Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Ismerje meg hazánk egyik legrégebbi nemzeti parkját, és annak legszebb területeit, ahol meg lehet figyelni a csodálatos természetet. 

 

Kiskunsági Nemzeti Park

 

A nagy múltú park 1975. január 1-jén nyitotta meg kapuit, így Magyarországon másodikként alakulhatott meg ilyen nagy jelentésű természetvédelmi körzet. A nemzeti park összesen 530 négyzetkilométeren terül el, és magába foglalja Duna-Tisza-köze egy jelentős részét (több mocsarat, elszikesedett területeket… stb.) A park életében jelentős volt az 1979-es év is, amikor az UNESCO a területe kétharmadát bioszféra-rezervátummá nyilvánította, értékelve az ember és a természet harmonikus kapcsolatát a homokos pusztáktól kezdve egészen az erdőkig. (Ezen belül vannak még tájvédelmi körzetek, amik az adott hely élővilágát kívánják megóvni, és vannak még természetvédelmi területek is, amik elsősorban a növényvilágot rendeltetik megvédeni)


kiskunsag puszta 01



A park részei:

 

  • Felső-kiskunsági puszta: A terület sok rokon vonással rendelkezik a Hortobággyal, kép alapján könnyen össze is lehet hasonlítani a két páratlan értékekkel rendelkező területet. A Duna szabályozása miatt felgyorsult a szikesedés, így a növényvilág kifejezetten egyhangú: sótűrő, sókedvelő növények alkotják.
  • Felső-kiskunsági tavak: Fontos kihangsúlyozni, hogy az itt található mocsarak és szikes tavak vize fürdésre és ivásra alkalmatlan. Legalábbis nekünk, mivel a tavak körül változatos növény- és állatvilág alakult ki, a növények közül híres a fehér tippan és a sovány csenkesz, míg az állatvilágot a fészkelő madarak alkotják.
  • Orgoványi rétek: A szárazabb időjárás és a vizek szabályozása nem csak egy helyen mutatta meg hatását, hiszen itt például időszakos lápvidék alakult ki, ami több védendő természeti értékkel is rendelkezik, elég csak az orchideára vagy a Metelka-lepkére gondolni. Ez a hely is népszerű a madarak körében, például az ugartyúk és a szalakóta.

 

Fülöpházi homokbuckák

 

A homokhátságon és a homokdombokon található geológiai képződmények esetében nem szabad hatalmas dolgokra gondolni, hiszen a viszonylag sík területen mindössze 5-10 méterre magasodnak a föld fölé a dombok, de ezek is egész páratlan módon kilógnak a tájról készült fotókról. A homokbuckák még az Ős-Duna által idehozott hordalékből keletkeztek, a szikes-mocsaras vidék szilárd megfelelőjeként. A fülöpházi buckák egy egészen hatalmas, 1992 hektáros területet fednek le, amelyeken elszórva találhatóak azok a meleget, szárazságot eltűrő növények, amelyek alkalmazkodtak a melegebb időjáráshoz.

 


Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.