Amit nekünk Pannonhalma jelent, azt jelenti az osztrákok számára Melk. Wachau régió lebilincselően vadregényes völgyszorosában, a sziklák között sebesen kanyargó Duna habjai feletti dombon terül el Ausztria legnevezetesebb és talán legszebb apátsága. Nem meglepő, hogy a középkorban jelentős befolyással rendelkező egyházi épületegyüttes és az azt övező szépséges táj napjainkban UNESCO világörökségi védelem alatt áll. Minden évben rengeteg látogató kíváncsi a híres monostorra, amelyről már Umberto Eco is megemlékezett a „Rózsa neve” című művében Melki Adso karakterén keresztül.
A táj már az ősidőktől fogva rabul ejtette a letelepedni szándékozó embereket. Erre nagyszerű bizonyíték a Melk közelében talált 6500 éves ún. „Madárarcú bálvány”, amelyet ma a városi múzeumban tekinthetünk meg. A rómaiak őrtornyokat is létesítettek ezen a vidéken, de jelentősebb hellyé csak a Babenberg-uralom alatt (Ausztria első uralkodó dinasztiája) vált. A Babenbergek voltak az elsők, akik a Duna, illetve a Melk folyó itteni folyásánál települést létesítettek 831-ben, ebből alakult ki aztán Melk városa is. Az 1089-ben alapított, már messziről is jól látható monostort a mai napig azok a bencés szerzetesek lakják, akik Lambachból érkeztek erre a csodás vidékre. A barátok itt jobban el tudtak vonulni a világ elől, ezért esett anno választásuk erre a hegyes-völgyes, természeti szépségekben igencsak gazdag környezetre. Habár napjainkban a Bécstől csupán 70 kilométerre fekvő, kiterjedt épületegyüttes az osztrák barokk iskolapéldája, a mai kinézetet az eredetileg román stílusban épített falak csak többszöri átépítéssel és felújítással nyerték el. A kolostor nem egyszer vált a tűz martalékává, de érintették járványok, háborúk, reformáció és helyi csetepaték is bőven. Ennek ellenére a bencés jelenlét sohasem szűnt meg a kolostorban. Alapításakor az apátságot Szent Lipót és Szent Kálmán védelme alá helyezték; az ő szobraik díszítik a keleti kapu melletti belső udvart.
A bencések a császár támogatásával 1702-ben kezdték meg a már említett átépítés első munkálatait, az építkezés mégis közel 40 éven át húzódott. A barokk stílusban újjászületett épület 1746-ra készült el teljesen. Összesen 1365 darab ablakán keresztül szűrődik be a fény az apátság termeibe, így a monostor egyben Ausztria legtöbb ablakkal büszkélkedő épülete is. Kellett is ez az impozáns külső-belső renoválás, ugyanis az évszázadok során Melkben tisztességes számú koronás fő és kékvérű vendég fordult meg. Ők pedig - jó vendéghez méltón - nem is jöttek üres kézzel, így aztán a monostor értékes műkincsekre tett szert, amelyeket ma a több mint 190 méter hosszan elnyúló Kaisertraktban tárolnak. Igaz, ezek a látogatások jelentős felfordulással és kapkodással jártak, amelyhez az „Ora et labora!”- regulát követő barátok aligha voltak hozzászokva.
Egy ilyen jelentős apátsághoz csakis egy fenséges kinézetű templom dukálhat. Így gondolták ezt a 18. századi bencések is, amikor nem spórolva sem az arannyal, sem a márvánnyal, sem a freskókkal, megépíttették az Alpok északra elterülő templombelsőinek egyik legszebbikét. A templom grandiózus enteriőrje hűen tükrözi a barokk szellemiséget: egyszerre ébreszt az emberben csodálatot és tiszteletet. Nem mellesleg pedig a melki főtemplom orgonáján nem kisebb géniusz játszott, mint a gyermek Wolfgang Amadeus Mozart! A dómban egyébként 60 hermát őriznek, amelyek között a templom védőszentjének, Szent Kálmánnak is megtalálható az ereklyéje.
A CIKKÜNK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KATTINTS A FOLYTATÁSÉRT !
