Hirdetés
Az alábbi listánkban összeszedtük a szerintünk 15 legszebb magyar kastélyt, ahol belépve a kapukon feltárul előttünk a letűnt korok ragyogása. 
 
Listánk első pontján a Károlyi-kastély áll, ami Fehérvárcsurgón található, Fejér megyében. Az épület klasszicista stílusban került megépítésre, és a tervezői Ybl Miklós és Henrich Koch voltak. A kastély története 1691-ig vezethető vissza, amikor is már a Hochburg család birtoka volt. Több tulajdonos-váltás után 1786-ban már barokk kastély állhatott itt, ami a Perényi család tulajdona volt. A családfő később elzálogosította az épületet Károlyi Györgynek, akinek a neve azért vált ismertté, mert 1825-ben 40 000 forint összeget adományozott a Magyar Tudományos Akadémiának, aminek az alapító tagja is volt. A kastély ma már szállodaként működik, de ettől függetlenül idegenvezetővel bejárható.
 
karolyi kastely legszebb kastelyok
forrás: wikipedia.org


A keszthelyi Festetics-kastély méltán híres mind építtetőjéről, mind szerepéről a magyar történelemben. A 101 helységből álló épület Magyarország negyedik legnagyobb kastélya, ami ráadásul igényesen újítottak fel. Az itt található könyvtár gyűjteménye bár közel sem akkora már mint fénykorában, de nagyságrendileg így is egyedülálló. A kastélyon belül részletesen mutatják be a kor érdekességeit, 42 hektáros parkja pedig természetvédelmi területként tartják számon. (Az ebben a parkban található legidősebb növény egy mocsári tölgy, ami már meghaladta a 400. életévét)
 
Festetics kastely legszebb kastelyokforrás: wikipedia.org 


 Utazási Tipp  
    online szállásfoglalás a legjobb áron: szállodák, apartmanok,wellness

 Az Esterházy-kastély  - Fertőd - 1720 és 1766 között került megépítésre, Esterházy Miklós kérésére. Magyarország legnagyobb barokk stílusban épült létesítményén több kiváló mesterember dolgozott, a csak „Magyar Versailles”-ként emlegetett kastély. Megépítése után jelentős kulturális központtá vált az épület. A hely egy híres személyhez is köthető, hiszen udvari zeneszerzőként itt dolgozott a később bécsi klasszikában elhíresült Joseph Haydn.
Esterhazy kastely legszebb kastelyok
forrás: wikipedia.org

Bárki, aki látta már élete folyamán a gödöllői Grassalkovich-kastélyt, sejthette azt, hogy egy hasonló listában előkelő helyet kell szereznie. A barokk stílusban felhúzott épület az 1740-es években látott napvilágot, akkori birtokosa pedig a császárnő, Mária Terézia bizalmasa, Grassalkovich Antal volt.A családfő fiának halála után (aki szintén az Antal nevet viselte) kihalt a család férfiága, így rövid időn belül többször is tulajdonost váltott a terület. Először Sina György által került megvásárlásra, akinek az utódja továbbadta a kastélyt egy belga banknak. Az 1848-49-es szabadságharc alatt a felkelők egyik bázisaként szolgált. Jelenleg kastélymúzeumként működik. Érdekesség: Sissi és Ferenc József gyakran pihentek itt az őszi, tavaszi hónapokban, miután koronázási ajándékként azt megkapták.
 
Grassalkovich kastely legszebb kastelyok
forrás: wikipedia.org

A viszi Jankovich-kastély egy káprázatos helyre visz el minket, a Balatontól délre alig pár kilométernyire. A falu határában hatalmas vadászterület található, és közvetlenül emellett fekszik a nagy kastély, ami jelenleg hangulatos kastélyszállóként működik.
 
Jankovich kastelyforrás:  csodalatosbalaton.hu


 Utazási Tipp  
    online szállásfoglalás a legjobb áron: szállodák, apartmanok, wellness hotelek

  A listánkon másodjára szerepel egy Károlyi-kastély, bár ezúttal nem Fehérvárcsurgón, hanem Füzérradványon. A név mellett a két kastély abban is megegyezik, hogy mindkettő építését Ybl Miklós tervei alapján készítették el. A romantikus stílusban napvilágot látó épület 1859-ben készült el, és azóta a hely egyik legimpozánsabb látnivalója. A kastélyon belül megcsodálhatjuk az itáliai reneszánsz és barokk stílusban belsőépítészetet, ami a műkedvelők számára valóságos Kánaán lesz.
Karolyi kastely Fuzerradvanyi
forrás: wikimedia.org


A nádasladányi Nádasdy-kastély barokk elődje már a 14. században állhatott, de a ma is látható formáját csak egy felújítás következtében, a 19. században nyerte el, amikor az egészet Tudor-stílusban formálták át, jó pár plusz épületszárnnyal megtoldva. A kastély építtetője Linzbauer István volt, aki a Nádasdyak kérésére döntött a romantikus-Tudor stílus mellett, hiszen a nagy múltú család Angliába vezeti vissza a gyökereit. A Nádasdy-család egészen a második világháborúig a kastélyban lakott, amikor is kénytelenek voltak elhagyni Magyarországot. Az egész világot megrázó háború után a hely elnéptelenedett, és egészen 1982-től 1994-ig a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában állt. A kastély külsejét azóta helyreállították, de a belső tereket mai napig rekonstruálják.
 
Nadasdy kastely legszebb kastelyok
forrás: wikipedia.org