Ezeknek a bolondos mulatságoknak a hangulata egyszerűen fenomenális! Bizton állíthatom, hogy nincs olyan ember, aki ne szórakozott volna fantasztikusan és ne gazdagodott volna maradandó élményekkel, mint én is, minden alkalommal!
Egy magyarországi kedvencemhez, a Busójáráshoz tudnám hasonlítani, de azért ez mégis más, mert ha itt a jelmezesek megindulnak, egy színes forgatag közepén találjuk magunkat
hangos csindarattával, bum-bum-bummal,
mert természetesen sok-sok zenekar is vonul velük, valamint ügyes zászló hajigáló legények.
Nekem a vagány „Fekete sereg” dobosok a kedvenceim! Minél nagyobb a banzáj, annál jobb és szórakoztatóbb az egész felvonulás.
A forgalom ilyenkor le van zárva, a szigetre gyalogosan egy jelképes összeg befizetésével lehet betérni, cserébe kapunk egy szép jelvényt és a felvonulók nevével ellátott tájékoztató műsorfüzetet. Akik jelmezben érkeznek, azoknak természetesen nem kell fizetni (jelmezes nézőknek sem).
A rendezvény úgy zajlik, hogy a főként felnőttekből álló jelmezes csoportok a Toscana parkban gyülekeznek, majd vígan, dalolva, ugrálva, bohóckodva, szökdécselve, vagy éppen tánclépésekben végigvonulnak a hídon át a szigetre
miközben a helyiek és a turisták sorfalat állva éljenzik őket,
de nem lehet akárhogyan ám, mert minden csapatnak saját, külön köszöntője van, amit a műsorfüzetből kell memorizálni, mire a közelünkbe érnek, pl. hogy „Hoppla-Ho!”, „Moor-Hexe”, ’Apfel-Beis nei!’, „Ure, ure – Hafoloab!”, „Hi-Ha-Ho!”, „See-Wii-Oho!”, „Iris-Blau!”, „Hefi-Aho!”, „Alemannen-Hoch die Kannen!”-és hasonlók, néha olyan kacifántosak, hogy ember legyen a talpán, aki mind a 40 csapat mottóját megtanulja és bekiabálja nekik, ezért aztán időnként van is nagy hahota, ha nem sikerül helyesen kimondanunk a megfelelő szavakat.
Az is eltart egy jó ideig, amíg egy meghatározott útvonalon körbejárnak a szigeten, sokszor több óra hossza, mert meg-megállnak, türelmesen bevárják a társaikat, vagy éppen amíg az előttük haladók továbbindulnak. A kikötőt és a régi városházát is érintik.
A gyerekek édességet kapnak a maskarásoktól.
Néha megviccelik őket,
de nincsenek durva tréfáik és külön odafigyelnek a kisebbekre is, hogy ne ijedjenek meg tőlük.
Az én kisebbik lánykám 1,5 éves volt, mikor először részt vettünk a bolond fesztiválon. Sosem felejtem el, hogy az egyik maskarás odajött, majd lassan, óvatosan lehajolt, mókásan forgatta a fejét, miközben egy pár kekszet nyomott a lányom kezébe.
A gyermekem azóta sem fél tőlük!
Hasznos tanácsom, ha egyszer sikerül eljönnötök egy ilyen vidám és bolondos találkozóra a téli Lindau szigetére, hogy olyan nézelődős helyet válasszatok majd ki magatoknak, ahonnan rendesen belátjátok a felvonulókat, mert bizony általában jó nagy a tömeg (a közbiztonság viszont remek!). Én ezért (is) ajánlom nyugodt szívvel úticélul Lindau szigetét Németországban, mert télen-nyáron remek látnivalókat és programokat kínál mindenkinek.
Köszönöm szépen a figyelmet!
Szerző & fotók: Kernné Riebel Brigitta
