Hirdetés
A mai Németország területén a 19. század elejéig közel 300 kisebb-nagyobb hercegség és grófság osztozott, ennek köszönhetően az ország számos nagy múltú várossal rendelkezik, melyek rengeteg látnivalóval várják az utazókat
  A mai Németország területén a 19. század elejéig közel 300 kisebb-nagyobb hercegség és grófság osztozott, ennek köszönhetően az ország számos nagy múltú várossal rendelkezik. Ezek egy része római kolóniák alapjain vagy fontos kereskedelmi útvonalak mentén keletkezett, míg mások az idők során jelentős gazdasági, egyházi, közigazgatási vagy edukációs központokká nőtték ki magukat és bár az I. és a II. világháború rettenetes pusztítást végzett a műemlékek terén is, ennek ellenére szinte minden német nagyváros számtalan kulturális és turisztikai programot kínál az ide látogatók számára. Az 1990-ben az egykor NSZK és NDK egyesüléséből megszületett mai Németország 16 szövetségi tartománnyal rendelkezik, amelyek afféle „államok az államban”: minden egyes tartományban van országgyűlés, alkotmány és főváros, ahol a tartományi parlament ülésezik. A tartományi parlamentek által az adott terület nagysága és népessége szerint választott képviselők kerülnek be a központi Német Szövetségi Tanácsba, ahol az egész országot érintő politikai ügyekben együtt döntenek. Az ország fővárosa Berlin, így kezdjük is mindjárt vele!
 
Berlin:
A több, mint 3,5 millió lakossal bíró, Spree folyó menti német főváros nemcsak az ország, hanem egyben az Európai Unió egyik legnépesebb nagyvárosa is. A település viharos történelme során egyebek mellett Poroszország, a Német Császárság, de a Harmadik Birodalom központjaként is szolgált, napjainkban pedig jelentős gazdasági, kulturális, közigazgatási és edukációs centrum. A multikulturalizmus fellegvárává vált városban számos látványosságra bukkanhatnak a turisták, így nem csoda, hogy egy 2007-es felmérés alapján London után Berlin következett Európa leglátogatottabb fővárosainak sorában.Akár kulturális élményekre vágyna az utazó, akár csak egy kirándulást tenne Berlin számos ligetében és közparkjában, jó helyen jár: mindenekelőtt érdemes fotózkodni egyet a 18. század végén, II. Frigyes Vilmos császár által építtetett Brandenburgi kapu előtt, amely ma Berlin jelképe. A kapu szimbolizálta egykor a határt a NATO és a Varsói szerződés országai között, így egyszerre emlékeztet Németország egykori megosztottságára, de az 1990-ben megvalósuló újraegyesülésre is.  
 berlin1
 Utazási Tipp  
    Utazások Németországban


Kihagyhatatlan látnivaló még a berlini dóm, amely voltaképpen egy evangélikus katedrális, és a Múzeum-sziget is, amely 1999 óta az UNESCO világörökségek tagja, utóbbin több híres múzeum is helyet kapott, egyebek mellett a Régi Múzeum, az Új Múzeum, a Régi Nemzeti Galéria, a Bode Múzeum és a Pergamonmuseum, amely nevét az itt kiállított, grandiózus méretű Pergamon-oltárról kapta. További látványosság az eredetileg a 19. század végén épült Reichstag, azaz a német parlament, a Német Állami Opera, a Szent Hedwig katedrális, de érdemes kitérőt tenni a Checkpoint Charlie, vagyis egy a néhai vasfüggöny berlini szakaszán felállított híres katonai ellenőrző pont és Berlin legforgalmasabb tere, az Alexanderplatz felé is, ahol nemcsak az Uránia világórát, hanem a 368 méteres TV tornyot is megtalálhatjuk. Ha még mindig nem fáradtunk el, érdemes egy sétát tenni Berlin híres bevásárló utcáján, a Kurfürstendamm-on, vagy meglátogatni a charlottenburgi kastélyt és az épületet körülvevő bájos parkot, esetleg túrázni a spandaui erdőben és megnézni az itt található citadellát.
  
