Hirdetés

Hirdetés

Ma egy kicsit rendhagyó listát készítettünk. Az emberek többsége azt szeretné tudni, hogy hova érdemes elutazni, viszont most ennek pont az ellenkezőjéről lesz szó. Megmutatjuk, hogy hova ne utazzunk, ha kedves az életünk!


Mexikóban működik egy olyan szervezet, hogy Közbiztonságért és Büntető Igazságszolgáltatásért felelős Állampolgárok Tanácsa, aminek az az egyik fő feladata, hogy elkészíti minden évben a világ legveszélyesebb városairól a top 50-es listát. A háborús övezetekben található városok nem kapnak helyet a listán. A rangsort az alapján állítják össze, hogy a 100 ezer főre jutó emberölések száma mekkora az adott városban (vagyis hol rossz a közbiztonság).


ha kedves az eleted 01



A háborús övezetek hiányában nem a Közel-Keleten vagy Afrikában vannak a legveszélyesebb települések, hanem Latin-Amerikában, ahol a különböző banda és- drogháborúk árnyékolják be a mindennapi életet. A lista a 2018-as felmérés alapján készült, és a 2017-eshez képest is sok volt a változás. Brazíliában és Kolumbiában például javult a közbiztonság, míg Mexikóban és Venezuelában romlott. Sajnos elmondható, hogy a két éves felmérés alapján összességében nőtt a gyilkosságok száma, a lista legutolsó és a legelső helyezettje is rosszabb eredményeket ért el.​
 Utazási Tipp  
    Ahova viszont lehet és
érdemes utazni!

És íme a lista /100 000 lakosra jutó gyilkosságok száma/:

  • 50. New Orleans, USA, (36,87)
  • 49. Chihuahua, Mexikó,(37,50)
  • 48. Teresina, Brazília, (37,61)
  • 47. Durban, Dél-afrikai Köztársaság, (38,51)
  • 46. Detroit, USA, (38,78)
  • 45. Nelson Mandela Bay, Dél-afrikai Köztársaság, (39,16)
  • 44. João Pessoa, Brazília, (41,36)
  • 43. Reynosa, Mexikó, (41,48)
  • 42. Valencia, Venezuela, (42,36)
  • 41. San Juan, Puerto Rico, (42,40)
  • 40. Distrito Central, Honduras, (43,30)
  • 39. Recife, Brazília, (43,72)
  • 38. Guatemala City, Guatemala, (43,73)
  • 37. Manaus, Brazília, (44,00)
  • 36. Tepic, Mexikó, (44,89)
  • 35. Campos dos Goytacazes, Brazília, (46,28)
  • 34. Ensenada, Mexikó, (46,60)
  • 33. San Pedro Sula, Honduras, (46,67)
  • 32. Celaya, Mexikó, (46,99)
  • 31. Cali, Kolumbia, (47,03)
  • 30. Macapa, Brazília, (47,20)
  • 29. Salvador, Brazília, (47,23)
  • 28. Maturin, Venezuela, (47,24)
  • 27. Palmira, Kolumbia, (47,97)
  • 26. Coatzacoalcos, Mexikó, (48,35)
  • 25. Aracaju, Brazília, (48,77)
  • 24. San Salvador, El Salvador, (50,32)
  • 23. Baltimore, USA, (50,52)
  • 22. Vitoria da Conquista, Brazília, (50,75)
  • 21. Maceio, Brazília, (51,46)
  • 20. Ciudad Obregón, Mexikó, (52,09)
  • 19. Kingston, Jamaica, (54,12)
  • 18. Uruapan, Mexikó, (54,52)
  • 17. Barquisimeto, Venezuela, (56,67)
  • 16. Culiacan, Mexikó, (60,52)
  • 15. St. Louis, USA, (60,59)
  • 14. Feira de Santana, Brazília, (63,29)
  • 13. Cancun, Mexikó, (64,46)
  • 12. Belém, Brazília, (65,31)
  • 11. Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság, (66,36)
  • 10. Ciudad Bolivar, Venezuela, (69,09)
  • 9. Fortaleza, Brazília, (69,15)
  • 8. Natal, Brazília, (74,67)
  • 7. Ciudad Guayana, Venezuela, (78,30)
  • 6. Irapuato, Mexikó, (81,44)
  • 5. Ciudad Juarez, Mexikó, (85,56)
  • 4. Ciudad Victoria, Mexikó, (86,01)
  • 3. Caracas, Venezuela, (99,98)
  • 2. Acapulco, Mexikó, (110,50)
  • 1. Tijuana, Mexikó, (138,26)

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.