Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Magyarország

 

A róla elnevezett medence kellős közepén fekvő, bazalthegyek által körülölelt Tapolca Magyarország egyik mediterrán hangulatú gyöngyszeme

Ha azt mondja valaki, hogy tavak Magyarországon, akkor 10 emberből kilenc rögtön a vidéki tavak nevét vágja rá. A maradék egy ember olvasta a cikkünket, és tudja, hogy a fürdőzéshez nem kell távol menni Budapesttől.


Nem túlzás azt állítani, hogy Badacsonyban minden a borról és Kisfaludy Sándor költőről, illetve hitveséhez, Szegedy Rózához fűződő szerelméről szól, erről tanúskodik a Badacsonytomaj központjában felállított szőlőt formázó szobor is.

A Bács-Kiskun megyei Baja jelentős kikötőváros és kulturális centrum, ezenfelül pedig isteni finom az itteni hagyományok szerint elkészített, messze földön híres bajai halászlé. A város legszebb részei kétségkívül a barokk és historizáló épületekkel szegélyezett Szentháromság tér, illetve nem messze tőle, a Sugovica dunai torkolatánál kialakított hangulatos sétány, valamint a bajaiak kedvelt pihenőhelye, a Petőfi-sziget.

Kevés olyan magyar város van, ami vetekedhetne látnivalókban és egyéb adottságokban az első magyar koronázó várossal.

A vallási jellegű épületek egyik legfontosabb alapvetése Isten, illetve a lélek mennyek felé törekvésének, illetve az isteni hatalom és tökéletesség kifejeződése. A régi korokban épült, roppant méretű építmények még ma is ámulattal töltik el a látogatókat. Legyen szó az egyiptomi vagy a maja piramisokról, a Stonehenge-ről vagy a Parthenónról, a Notre Dame-ról vagy a Szent Péter-bazilikáról, félelemmel vegyes tisztelettel adózunk eleink előtt, akik ezeket a lenyűgöző és hatalmas épületeket létrehozták. Nincs ez másként hazánkban se.

A királyi város, Gödöllő, minden évben kitesz magáért az ünnepei készülődések alkalmával. Idén sincs ez másként, hiába szólt közbe a Korona vírus.


Rengeteg jó élmény és szuper látnivaló vár azokra, akik belevágnak a nagy kalandot jelentő balatoni kerékpáros tókerülésbe

A „csakra” szankszrit eredetű szó, jelentése „kerék”. A hinduk úgy hiszik, hogy ahol összefutnak a Föld jelentősebb energiavonalai, azok a helyek „csakrákat” képeznek, ahol az emberi szellem felfrissülhet és feltöltekezhet. Éppen emiatt sokan úgy vélik, hogy a Visegrádi-hegység legmagasabb tagja alatt dobog Földünk szíve, emiatt pedig rengeteg pozitív energia összpontosul ezen a helyen.

Hasznos tudnivalók a Cseszneki vár meglátogatásához

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.