München:
Sör, Oktoberfest és Bayern München… az első dolgok, amik az ember eszébe jutnak Bajorország fővárosa nevének hallatán. München azonban több ennél: gazdasági, közigazgatási és kulturális központ, vagy ahogy fémjelzik, „Die Weltstadt mit Herz” („Világváros szívvel”).
A bencés szerzetesek által alapított város (Mönch = szerzetes) főtere a Marienplatz, ahol a régi és az új városháza (amelynek lovagi tornát bemutató órajátékában minden nap délben gyönyörködhetnek a látogatók) mellett a gótikus és barokk stílusjegyeket mutató Szent Péter templom is helyet kapott, de itt található a Hofbrauhaus is, amely egy hatalmas sörcsarnok. A gótika további nevezetes örökségei az Alter Hof, amely egykor IV. Lajos császári udvarának helyszínéül szolgált, valamint a Frauenkirche, amely ma München jelképe.  Kihagyhatatlan látnivaló a különböző korstílusok lenyomatát őrző Münchner Rezidenz, amely valaha a bajor hercegek és választófejedelmek otthona volt, ma pedig ez az városi palotaegyüttes ad otthont Európa legnagyobb művészeti gyűjteményeinek, de az antik szobrokat bemutató Glyptothek, a Theatinerkirche, valamint a schleissheimi és a nymphenburgi kastélymúzeumot is sok turista keresi fel. Előbbi egy több épületből álló barokk kastély, amelynek eredete a reneszánsz korig nyúlik vissza, míg utóbbi az 1600-as években építették és a Wittelsbachok nyári rezidenciájaként szolgált, valamint egy gyönyörű park is található körülötte tavakkal, műromokkal, vízesésekkel és csatornarendszerrel. Érdemes megtekinteni az 1976. évi olimpiai játékok alkalmából épített Olimpiaparkot is. További érdekesség a 2007-ben nyílt, homokórára hasonlító külsővel rendelkező BMW Welt nevű élménycentrum, ahol kocsik, versenyautók és technikai újítások mellett egy technológiai műhelyt is felvonultatnak.    
       München1  forrás: pixabay
Hamburg:
Németország második legnagyobb városa, egyben az ország legjelentősebb kikötővárosa, amely hatalmas áruforgalmat bonyolít le, ezért néha a „Világ kapuja” elnevezéssel is illetik. Az Elba mentén fekvő, egykori Hanza-város lakói a tengeri kereskedelemnek köszönhetően rendkívül meggazdagodtak, így a település ma is egyike Európa leggazdagabb városainak. Ennek ékes bizonyítéka a Városháza, amely kontinens szerte az egyik legrégibb építésű, ilyen funkciót betöltő épület, de mindenképp megtekintendő még a 130 méter magas toronnyal büszkélkedő Szent Mihály evangélikus templom is. Érdemes egy sétát tenni a Raktárvárosban, de Cap San Diego és a Rickmer Rickmers is kihagyhatatlan látnivalók, lévén mindkettő múzeumhajó a hamburgi kikötőben, és a Landungsbrücken, a „hajók pályaudvara”, vagy a II. világháború pusztításaira emlékeztető Szent Miklós templom romjai is érdekességként szolgálhatnak az ide látogatók számára.  
Hamburg1  forrás: pixabay
Drezda:
Szászország fővárosát, az „Elba Firenzéjét” a II. világháború során a szövetségesek csaknem földig bombázták, így az egykor Európa legszebb barokk városaként emlegetett Drezda belvárosa szinte teljesen megsemmisült, a régi gyönyörű épületek romokká lettek. A város azonban főnixként született újjá a hamvakból, mivel a háború után újjáépítették, műemlékeit helyreállították, s ma Németország „szilíciumvölgyének” tarják, mert számos számítógéphardver, IT és high-tech fejlesztő cég telepedett meg a városban. Emellett 44 múzeum is található benne, úgymint a Régi mesterek képgyűjteménye, a Porcelángyűjtemény, a Fegyvertár, a Zöld Kincstár, ahol a szász koronázási ékszereket őrzik, a Rézkarcgyűjtemény, a Városi Múzeum vagy a Panometer Dresden, amely egy kiállítási épület, ahol Yadegar Asisi óriási panorámaképe lett kiállítva. Aki Drezdában jár, mindenképpen tekintse meg a Zwingert, amely eredetileg Erős Ágost fejedelem narancsfái számára épült, ma azonban egyike a világ leghíresebb műgyűjteményeinek. Az eredetileg 18. században, a drezdai barokk stílusában épített épületegyüttest 1960-ban restaurálták. A templomok közül a legnevezetesebbek a 96 méteres kupolával bíró Frauenkirche, amely az alapoktól a tetőzetig kőből készült, valamint a Hofkirche, amely ma katolikus székesegyház. A reneszánsz korból származó drezdai palotát még most is felújítják. Akinek még nem volt elege a kastélyokból, kirándulásokat tehet a környékre és megtekintheti a moritzburgi vadászkastélyt, az eckbergi kastélyt, Meissent, a porcelán városát, vagy a Pillnitz kastélyt.  
     drezda szoveg kozott02   forrás: pixabay
Frankfurt-am-Main
A néhai koronázó város ma jelentős pénzügyi, közlekedési, edukációs és kereskedelmi központ, Hamburghoz hasonlóan szintén egyike Európa leggazdagabb városainak. A városban számos múzeum található; ezek többsége a Museumsuferen kapott helyet. A leghíresebb múzeum közülük a Städel, amely tekintélyes méretű szépművészeti gyűjteménynek ad otthont, megtalálhatók itt például Van Eyck, Bosch, Holbein, Botticelli, Rembrandt, Renoir, Degas, valamint Picasso művei is. A látnivalók többsége az Óvárosra koncentrálódik, itt található a városháza, azaz a Römer, a Régi Szent Miklós templom, a 12. századból származó Saalhof, amely a német-római császárok palotája volt, a Szent Bertalan-dóm, ahol a 16-18. század között a német császárokat koronázták, a Régészeti kert és a Paulskirche. A városra jellemző az élénk zenei élet, de világhíres a 15. század óta megrendezésre kerülő Frankfurti Könyvvásár is. Ha már a városban járunk, érdemes megkóstolni az eredeti Frankfurtert, azaz a frankfurti virslit vagy a frankfurti koszorú néven ismert süteményt is. Frankfurt-am-Main ad otthont Európa legforgalmasabb repülőterének is.  
Frankfurt1   forrás: pixabay

 Utazási Tipp  
    Utazások Németországban

Düsseldorf:
A Ruhr-vidék központjának számító Düsseldorf az első ipari forradalom idejét élte első virágkorát. A bányászat és az erre települő további ágazatok (pl. gépgyártás, vasútipar) fellendítették a város gazdaságát. Ennek megfelelően számos ipari fejlődéssel kapcsolatos kiállítást találhatunk a városban, de a település számos egyéb látványosságot is tartogat. A nevezetességek egy része a Várostéren, ill. ennek közelében található: ilyen például a régi Városháza, Jan Wellem (választófejedelem) lovasszobra, a Berger-kapu, amíg a Burgplatzon láthatjuk a Schlossturmot és a Szent Lambert tornyot. A múzeumok közül érdemes betérni a Tartományi Múzeumba, amely gazdag Klee-gyűkteménnyel rendelkezik, míg a városi könyvtárban Heinrich Heine műveit tekinthetjük meg, lévén, a híres német romantikus költő is Düsseldorf szülötte. A város palotákból sem szenved hiányt. A barokk Benrath kastély a maga csaknem 60 hektáros angol-és franciaparkjával, Rőtszakállú Frigyes palotája, de a Jager-kastély is tartogat érdekességeket a turisták számára, ez utóbbiban található a Várostörténeti és a Goethe Múzeum is. A városra nyíló panorámát a Rheinturm 170 méter magasban lévő kilátóteraszáról csodálhatjuk meg.  
düsseldorf1   forrás: pixabay