Utazó Oroszlán
Utazó Oroszlán
Összeszedtünk néhány információt Sri Lankáról, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat, bármikor legyen is az. Az egykori Ceylon annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek megfelelő szórakozást és kikapcsolódást képest nyújtani. Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség mind-mind megtalálható Sri Lankán, egy helyen, a csöppnyi szigeten ami Magyarország területének 2/3-án terül el, de lakosságának száma majdnem háromszor annyi. A mai cikkben a Sri-Lanka-i érdekességeket fogjuk bemutatni.
Vízhiány és a női körülmetélés - ez a két, egymástól látszólag teljesen távol álló jelenség a két fő oka annak, hogy a maszáj iskolás lányok sokszor még az általános iskolát sem végzik el. Esther Somoire maszáj emberi jogi aktivista saját példájával és az általa alapított szervezettel bátorítja a 800 ezer fős, főleg állattartásból élő vándornépet, hogy szakítson a nők körülmetélésével, a kényszerházassággal és a poligámiával. A Kenyában és Tanzániában élő törzs tagjainál lassan megindult a szemléletváltás: elkezdték iskolába járatni lányaikat, és hajlandók óvszert használni.
Január 31-én kezdődik a Karnevál Velencében, bár most elmaradnak a központi ünnepségek, csak online rendezvények lesznek. Mindig jeles napokon szoktam írni, most egy kicsit megelőlegezem. Lehet, hogy ez egy kis türelmetlenség is tőlem. ⭐️ Régebben nagyon boldogok voltunk karnevál alatt és Velencében, ahol a karneválnak kitüntetett helye volt, ilyenkor pezsgett az élet a hosszú, szürke és fagyos tél után. Már mindenki nagyon várta. ✨
A csodás Portugália egyik legszívesebben látogatott városa a főváros, Lisszabon. Számos látnivalója akad, amiért érdemes, akár egy rövid utazás erejéig is beiktatni úti célként. Lisszabon nem csak a főváros, hanem az ország legnagyobb városa is. Portugália nyugati peremén, az Atlanti-óceán partján terül el.
Az ember, ha Portugáliára gondol, nem kifejezetten a csodás partjai és a fürdés jut eszébe, hanem inkább gyönyörű történelmi városai és a vendégszeretete, pedig az ország bővelkedik lenyűgözően álomszép tengerpartokban, amiket érdemes meglátogatni, ha arra járunk.
Sigiriya szikla - egy lélekemelő látványosság, apagyilkossággal, paranoiával és lélegzetelállító panorámával fűszerezve. Sri Lanka összesen nyolc Unesco örökséggel rendelkezik, ebből hat kulturális, kettő pedig természeti látványosság. Mindegyik különleges a maga nemében, de mindannyian megegyezhetünk, hogy a „number one”, a „must see”, a leglátogatottabb helyszín a Sigiriya szikla, melynek történetével minden utazónak meg kell ismerkednie.
Új, figyelemre méltó és különleges szereplő jelent meg a magyar turizmus már eddig is széles kínálatot felvonultató világában, egyedi és minőségi kínálatával és szolgáltatásaival: az Utazó Oroszlán.
Többször is találkoztam magyarországi tartózkodásunk alatt azzal a jelenséggel, hogy amikor azt mondtam, Sri Lankán élünk, sokan nem tudták: az hol is van? Ha azonban hozzátettem: Ceylon, abban a pillanatban mindenkinek eszébe jutott valami: a tea. Hiszen ki ne hallott volna a híres ceyloni teáról?
![]() |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
| Megnézem | |
![]() |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
| Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
| Megnézem | |
![]() |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
| Megnézem | |
![]() |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
| Megnézem | |
![]() |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
| Megnézem | |
![]() |
Facebook csoportunk
|
Utazási Élmények Facebook csoport
| Tovább |