A Horvátország déli partjainál található Omišról elnevezett 20 kilométeres, aprókavicsos partszakasz félnapi utazással akár még autóval is elérhető a magyar nyaralni vágyók számára. Az omiši Riviéra olyan festői városok közelében húzódik, mint a római kori császári központ Split, a gyönyörű fekvésű Trogir vagy a kedvelt nyaralóhelynek számító Makarska. Ha pedig egy kis szigeti kalandra vágynánk, könnyedén átruccanhatunk Brac, Hvar és Stari Grad szigeteire is, bár innen már Korcula sincs túl messze.
Az omiši Riviéra megannyi parányi településsel és hangulatos tengerparti halászfalvak sorával várja azokat a nyaralni vágyókat, akik szeretnék elkerülni a főszezonban a tengerparti heringpartit. A mediterrán arculatú városkák mindegyikének megvan a maga története és sajátságos atmoszférája. A shoppingtúrák kedvelői sem fognak unatkozni az omiši Riviérán: nekik számos bevásárló lehetőség, étterem áll a rendelkezésükre. További jó hír, hogy ezen a partszakaszon szinte alig akad olyan szoba vagy apartman, amelyik ne rendelkezne páratlan kilátással a tengerre. No, de melyik településeket jegyezzük fel mindenképpen bakancslistánkra, ha egyszer erre visz az utunk?
Az első opció talán Nemira lehetne a képzeletbeli bakancslistánkon. A békés, egy öbölben meghúzódó tengerparti kis településen úgy érezhetjük, hogy szinte megállt az idő. Itt tényleg garantált a csendes környezet és a kikapcsolódás. Nincs más dolgunk, csak hátradőlni és élvezni a kristálytiszta tenger felől fújó enyhe szellőt a parti fenyvesek lombjainak enyhet adót árnyékából. Ha azonban tennénk egy kisebb kirándulást a környéken, vegyük célba az egyik legfontosabb horvát folyó, a Cetina torkolatát, amely a közeli Omis mellett ömlik az Adriai-tengerbe.Második javaslatunk Stanići, egy régi halászfalu lenne. Ez is éppolyan nyugalmat árasztó település, mint az előző, csak itt egy aprókavicsos strand is húzódik. Itt azért nyaranta már talán picivel nagyobb az élet, mint Nemirában. A Velika Luka öbölből sokak szerint az Adria legszebb naplementéit figyelhetjük meg.
A tengerparton, egy hely oldalában kiépült egykori halászfaluban, Čelinán a mai napig érezhető az ember és a tenger harmonikus szimbiózisa. Ennek ellenére a hagyomány szerint első lakói inkább méhészettel, semmint halászattal foglalkoztak. A mondhatni, tipikusan mediterrán és tipikusan dalmát Celina az adriai főút mellett fekszik, s bár sokan inkább átmenő helyként kezelik, érdemes időt szakítani a hegy alatt megbúvó, legalább 800 éves óváros megtekintésére, amely 2008-tól kulturális örökségvédelem alatt áll.