Utazási Élmények

Magyarország első számú utazós közösségi magazinja

Hirdetés

 

A svájci Visp vagy Täsch településéről indul ki az elektromos fogaskerekű vasút, amivel el lehet érni az 1608 méter magasan fekvő autómentes Zermatt városát, mely közel 200 éve az európai utazók kedvelt találkozóhelye. Már az 1800-as évek elején megjelentek az első kirándulók, akiket magával ragadott a svájci hegyvidék és a megmászhatatlannak tartott Matterhorn varázsa. Az idők során többen is megpróbálták megmászni a hegycsúcsot, de legelőször 1865 július 14-én sikerült egy angol hegymászónak Edward Whympernek feljutni a 4.478 méter magas hegycsúcsra.


matterhorn svajc 01


Whymper akkoriban már öt éve gyakorolta a hegymászást és ő volt a vezetője annak a csapatnak, amely előző nap elindulva sikeresen jutott fel az emberi orrot formázó Matterhorn tetejére. Sajnos a visszaúton egy baleset következtében a csapat 4 tagja is meghalt. A csúcs azóta is szedi az áldozatait. Több, mint 500 hegymászó vesztette el az életét az elmúlt 150 év mászási kísérletei során. Az első sikeres mászás eseményeiről a Mattaerhorn Múzeumban emlékeznek meg, ahol bemutatják a mászás történetét és a zermatti emberek 19. századi világát.



Az elmúlt évtizedek során rengeteget fejlődött a település. Elegáns szállodák és éttermek sorát húzták fel Zermattban, ahol évtizedek óta csak elektromos járművekkel engedik a közlekedést. A mai Zermatt Európa legfelkapottabb üdülőhelyeinek egyike, ahol egyáltalán nem kell meglepődnie senkinek, ha híres emberekkel találkozik az utcán. Elegáns szállodák, üzletek és éttermek uralják a városképet amerre csak ellát a szem. A látogatók szórakoztatására egész évben nagyon sok helyi rendezvényt tartanak Zermattban. A programok között zenei programok, maratoni futás és étel fesztivál is szerepel. Említést kell tenni a svájci gasztronómiáról is, mely éppolyan gazdag és sokszínű, mint maga Svájc.


 Utazási Tipp  
    Körutazások, szállásfoglalás, akciós utak Svájcban

Zermatt télen

 

Minden vérbeli sízőnek kiváltságos élményt jelent egy svájci sízés a csodálatos zermatti sípályákon. Zermatt a világ legmagasabban fekvő sí top-síterületeinek egyike. A 322 kilométernyi sípályarendszer egy része átnyúlik Olaszországba. A legalacsonyabb pont 1562 méteren található, míg a pályák legmagasabb része a 3.899 méteres Kis-Mattaerhorn csúcsnál van. A téli szezon október végétől egészen májusig tart, de a gleccseren egész évben lehet síelni. A téli sportok szerelmeseit összesen 53 lift szolgálja ki és a leghosszabb pályán haladva a 17 kilométernyi lesiklás során összesen 2.200 méteres szintkülönbséget lejtenek a sípályák.

 

TIPP: Egész évben érdemes napfényvédőt vinni, mert ebben a magasságban könnyű leégni.

 

Zermatt nyáron

 

A nyári Zermatt egy igazi túrázó paradicsom. 400 kilométernyi túraútvonalán a környező hegyek varázslatos alpesi világát lehet felfedezni. Az útvonalak egy része a gleccser felé vezet, míg másik útvonalak vörösfenyő erdőségeken át vezetnek romantikus alpesi tavakhoz és hegyvidéki tájakra. A túraösvények mentén mindenfelé legelésző nyájakat, virágos mezőket és helyi specialitásokat kínáló kis hegyi éttermeket találnak a túrázók. Sok magyar buszos utazó is felkeresi Zermatt városát. Ők általában megérkeznek a fogaskerekű vasúttal Zermattba, majd végigjárják a kisváros főbb látnivalóit, végül pedig a Gornergratbahn segítségével eljutnak egy 3.000 méter feletti kilátó platformhoz, ahonnét lenyűgöző kilátás nyílik a gleccserre és a környező hegycsúcsokra.


matterhorn svajc 02 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább