Hirdetés

Hirdetés

Az új német egység megteremtése utáni időszakban új lendületet kapott Berlin régi és új látnivalói valóságos csodának számítanak.

 

Mint a legtöbb nagyváros Európában, Németország fővárosa Berlin is rengeteg turistát vonz a világ összes tájáról az év minden napján. Ki ne halott volna már a kettéosztott Berlinről, a hitleri Németország után létrehozott keleti és nyugati övezetről ? A berlini fal leomlása után napjainkban számos nevezetesség állít emléket a 20. század szomorú történéseinek, melyek megtekintése nem maradhat el, ha Berlinbe sodor minket az élet. Berlin történelmi múltjának köszönhetően egy igazi kulturális kalanddal gazdagodhatunk, ha a német fővárost választjuk úti cél gyanánt. A pompás épületektől az emlékművekig, a múzeumoktól a Brandenburgi kapuig, az állatkerttől az éjszakai életig Berlin igazán sok programlehetőséggel várja az odaérkező utazókat, kortól és aktivitástól függetlenül.

 

Mint minden nagyvárosban, Berlinben is érdemes ismerkedéssel kezdeni városnéző túránkat, főleg ha csak rövid idő áll rendelkezésünkre. Segítségképpen összeállítottunk egy listát azokról a látnivalókról, amelyeket nem szabad kihagynunk, ha Németország szívébe vesszük az útirányt.


 Utazási Tipp  
    Utazások, szállások Berlinben


1. Brandenburgi kapu:


A kaput bátran nevezhetjük Németország szimbólumának is. A Berlin központjában található építmény az 1700-as években épült, II. Frigyes Vilmos porosz király rendeletére. Létrehozása óta számos neves politikatörténelmi eseménynek adott teret ez az ikonikus építmény. A kapun keresztül az autók nem közlekedhetnek, azonban látogatása gyalogosan bárki számára lehetséges.

 

berlin brandenburgi kapu


2. Berlini Fal:

 

Berlin egyik ikonikus emléke, mely a hidegháború alatt mintegy 38 éven át kettéosztotta Berlint, szimbolizálva Európa megosztottságát és az elnyomást. A falat 1989-ben bontották le, ám bizonyos részei mára már igazi turista attrakciókká váltak. A város egyik leglátogatottabb múzeuma a Checkpoint Charlie-nál (egykori katonai ellenőrző pont) létesült Falmúzeum.

 

 

3. Holokaust emlékmű:

 

Bár az alapvetően rideg építmény naplementekor egészen szép látványt tud nyújtani, alapvető célja egy megrázó történelmi eseményre való emlékezés. Az emlékmű látogatása ingyenes, és bár nem a legvidámabb témát dolgozza fel, érdemes időt szánnunk felfedezésére.

 

berlin holokauszt emlekmu


4. Reichstag:

 

A 19. században épült épület ma a német törvényhozás otthona, vagyis a Bundestag üléseinek helyszíne. Az épület mindennap látogatható, ám megtekintéséhez szükséges előre regisztrálni. Ha lehetőségünk adódik rá, látogassuk meg a Reichstag páratlan, az 1993-as felújítás során épült üveg kupoláját is, ahonnan páratlan kilátás nyílik Berlin belvárosára.

 

 

5. Tiergarten:

 

Bár neve megtévesztő, ebben az esetben nem egy állatkertről van szó. A berlini Tiergarten egy több száz hektáros park a modern, zajos város közepén. Magában foglalja a Zoologischer Garten-t és a Bellevue kastélyt is, emellett több étteremnek, kávézónak ad otthont. Ha egy kis pihenésre vágynánk városnéző túránk során, mindenképp látogassunk el Berlin zöld szívébe!

 

berlin tiergarten


6. Siegessäule:

 

Avagy a már jelképpé vált Győzedelmi oszlop, amelyet a porosz hadsereg Dánia feletti 1864-es győzelmének emlékére építettek. A győzelem istennőjének, Victoriának a szobra később az osztrákok és a franciák elleni győzelem után került a tetejére. Az oszlop eredeti helye a Reichstag előtt volt, azonban Hitler áthelyeztette mostani helyére, a Tiergarten parkba. Lehetőségünk van felmászni az oszlop tetejére is, ami ugyan egy hosszú, fárasztó út felfelé, de a kilátás kétségkívül kárpótol minket, az a panoráma, ami itt fogad bennünket leírhatatlanul szép.


 Utazási Tipp  
    Utazások, szállások Berlinben

7. Charlottenburg palota:

 

A fényűző kastély I. Frigyes király felesége, Sophie Charlotte számára épült nyári pihenőhelyként. Az 1600-as évek végén létrehozott palota ugyan a világháború alatt megrongálódott, mára már újra régi pompájában várja az érdeklődőket. Berlin történelmi nevezetességeinek tárházát gazdagítva a palota egész évben várja érdeklődőit, illetve a Charlottenburg rendelkezik még egy csodaszép kerttel is, amely nem csak a turisták, hanem a helyiek körében is igen népszerű hely.

 

berlin charlottenburg


8. Unter den Linden:

 

Az Unter den Linden nem más, mint egy másfél km hosszú sugárút a Tiergarten és a Berlini Palota között. De vajon mit tudhat egy sugárút, ha a látnivalók közé soroljuk? A „Hársfák alatt” néven nevezett utat még a 15. században hozta létre a berlini fejedelmi család, a Charlottenburg palota és az egykori vadászterület, a Tiergarten összekötésének céljából. A sétány igen kedvelt hely a turisták körében is, ha időnk engedi, mindenképp látogassuk meg a hársfákkal borított utat berlini tartózkodásunk során.

 

 

9. Museumsinsel:


A Múzeum-sziget, Berlin szellemi, művészeti életének központja. A világörökség részét képző sziget 5 múzeumnak is otthont ad, így nem véletlen, hogy a kultura szerelmeseinek igazi paradicsom ez a hely. A Neues Museumban elsősorban az egyiptomi kultúrával ismerkedhetünk meg. Az Altes Museum görög kultúrából származó kiállítási darabokkal vár bennünket. Az Alte Nationalgalerie 19. századi alkotásokat fogad magába a világ több tájáról. A Pergamonmuseumban igen sokszínű, ókori görög és római szobrokkal, és ázsiai valamint az iszlám kultúra értékeivel is találkozhatunk. Végezetül pedig meglátogathatjuk a Bodemuseumot, ahol a bizánci kultúra megismerésével gazdagodhatunk. Maga a sziget egész nap látogatható, a rajta álló múzeumok látogatására belépővel, akár kombinált belépőjeggyel lehetséges.

 

berlin museumsinsel


10. Berlini állatkert:

 

A világ egyik legnagyobb állatkertje is szeretettel várja a Berlinbe érkezőket, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A park állatvilága rendkívül színes, a több mint 160 éves park mintegy 1400 állatfajjal kápráztatja el az érkezőket. Ha időnk engedi, mindenképp szánjunk időt a Berliner Zoo felfedezésére.

 

 

11. Gendarmenmarkt:


A Gendarmenmarkt téren egykoron katonák gyülekeztek, most pedig turisták százai lepik el nap, mint nap. A teret gyakran és joggal emlegetik Berlin legszebb tereként, és különböző nevezetességeknek is otthont ad. Ezen a helyen láthatjuk a Német és a Francia dómot ,a Schauspielhaus-t, valamint Schiller szobrát is.

 

berlin gendarmenmarkt


12. Miklós negyed (Nikolai Viertel):


Berlin óvárosa. A területet közvetlenül az újraegyesítés előtt újították fel az NDK szakemberei, ma egyfajta szabadtéri múzeumként funkcionál, egyik legismertebb nevezetessége a város legrégebbi temploma, az ikertornyos Nikolaikirche.

 

 

13. Alexanderplatz és a TV-torony:


Berlin egyik legismertebb tere 1805, I. Sándor orosz cár látogatása óta viseli az Alexander nevet. A helyiek sokszor emlegetik a terek Alex néven. A hatalmas tér Berlin egyik legfontosabb közlekedési központja, emellett rengeteg bolt, étterem, kávézó és mozi is helyet kapott az itt magasló épületekben. A tér egyik népszerű nevezetessége a Fernsehturm, a berlini TV-torony. A 368 méter magas építmény látogatása belépőjegy ellenében bárki számára lehetséges, liftjével másodpercek alatt elérhetünk a tetejére, ahonnan madártávlatból csodálhatjuk meg Németország elevenül lüktető szívét, Berlint.


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.