Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás


A Budapesttől délkeletre fekvő Cegléd, vagy másképpen az „Alföld kapuja” egy 38 ezer lelket számláló alföldi város, rmely messzeföldön híres gyógyforrásáról.

    A Budapesttől délkeletre fekvő Cegléd, vagy másképpen az „Alföld kapuja” egy 38 ezer lelket számláló alföldi termálváros. Jelentős közlekedési csomópont, hiszen nemcsak autóval, hanem vasúttal is jól megközelíthető.  Már az Árpád-korban is létezett, első említése mégis 1290-ből való és 1364-ben kapott első ízben városi rangot Nagy Lajos királytól. A város piacán hangzott el Dózsa György csatára hívó beszéde az 1514-es parasztfelkelés során, de Kossuth is itt hívta össze a népet csatára Jelasics tábornok hadai ellen a katolikus templom előtt. A város igazi fejlődése az 1800-as években következett be, sorra épültek házai és a különböző műemlékek is. 


Cegléd 
 Noha az első próbafúrások az 1990-es évek elején történtek meg, a fürdő megnyitására azonban 2003-ig várni kellett, ennek ellenére a ceglédi gyógyfürdő egy modern kialakítású, korszerű létesítmény lett. Vizét egy év múlva, 2004-ben nyilvánították gyógyvízzé. A fürdő körül számos apartman és kemping áll a látogatók rendelkezésére, így akár egy több napos kiruccanás is megvalósítható. A Ceglédi Termálfürdő  mellett egy 19.000 m2-es virágos park és ligetes sétány található. A környéken kulturális programok, lovarda, borkóstolás és gasztronómiai túrák gondoskodnak az ideérkezők szórakozásáról.

Mit nyújt a ceglédi gyógyfürdő?

 

 Egy háromszintes fedett főépület képezi gyógyfürdő központját.

A földszinten helyezkedik el a fürdő főszolgáltatásait jelentő medencék.

élménymedence:    155 m2 28-30 °C
ülőmedence:             46 m2 36-38 °C
ülőmedence:             33 m2 34-36 °C
gyermekmedence: 25 m2 30-32 °C
A ceglédi Gyógy és Termálfürdőben az alábbi gyógyászati tevékenységeket lehet igénybe venni:

gyógyászati masszázs
gyógyászati kádak: tangentor-kád
gyógytorna medence:     20 m2 32-34 °C
tornaterem és súlyfürdő: 18 m2 35 °C
A felüdülésre vágyók a wellness részleg szolgáltatásait is igénybe vehetik:

- wellness masszázs
- finn és infraszauna
A fedett épület medencéinek kínálatát  szabadtéri medencék egészítik ki:

ülő medence:               100 m2 34-36 °C
gyermekmedence:         50 m2 30-32 °C
úszómedence:             700 m2 24-27 °C
élménymedence:         228 m2 28-30 °C
A vendégek teljes kikapcsolódását, igényeinek maradéktalan kielégítését szolgálja:

 

- téli-nyári üzemelésű, 300 főt kiszolgáló, a szabadtéri medencék és a sétány felé nyitott terasszal rendelkező étterem
- az úszómedencéhez kapcsolódó, nemzetközi vízilabda mérkőzések megrendezéséhez helyet biztosító nyitott lelátó
- a vendégforgalom zavartalanságát biztosító parkoló, amely 260 gépkocsi (6 mozgássérült parkoló), 7 busz és 150 kerékpár elhelyezésére alkalmas.

 Cegléd strandbejárat



A ceglédi gyógyvíz főbb jellegzetességei: 


- A nátrium-kloridos, hidrogén-karbonátos termálvíz nagy mennyiségben tartalmaz jódot
- Vize mozgásszervi problémák, reumatikus és krónikus gyulladások, reuma és gyomorbántalmak ellen is hatásos
- A gyógyvíz fürdő- és ivókúra keretében egyaránt fogyasztható
- Elsősorban családoknak és pihenni, kikapcsolódni vágyóknak ajánljuk
- Kellemes hangulatú, modern épület egy 19 ezer négyzetméteres parkterületen, ahol egy játszótér mellett egy kisebb tavacskát is kialakítottak a vendégek örömére, de található benne egy röplabda és egy strandfutball-pálya is
- A fürdő 10 medencével rendelkezik; vannak fedett és nyitott medencéi is, köztük ülő- és élménymedencék, gyógy- és gyermekmedencék, súlyfürdő és gyógytornára  alkalmas medencéket is kialakítottak
- Medencéi 28-36 Celsius fokosak, a fürdő pedig egész évben látogatható
- A létesítményben gyógyászati részleg is működik (gyógymasszázs, tangentor, gyógytorna)
- Szolgáltatásai közül kiemelendő a szauna és a többféle masszázslehetőség, valamint a 17 óriáscsúszdát magába foglaló kiterjedt csúszdapark, az Aqua Centrum.
- Árak: 1.800 HUF (felnőtt), 1.400 HUF (gyermek)
- Nyitvatartási idő: 9-19 óra között

 

Cegléd további látnivalói:


- Református Nagytemplom
- Kossuth Múzeum
- Egyházi- és Iskolatörténeti Múzeum
- Városi Sportgyűjtemény
- Jazzdobtörténeti Múzeum
- Régi Idők Tárháza
- Artem Galéria 


 Szerző:  Méhes Judit

 Felhasznált képek:   Utazási Élmények facebook csoport képei

https://www.facebook.com/groups/utazasi.elmenyek/


   

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.