Hirdetés

Hirdetés

Az Erdély szívében 950 méter tengerszint feletti magasságban, sziklás bércek és zöldellő fenyvesek által körülölelt tengerszem nemcsak írókat és költőket ihletett meg. A vulkáni tevékenység által keletkezett, Európában egyedülálló krátertó eredete és elnevezése az évszázadok során sokak fantáziáját meglódította. Az egyik leghíresebb történet a címben szereplő nagyurakhoz és leányokhoz fűződik.

  A régi monda szerint ugyanis a tó helyén valaha egy roppant magas hegy tornyosult, a tetején egy büszke várral. Vele szemben a Bálványos-hegy tetején ugyancsak egy másik nagy vár állt. A kastélyok urai testvérek voltak, viszont mindkettőjük dölyfös, irigy és gonosz volt, annyira, hogy egymást is gyűlölték. Egyszer aztán a bálványosi várba egy hatalmas úr érkezett egy gyönyörű drágakövekkel ékes hintóval, amelyet a vár ura is megirigyelt. Mindenképp meg akarta szerezni magának a hintót és a szilaj paripákat, habár az idegen úr nem akarta odaadni őket neki. A bálványosi uraság végül cselhez folyamodott és kockán nyerte el az idegentől a csodálatos hintót és a lovakat. Másnap első dolga volt elújságolni ezt az öccsének is, akivel fogadtak, hogy a mai tó, azaz akarom írni, az akkori hegy tetején lakó várúr különb hintót tud kiállítani, méghozzá 12 darab "paripával". Az öccs ekkor összehívta uradalma legszebb leányait, kiválasztott tizenkettőt belőlük és befogatta őket a hintó elé. A legszebb közülük az Anna nevet viselte, az uraság ezt állította a fogat élére. A lányok azonban nem bírták elhúzni a nehéz hintót, ezért az uraság féktelen haragra gerjedt és ostorával odacsapott Anna vállára, aki feljajdult fájdalmában. Az úr másodszor is rávágott, mire Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. Ebben a pillanatban szörnyű robajjal leomlott a büszke vár és elsüllyedt a hegy is, a lányok pedig csodaszép hattyúkká változtak. Amikor kiúsztak a partra, ismét hajadonokká lettek, Anna pedig egy kicsiny kápolnát építtetett a tó partjára.


romania szent anna kapolna a kereszttel1


  Eddig tartott a legenda. Valójában a Tusnádfürdőhöz közel fekvő, majdnem tökéletesen kör alakú Szent Anna-tó a Csomád-hegység egyik, mára már kialudt kráterében keletkezett. A vulkán „mindössze” 32.000 éve aludt ki. A Mohos Természetvédelmi Terület egyik leghíresebb látványossága a Mohos-tőzegláp mellett. A lefolyástalan tavat elsősorban a csapadék táplálja, nyáron eső, télen hó formájában. A tómeder folyamatosan töltődik, a növényzet egyre inkább elburjánzik rajta, így előbb-utóbb ez a tó is a Mohos-láp sorsára jut.
  Habár 2018-ban környezetvédelmi okokra hivatkozva megtiltották a tóban való fürdést – ezt tiltó táblák is tanúsítják -, a tó környéke így is számtalan kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Felszínén gyakran rendeznek pl. úszó- vagy vitorlásversenyeket.


romania szent anna to strand1


   A tó környékén több turistaútvonal is tartogat pár érdekes látványosságot az erre járók számára. Ezek között egyaránt szerepelnek természeti és kulturális, ill. történelmi látnivalók is. Ha erre járunk, ne hagyjuk ki a Nagy-Csomád kilátójából elénk táruló panorámát. A tó mellett mindenképp nézzük meg a kies Szent Anna-kápolnát, Vápa várát, a rejtélyes eredetű Sólyomkövet, a szinte az égig érő Toronyköveket, az Apor-bástyát, illetve a vaskori sáncrendszerrel körülvett, a középkorban erődként használt Vártetőt is. Ha tehetjük, járjuk végig a Mohos-láp menti Tanösvényt is, rengeteg érdekes infót tudhatunk meg a láp keletkezéséről és a benne élő fajokról is.


romania szent anna to panorama1


  Tusnádfürdő Románia legkisebb városa, de messze földön híres jótékony hatásokkal bíró gyógyfürdőjéről. Ezeket hét darab gyógyforrás táplálja. Az addig inkább csak a helyi székelyek által használt tavat a 19. század közepén fedezte fel magának a nagyközönség, mégpedig egy pásztor csodás gyógyulásának híre kapcsán. A helység akkor kapott igazán nagy publicitást, amikor I. Ferenc József is meglátogatta a gyógyfürdőt és nagyon megtetszett neki. A Monarchia felbomlásával az egykor népszerű fürdőhelynek is leáldozott egészen a 2000-es évek elejéig, ekkor azonban a belföldi ás külföldi turisták ismét felfedezték a hely báját.