Hirdetés

Hirdetés

A Via dell'Amore, A szerelem útja (Via de l'Amùu ligur nyelven)


Egy a tenger feletti hegyoldalban futó, közel 1 km hosszú gyalogút, mely Liguria egyik legvarázslatosabb területének két települését, Riomaggiorét és Manarolát köti össze. Az egész világon elhíresült szépségének és lélegzetelállító panorámáinak köszönhetően a vidék egyik legkiemelkedőbb idegenforgalmi látványossága, egyben szerves részét képezi az Unesco Világörökségébe tartozó Cinqe Tere Nemzeti Parknak is. Egy 2012-ben bekövetkezett hegyomlás miatt lezárták a nagyközönség elől és csak 2015-ben nyitották meg egy kis szakaszát.


 Utazási Tipp  
    Szállás: Cinque Terre - Olaszország

Sajátosságai:

A Via dell'Amore egy az egész Cinque Terre régiót keresztülszelő sétaútnak, a sentiero azzurronak a Riomaggiorét és Manarolát összekötő szakasza. A sentiero azzurro kb. 30 m-rel a tengerszint felett halad és összeköti a Cinque Terre mind az öt települését, ezáltal a turisták és túrázók egyik legkedveltebb útvonala.

A szó szerint a sziklába vájt, kikövezett és korláttal ellátott Via dell'Amore kétségtelenül a sentiero azzurro legkényelmesebben járható szakasza, lévén, hogy az máshol gyakran inkább emlékeztet egy öszvérösvényre, melyet megfelelő lábbeli és felszerelés hiányában jobb elkerülni. Nem véletlen tehát, hogy a turisták által igen kedvelt Via dell'Amore főszezonban, különösen április és október között gyakran olyan zsúfolt, hogy aki igazi szépségét élvezni akarja, annak vagy korán reggel, vagy alkonyattájt érdemes bejárnia. Ilyenkor egyébként a légköri és fényviszonyok is különösen alkalmasak a sétára.


cinque terre 2



A Via dell'Amore, akárcsak az egész sentiero azzurro belépőjegy ellenében látogatható, ennek bevételéből fedezik a talajeróziótól erősen fenyegetett teraszos hegyoldal és az ösvények karbantartását.

A Via dell'Amore létrejötte egy véletlennek köszönhető: 1920-ban a Riomaggiore és Manarola közötti vasútvonal építésekor a két település között biztonsági okokból létre kellett hozni egy robbanóanyag-raktárt, s ennek kétirányú megközelítéséhez két kis ösvényt nyitottak a sziklafalban. A munkálatok végeztével, miután a raktárt eltávolították, a két település lakói elkezdték használni az új ösvényeket. Egészen addig ugyanis a két falu között az egyetlen összekötetést egy hosszú és fáradságos hegyiút jelentette, mely annyira megnehezítette a közlekedést, hogy a két település között szinte megszakadt az összeköttetés. Ennek tudható be többek között az is, hogy a két szomszédos településen a ligur nyelvnek két egymástól egészen eltérő nyelvjárását beszélik. Így aztán a 30-as években a közös érdeket szem előtt tartva önkéntesek és a települések lakói összefogtak, hogy járhatóvá tegyék az ösvényt, így született meg a Via dell'Amore.


 Utazási Tipp  
    Szállás: Cinque Terre - Olaszország

Az ösvény hamarosan a fiatal szerelmesek kedvenc útvonala lett, s egyszer valaki a két végén krétával felírta: Via dell'Amore. Bár az is igaz, hogy a helyi névhasználatban már korábban is létezett egy hasonló elnevezés, mely helyi dialektusban így hangzik: Viaeu de l'Amùu.  Mindenesetre tény, hogy Riomaggiore városka vezetői testülete az útszakasznak hivatalosan is a "Via dell'Amore" nevet adta, s az évek fejlesztései során vagy hatvan padot is elhelyeztek, ezek a padok a görög és római mitológia szerelemmel kapcsolatos hőseinek és istenségeinek, valamint szerelmes verseket író költőknek a nevét viselik.




A 90-es években a Via dell'Amore hosszú ideig le volt zárva a felette lévő hegyoldal csúszásveszélye miatt és csak igen komoly munkálatok, többek között egy gyalogos alagút építése után nyitották meg újra.

Az utóbbi években a Cinque Terre Nemzeti Park egy sor karbantartási és felújítási munkát végzett, melyek során új, a környezethez jobban illő korlátot helyeztek el, új és a réginél egységesebb kőburkolatot raktak le, napelemmel táplált és kevésbé zavaró világítást építettek ki, létrehoztak egy piknik megállót asztalokkal és ivókúttal, valamint az útvonal két végén mozgáskorlátozottak részére felvonót is építettek.

2012 szeptemberében Riomaggiore és Manarola között 4 ausztrál turista megsérült egy földomlásban. Az esemény újra felvetette a biztonság problematikáját és az ösvényt ismét lezárták a közönség előtt, majd 2015-ben részlegesen újra megnyitották, de a teljes megnyitáshoz még sok és igen költséges munkálat elvégzésére lesz szükség.

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.