Hirdetés

Hirdetés

  Szikrázó napsütés, hűs vízpartok, megannyi természeti és kulturális látnivaló kis hazánkban. Amennyiben belföldön szeretnénk nyaralni a családdal, remek választás a HungaryCard (Magyar Turizmus Kártya), mely számtalan megtakarítási lehetőséget kínál azegész család számára egy éven át. 

  A kedvezmények egy része a kártya érvényességi idején belül korlátlanul igénybe vehető, ehhez elegendő a kártya felmutatása. Ilyenek például a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, sok fürdő és múzeum. A korlátozott alkalommal igénybe vehető kedvezmények egyik részéhez papír szelvényfüzet szükséges, másik részük pedig elektronikusan a kártya aktiválása után érvényesíthető.

A kártya ára akár egyetlen hétvége során is megtérülhet!

  Tekintettel arra, hogy nem névre szóló, kölcsönadhatjuk barátoknak, ismerősöknek, így még jobban kihasználhatóak a kártya előnyei. A kedvezmények nagy része legalább 2 főre szól, de több esetben a számla végösszegéből jár az engedmény, ebből adódóan egy család számára egy kártya bőségesen elegendő.

 Kedvezményes utazási lehetőségek, múzeumi, színházi és fürdőbelépők, valamint sok más szabadidős tevékenység várja az országban. A kártya nem névre szóló, így barátok, ismerősök is élvezhetik annak előnyeit.


HungaryCard belfold


Ízelítő a kártya tartalmából:

 UTAZÁS

–    33-50% vasúton

–    50% távolsági autóbuszon

–    1.500 Ft kedvezmény autópálya matricára

–    ingyenes helyi közlekedés vidéki nagyvárosokban

–    50% dunai hajózásra

–    ingyenes éves Magyar Autóklub Bónusz tagság

FÜRDŐK

–    50% budapesti gyógyfürdőkbe, Cserkeszőlői-, Hévízi-, Sárvári-, Demjéni-, Pápai Fürdőbe

–    50% a budapesti Aquaworldbe

–    30% a miskolctapolcai Barlangfürdőbe

KULTÚRA

–    ingyenes múzeumi bérletek

–    50% a Gödöllői Királyi Kastélyba, a Zsolnay negyed kiállításaira, a Pesti Vigadóba, a Ludwig Múzeumba

–   66% a Memento Parkba

–    ingyenes belépő az ópusztaszeri Feszty-körkép megtekintésére

–    ingyenes belépő a Szentendrei Skanzenba

–    50% a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központba

–    50% a szolnoki RepTárba

–    40% a Tropicariumba

SZÍNHÁZ

–    50% a Margitszigeti Szabadtéri Színház, Pesti Magyar Színház, Bethlen Téri Színház, Újszínház, Vidám Színpad, Térszínház, Pécsi Nemzeti Színház, Szegedi Nemzeti Színház előadásaira

–    40% a Városmajori Szabadtéri Színpad előadásaira

–    50% a Nemzeti Filharmonikusok koncertjeire

–    50% a Mediawawe-re és a Művészetek Völgye Fesztiválra

További részletek és kártyavásárlás itt

 Utazási Tipp  Itt vannak a legjobb nyári szállás akciók
        Szálláshelyek online foglaláassal akár SZÉP kártyával is!

TAGS: magyarország

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.