Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

Minden település különleges a maga módján, de ismerkedjenek meg a legkülönlegesebbekkel.

 

  • A norvég Longyearbyenben tilos meghalni, ezen okból kifolyólag pedig a város temetője 70 éve használaton kívül van. Az egyszerű ok, ami a különös szokás mögött van, mindössze kegyeleti, ugyanis ha eltemetnék a testeket, akkor azok az alacsony hőmérséklet miatt nem tudnának lebomlani, így a ragadozók prédájává válhatnának.
  • Büsingen kisvárosának az a különlegessége, hogy egyszerre tartozik két országhoz – gazdaságilag Svájcot erősíti, míg közigazgatásilag Németországot. Így ez az egyetlen olyan német város, ahol svájci frank a pénznem. Két irányítószám mellé két telefonszám is dukál, a helyi futball csapat két bajnokságban való szerepléséről nem is beszélve.
  • Amerika sem marad le a listáról, egészen pontosan Michigan Hell városa, ami egy olyannyira pokoli hely, hogy a turista hajhász helyiek üzletet csináltak a névből. A látogatók szelfizhetnek az „Üdvözlünk a Pokolban” táblával és vehetnek szimbolikusan 6 dollár 66 centért földet a temető mellett.



Michigan Hell

forrás: wikimedia.org - fő kép forrása: flickr.com


  • A kínaiakról gyakran szoktunk azért beszélni, mert lemásolnak technológiákat, ruhákat, de jelen esetben egy egész várost. Egészen pontosan lemásoltak egy teljes osztrák várost, Hallstattot, hogy úgy is meg lehessen látogatni az osztrák várost, hogy ne kelljen elhagyni az országot. Egy különbség van a kettő között, hogy az kínai verzió kivételesen drágább.
  • Slab City Kaliforniában található, és arról nevezetes, hogy olyanok laknak ott, akiknek nincs hova menniük. Nincsenek közművek, de adót és bérleti díjat sem kell fizetni.



  • A dél-tunéziai Matmatában sok, berberek által épített földalatti házban élnek a mai napig az emberek, először 1970-ben építettek a felszínre, de a legtöbben még mindig a „barlangokat” részesítik előnyben.
  • Whittier egy olyan alaszkai város, ami egyetlen épületből áll, egy 14 emeletes katonai épületből, amiben minden alapszolgáltatás megtalálható. A farkasordító hidegben még jobb is, ha az emberek összegyűlnek egy házba, mert csomó mindenen lehet ezzel spórolni. A világ legkülönlegesebb városa, az alaszkai Whittiert
  • Nem lehet semmi sem elég kék, ezt a marokkói Chefchaouennél semmi sem bizonyítja jobban, amit évszázadokkal ezelőtt festettek be kékre.


chaouen

 

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.