Hirdetés

Hirdetés

Korábban már bemutattunk neked öt szuper filmet, melyek képkocái nagyrészt a Kanári-szigetek festői szépségű tájaink készültek, most újabb ötöt hoztunk neked!

 

Előzőleg mutattunk öt olyan filmet, amit a Kanári-szigeteken vettek fel, köztük ott szerepelt a majd nyáron debütáló vadonatúj Star Wars történet is, melynek középpontjában mindünk kedvence Han Solo áll majd, ám a helyzet az, hogy a lista még korántsem ért véget. Úgy tűnik, hogy a Kanári-szigetek évtizedek óta inspirálja a nagy filmrendezőket. 5 film, amit a Kanári szigeteken forgattak és imádjuk!


 Utazási Tipp  
    Utazások, last minute Kanári-szigetek


Egy millió évvel ezelőtt

 

Az Egymillió évvel ezelőtt egy 1966-os klasszikus, ami azokat az időket hivatott bemutatni, amikor is a dinoszauruszok és az emberek együtt népesítették még be a bolygót. A Kanári-szigetek vulkánjai pedig remek lehetőséget biztosítottak arra, hogy prezentálják a készítők a történelem előtti időszakot, hiszen a tenerifei Teide Nemzeti Park, a lanzarotei Timanfaya Nemzeti Park és a Lago Verde tökéletes ókori háttérnek bizonyultak. Bár az IMDB-n hihetetlenül alacsony értékelést kapott, a Raquel Welch főszereplésével készült mozi máig sokak kedvence.

 

5 legjobb film 2 resz 02

forrás: filmmakermagazine.com


A Diktátor

 

Sacha Baron Cohent, úgy hisszük senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen munkái már több Emmy és Oscar jelölést is hoztak neki a konyhára, ezen kívül Bafta és Golden Globe díjakkal is büszkélkedhet. A Diktátor című filmnek ő az egyben főszereplője és írója is, éppen ezért egyáltalán nem furcsa, hogy oly odafigyeléssel választotta a film forgatás helyéül szolgáló helyszíneket. Ezt a kissé szeszélyes és eszelős vígjátékot részben Furaventurán rögzítették, hiszen a Kanári-szigetek sivatagos tája tökéletes lehetőséget kínált arra, hogy létrehozzák a Wadiya Köztársaságot, mindezt anélkül, hogy Kelet-Afrikába kellett volna menni, hiszen a történet szerint a köztársaság pontosan ott található.

 

5 legjobb film 2 resz 04

forrás: ramascreen.com


A tenger szívében

 

Ez a csodálatos, Ron Howard nevével fémjelzett film egy 1820-as új-angliai bálnavadász hajó süllyedését meséli el nekünk nézőknek. Fontos tudni, hogy a kaland dráma Nathaniel Philbrick azonos című könyve alapján készült, és a történet alapja azonos a Moby Dick című klasszikuséval. A film La Gomerán forgott, ami a második legkisebb lakott sziget a Kanári-szigeteken. A helyszínt gondosan és tudatosan választották ki a készítők, hiszen a táj szinte érintetlen, a növényzet egyedülálló, a látvány pedig magáért beszél. Nem hiszed? Nézd meg a filmet és megtudod miről is beszélünk.

 

5 legjobb film 2 resz 05

Forrás: cineplex.com


Szövetségesek

 

A Szövetségesek című filmdrámát még 2016-ban mutatták be Brad Pitt és a lehengerlő szépségű Marion Cotillard főszereplésével. Valószínűleg a két sztárt ekkor boronálták össze egymással, ám mint kiderült a pletykák alaptalannak bizonyultak. A film minden értelemben sztárdömping, hiszen a főszereplők mellett fontos megemlíteni, hogy a filmet Robert Zemeckis rendezte, a zenét pedig Alan Silvestri szerezte. A Vissza Jövőbe trilógia óta tudjuk, hogy ez a páros csak jó lehet. A második világháborúban játszódó történet több helyen forgott. Többek között: Las Palmason, ahol a női főszereplő lakását láthatjuk és Furaventura tájait is felfedezhetjük a képkockákat nézve.

 

5 legjobb film 2 resz 03

Forrás: collider.com


 Utazási Tipp  
    Utazások, last minute Kanári-szigetek

Jason Bourne

 

Matt Damon 2016-ban tért vissza ikonikus szerepéhez és újra magára öltötte Jason Bourne álarcát. A Bourne ultimátum és a Bourne csapda rendezőjével karöltve egy újabb történetet göngyölítettek fel, melyben a CIA egyik legfélelmetesebb ügynöke végre előbújik az árnyékból. A sztori szerint a történet főszereplője több egzotikus célállomáson is keresztül utazik, így például a Görögországnak tűnő környezetet valójában Santa Cruzban, Tenerifén rögzítették. Persze az egyszeri néző ebből mit sem vesz észre, ám a szemfülesebbek azonnal konstatálják, hogy itt bizony turpisság van a dologban és bizony a Kanári-szigetek köszönnek vissza a vászonról.

 

5 legjobb film 2 resz 01

Forrás: inverse.com


 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.