Hirdetés

Hirdetés

A Halkidiki-félsziget Sithonia nevű nyúlványán húzódó Sarti évek, évtizedek óta az egyik legkedveltebb magyarok által látogatott külföldi mediterrán desztináció, valódi „magyar falu”. Ha valaki a nyugodt tengerparti nyaralás híve, válassza Sartit! Itt minden megvan, ami csak szükséges a relaxáláshoz: sugárzó napfény, mélykék tenger és szinte végtelen szórakozási lehetőségek.

Sarti az egyik legközelebbi görög úti cél, amely potom „csupán” 1200 kilométernyi távolságra fekszik Budapesttől. Az egykori antik poliszról Hérodotosz tudósított első ízben az i.e. 6-5. század fordulóján. Az eredeti városállam legkésőbb a római korban elpusztult, a helyén pedig egy halászfalu létesült, az idők folyamán azonban ez is elnéptelenedett. Csak a 20. század elején népesült be újra. Sarti az utóbbi évszázad második felében közkedvelt nyaralóhellyé fejlődött. A faluban gombamód elszaporodtak a különböző színvonalú és szolgáltatásokat nyújtó apartmanok és szállodák, de bárokból és éttermekből sem szenved hiányt a település. Ennek ellenére mégis sikerült megőriznie valamicskét az egykori halászfalu bájos hangulatából. A helyiek kedvesek és közvetlenek, az idegenforgalom mellett pedig még mindig a halászat képezi az itt élő állandó lakosok elsődleges bevételi forrását. A szieszta kb. 13-14 óra környékén kezdődik, ilyenkor jellemző, hogy a boltok bezárnak és majd csak délután 18 óra körül nyitnak újra.

gorogorszag sarti latkep1
Sarti két részből áll, amelyek elég jól körülhatárolhatóak. A nagyobbik rész Sarti, ami tulajdonképpen az egykori falu központja (Ófalu), míg a beszédes nevű Sarti Beach tőle kb. 1,5 kilométerre, a tengerpart mentén terül el. A széles Sarti Beach messze földön híres a diszkóiról és bárjairól, valamint pezsgő éjszakai életéről. Az éttermekben a tengeri herkentyűk mellett olyan klasszikus fogásokat is megkóstolhatunk, mint a gyros, a souvlaki, a moussaka, amit aztán napközben frappéval, este pedig a tradicionális helyi italokkal, így recinával, ouzoval és metaxával öblíthetünk le.

gorogorszag sarti strand2

Ezenfelül, ha sportosabb típusok vagyunk, ne féljünk a különböző vízi sportok kipróbálásától sem. Különleges programként itt akár még búvárkodni is lehet. Ha sétáinknak célt szeretnénk adni, válasszuk a település szélén álló Xenophonos-kolostor meglátogatását. Valaha ennek a kolostornak az uralma alá tartoztak Sarti lakói is. Ha kissé távolabbi úticélt szemelnél ki magadnak, akkor akár szervezett túra keretében eljuthatsz a lenyűgöző Meteórákhoz, szétnézhetsz Thesszalonikiben, de még az Athosz-hegyhez is kitérőt tehetsz! Ha pedig kíváncsi vagy az autentikus görög viseletre és a híres sirtaki táncra, egy görög folklór est keretében ennek is részese lehetsz.

gorogorszag sarti polipok1
A Sarti környékén található partszakaszok északon sziklásak, délen kaviccsal és homokkal borítottak. leghíresebb partszakasza a fehér homokkal borított, Kék Zászlóval kitüntetett Narancspart. A kristálytiszta vizű strand körülbelül 10 kilométerre fekszik Sarti központjától. Ha ennyi pancsolás még nem lenne elég, ellátogathatunk a félsziget másik oldalán elterülő Neos Marmarasba.
Sartin azok érezhetik magukat a legjobban, akik szeretik a tengerparton lustálkodással vagy véget nem érő pancsolással tölteni a nyaralást. Ezenfelül még kisgyermekes családoknak is ajánljuk, mivel a széles – és sziklás-kavicsos- homokos tengerpart csak lassan mélyül. Idősebb utazók is kényelmesen érezhetik magukat itt, mivel nincsenek meredek dombok. A víz általában kellemes hőmérsékletű és a legtöbb strandon könnyedén figyelhetjük a lurkókat a partról is.

gorogorszag sarti tengerpart
Sartiban garantált a nyugodt, egész napos strandolásokkal megtűzdelt, lustálkodós nyaralás eltöltése!

Készítette: Méhes Judit             Fotók: Pixabay és Wikimedia