Hirdetés

Hirdetés

A világ egyik legjelentősebb építményéről van szó mai cikkünkben, ami méretei mellett bámulatos múltjával is magával ragadja az ide látogatókat.

 

Már az elején fontos leszögezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben hiába beszélünk egyes számban a falról, ez valójában 17 falrendszernek az összességét jelöli. Ez a megosztottság magyarázható azzal, hogy körülbelül kétezer éven át épült a fal, és a különböző korszakokban mindig más és más területek élveztek védelmi prioritást. Az viszont kijelenthető, hogy korszakoktól függetlenül mindig lovas nomád népek ellen épültek a bázisok, sok esetben nem védelmi, hanem támadási célból, ugyanis a kínaiak rendszeresen nyomultak be a törzsi területekre a fal védelmének biztos tudatában.


kinai nagy fal 02



A fal megépítése Csin Si Huang-ti-hez köthető, aki az az uralkodó volt, aki egyesítette a sokáig különálló államokként létező Kínát. Sok erőd (ma őrtorony) már akkor is állt, viszont Huang-ti volt az, aki összekötötte ezeket döngölt földdel, így hozva létre a mai építmény alapjait. (Egyébként nagyon sok fajta anyagból épült a fal, a korai évszázadokra még a döngölt föld volt a jellemző, de mikor például a Ming-dinasztia befejezte a fal építését, akkor már sok helyen inkább a téglát preferálták. Eléggé változatosan festenek a fal bizonyos részei, mivel bizonyos időszakokban nem használták, elérhetetlen helyeken vannak (pl.: mocsár vagy hegy) vagy csak egyszerűen nem tudták a helyiek hasznosítani és ezért lett ilyen rossz állapotú.

 

A fal méretei is egészen elképesztőek: magassága 10 méter, az aljánál 7-8 méter széles, a tetejénél pedig 4-5 méterre keskenyedik.

 

A fal hossza mind a mai napig kérdéses (ez ugye az elérhetetlen és a főrésztől távol található részek miatt van így), de a legújabb kutatások legalább 21 000 km-re saccolják a hosszát, és ebben van benne a már cikk elején említett 17 falszakasz is.


kinai nagy fal 01


Bár a fal közkedvelt turista látványosság, csak bizonyos részeit restaurálták a látogatók kedvéért, a falszakaszok többsége bejárhatatlan és életveszélyes állapotban van. A 20. században történt szocialista puccs óta a helyiek az építkezéseknél is felhasználják a rossz állapotban lévő falszakaszok tégláit, és graffiti művészek is kisajátítottak bizonyos területeket. A fal 1987 óta képzi a UNESCO világörökségének részét.

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.