Hirdetés

Hirdetés

Erdély az egyik legszebb táj a Kárpát-medencében, ezért érdemes legalább egyszer meglátogatni. Ismerjék meg a legszebb látnivalóit.

 

  • Erdélyi fatemplomok: A legszebb Disney történeteket idézik azok a Máramaros megyei templomok, amik a 17-18. század óta fennállnak. Kulturális értékük abban is megnyilvánul, hogy 1998 óta a világörökség részét képzi az alábbi települések fatemplomai: Barcánfalva, Budfalva, Desze, Jód, Nyárfás, Sajómező, Rogoz és Dióshalom. A templomok egyediségét az adja, hogy keverednek bennük a keleti és a nyugati vallások, illetve azoknak az építészeti jegyei.
  • Erdélyi erődtemplomok: Ismerjék meg azokat a falvakat is, amik 1993 óta képzik a világörökség részét, annak köszönhetően, hogy rendelkeznek egy erődtemplommal. Miután a 13. században szászokat telepítettek Erdélybe, a betelepülő népesség a királyi ösztönzések hatására a templomaikat ellátták védelmi funkciókkal. Ezekre a helyekre bemenekülhetett az egész lakosság, illetve éléskamraként is működtek.


csodak erdelyben 01


  • A székelyföldi gyógyvizek: Hiába van hazánkban is sok gyógyfürdő, néha ki kell lépni a komfort zónából, és ha így tennénk, akkor csak ajánlani tudjuk az erdélyi gyógyvizeket. Az egészségturizmus élvezői elsősorban Szejkefürdő és Kászonaltvíz fürdőibe szeretnek járni.
  • A két napkelte városa: Toroczkó még Erdélyben is egy nagyon különleges város, aminél első ránézésre is a hagyományőrzés ugrik be mindenkinek. A házak hagyományos fehérbe vannak burkolva, és az iparművészete a mai napig meghatározó. Igazi hírnevét ugyanakkor az adja, hogy tiszta időben itt kétszer megy le a nap: a Székelykő sziklái alá lebukva még egyszer felbukkan és lemegy.
  • Kalotaszeg: Kolozsvártól nem messze található ez a város, ami igyekszik megőrizni a magyar kulturális örökségeket, legfőbbképpen a népi művészetben. A népviselet mellett nagy hírnévnek örvend a helyi népzene és néptánc is.


csodak erdelyben 02

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.