Ilek Mária


A nevem Ilek Mária, és amióta az eszemet tudom, imádok utazni. Mindig is vonzott az új kalandok izgalma, a felfedezés öröme, idegen tájak és más kultúrák megismerése. Ez a szenvedélyem, mert meggyőződésem, hogy az utazás a tanulás legjobb és legkomplexebb módszere. Pedagógusból és nyelvészdoktorból lettem kamionsofőr és világutazó, mert a papírforma helyett

inkább az álmaim megvalósítását választottam, többek között ezért lett a blogom neve Dream bigger, azaz Álmodj nagyobbat!

Férjemmel és állandó útitársammal járjuk a nagyvilágot, a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt. A munkánk során kamionnal, 12 keréken rójuk fáradhatatlanul Európa országútjait, de amikor csak tehetjük, a magánéletben is útra kelünk, és igyekszünk felfedezni a világ csodáit. 2014-ben házasodtunk össze a Seychelle-szigeteken, amivel életünk legnagyobb álma

teljesült, és ez volt az a bizonyos fordulópont számunkra, amihez nemcsak a magánéletünk legszebb és legfontosabb eseménye kötődik, de ami megpecsételte az utazáshoz fűződő viszonyunkat is. A következő években, 2015-16 körül kezdtünk el komolyabban és tudatosabban utazni saját szervezésben, azóta pedig napi szinten foglalkoztat az utazás és a tervezgetés. Az élmények megélésé mellett megírni is nagyon szeretem a kalandjainkat, így született meg a blogom is, amit 2019 áprilisában kezdtem el vezetni (www.dreambigger.webnode.hu). Szenvedélyesen szeretem szavakba önteni az élményeimet és megosztani a tapasztalataimat, amivel szeretnék segítséget, utazási ötleteket, hasznos tippeket és inspirációt nyújtani másoknak.

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!