Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Mai cikkünk a hosszú történelmi múlttal rendelkező Thury-várról szól, ahol keveredik a monda és a valóság világa.

 

A hely kulturális hátterét több ostrom adja, hisz egy elég forgalmas vidéken, a Balaton és a Velencei-tó között található. Az erődítmény elődje valahol a Bakony erdejében lévő pusztapalotai Bátorkő vára lehetett, de ez az épület végül az enyészeté lett. Később, 1397-ben már Palotaként utalnak rá, és az Újlaki-család birtokába került. Ez az épület aztán többször is megerősítésre került, csiszolták a védműveket, és itt-ott igazítottak vár megjelenésén. Az újlakiak 1524-ben kihaltak, ami elég nagy hatással bírt a magyar belpolitikára, hiszen ők voltak a kor egyik legjelentősebb magyar famíliája.



thury var 01

forrás: wikipedia.org


A terület ezután gazdát cserélt, mert a mohácsi csatában elhunyt Újlaki Lőrinc özvegye igent mondott egyik udvarlójának, aki nevezetesen a pécsi püspök testvére volt, és az Egri Csillagok miatt is ismerősen hangozhat a neve, hisz ez az ember Móré László volt. Móré hírhedt rablóként híresült el, aki a lovagiasság maszkja mögé rejtette el valódi szándékait. Gaztettei ellenére Mórét a kortársak gyáva alaknak írták le, amikor a törökök és Szapolyai János megostromolták a zsiványtanyát, értéktárgyaival együtt kereket oldott a közeli Bakonyerdőbe. Itt hamar megtalálták őt a török portyázó csapatok, és el is szállították az isztambuli Héttoronyba, ahol Török Bálinttal és Maylád Istvánnal ért véget az élete.

 

A vár aztán a magyar végvárrendszer fontos része lett, aminek köszönhetően többször is ostrom alá került, de sokáig elfoghatatlannak tűnt.

 

A vár leghíresebb kapitánya, Thury György, 1558-ban kapta meg a várkapitányi posztot, és első nagyobb megmérettetése 1566-ban történt, amikor a törökök ismét megpróbálták erővel elfoglalni a várat. Thury erejéről és vitézségéről ekkor már mesék és mondák keringtek, ráadásul messze földön elismert kardforgató volt. A törökök többszörös túlerőben voltak, de a magyar vitézek hősiesen helytálltak, de kénytelenek voltak segítséget kérni az osztrák császártól.

 

A vár csak a szerencsének köszönhetően menekült meg, amikor a török csapatok egy karaván miatt felszálló por miatt arra következtettek, hogy egy sereg érkezik. A katonák fellázadtak, ezért a pasa kénytelen volt visszavonulni. A győzelem ellenére Thury lemondott a tisztségről, így cirka 25 évvel később a magyarok bánatára elesett a vár.


Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.