsózunk, majd fedő alatt, vízben, lassú tüzön puhára főzünk (amit többször is cserélünk alatta, attól függően, hogy milyen öreg a csirke/kakas és hogy mennyire főtt el a leve – így természetesen majd ízlés szerint utána is kell sózni). Ha már kész, mehet rá a pirospaprika és ¼ liter tejföl. Lehetőleg friss paradicsommal, zöldpaprika karikákkal és Piros Arannyal ízesítjük még (ami szintén sós, ezért ovatosan sózzuk).
Tálalásnál tejföllel díszítjük a tetejét is és – mi legalábbis – főtt krumplival, vagy galuskával fogyasztjuk (a soványabbak kenyérrel mártogathatják is a finom levét). 

A bólyi Csirkepaprikásfőző Fesztiválon fellépők egész sora szórakoztatja majd a közönséget, pl. énekesek, néptáncosok, vendégfellépők.

Én – személy szerint - nagyon sajnálom, hogy idén nem lehetek ott (képeimet korábbi csirkepaprikásfőző fesztiválon készítettem), főleg, hogy idén - neves előadók gyűrűjében - Tina Turner tiszteletére rendezett emlékdalokkal is készültek. Bóly mindig megadja a módját a jó hangulatnak!
A finom ételek mellett mindenki megtalálhatja a neki tetsző programot, a gyerekek szórakoztatásáról pedig általában még a vásári forgatagban körhintával, ugrálóvárral kedveskednek a szervezők.


Minden adott tehát ahhoz, hogy egy család eltöltsön itt nem csak egy kellemes délutánt, hanem akár egy egész napot is. Mert ez a kis település nem csak a minden évben hagyományosan megrendezésre kerülő Csirkepaprikásfőző Fesztiválból áll, hanem érdekes, kulturális látnivalók is fellelhetők a közelben, pl. a Kántor rét közvetlen környezetében van a mauzóleum, amit bizony érdemes megnézni, ha már erre jártok. Nem csak kívülről érdekes épület, de belsőépítészete is páratlan, hiszen ez a Montenuovo hercegek neoromán stílusban épült családi mauzóleuma.

Érdekes szobrokat fedezhettek fel Bóly terein, pl. a parkosított Rákóczi úton található a “Bőség” nevű szobor, egy ülő nőalak, kezében gyümölcskosárral, mellette sok-sok szőlőfürttel.

Mondhatni a központban van egy gyönyörű parkerdő, ahol érdemes “eltévedni”, futkározni, biciklizni, vagy csak úgy andalogni a természet lágy ölén… talán mondanom sem kell, hogy nekem ez a kedvenc helyem Bóly mezővárosában?

Az ösvényen balra tartva pedig kijuthatunk egy szuperjó kis újonnan felépített játszótérhez, ahol minden gyermek álma valóra válhat.

A Batthány-Montenuovo kastély nem látogatható, de egy pillantást a kapuból ez a szép épületegyüttes is megér.

Végül, de nem utolsó sorban a szépséges bólyi Vigadó, mely a mai napig számos rendezvény helyszínének ad otthont.

Bóly tulajdonképpen egy nagyon szépen rendbentartott, aranyos kisváros, bőven bejárható gyalogosan egy délelőtt alatt. Délután 15 órára viszont irány vissza a Kántor rétre, mert akkor van a hivatalos megnyitója a Csirkepaprikásfőző Fesztiválnak. Le ne maradjatok róla!

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet!
Szerző&képek: Kernné Riebel Brigitta