Hirdetés

Hirdetés

Megkezdődött a hajózási főszezon a Balatonnál szombaton. Tizenhat kikötőből, kilenc útvonalon indultak el a Balatoni Hajózási Zrt. menetrendi hajójáratai az 58 napos személyhajózási főszezonban.



   A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) új Visszajövünk! kampányának keretében a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) több újdonsággal is várja a Balatonnál nyaraló vendégeket. Egy 15 %-os kedvezményes kupont is adnak az érdeklődőknek, ami lehetővé teszi, hogy kedvezményes áron tudjunk utazni. A kedvezmény igénybevételéhez nem kell mást tenni, mint beírni e kupon szót a honlapjuk keresőjkébe, majd letölteni a kupont a Bahart honlapjáról és beváltani a jegyek megvásárlásakor. A társaság legkedveltebb útvonalai a Fonyós és Badacsony között valamint a Siófok-Tihany- Balatonfüred háromszögben  közlekedő járatok, melyeket július és augusztus folyamán naponta több időpontban is ki lehet próbálni. Többféle egyéb útvonal közül is lehet választani, így a kirándulóhajókkal át lehet kelni Keszthelyről, Balatonlelléről, Balatonboglárról Badacsonyba, illetve Balatonboglárról Tihanyba. A Balaton a keleti medencéjében Balatonalmádiból is indulnak menetrend szerinti járatok  Tihanyba. 


 Utazási Tipp  
    Balatoni szállások a legjobb áron

 hajó47


  A Balaton-parton található nyaralóhelyek között kapcsolatot teremtő menetrend szerint közlekedő hajójáratokkal az a Bahart célja, hogy a nyaraló vendégek jobban megismerhessék a magyar tenger fontosabb utazási célpontjait. A különféle lehetőségekre  amire a hajózási társaság a honlapján keresztül és egy extra kuponfüzettel is felhívja a figyelmet. Az új marketing stratégia részeként  a hajók fedélzetén plakátokat, led TV-ket, különféle tablókat is kihelyeztek a hajók történetéről és a fontosabb Balaton-parti településekről. Újdonságnak számít az is, hogy a  nevezetességekről szóló fontosabb információkat a plakátokon levő QR-kód mobiltelefonos beolvasásával meg lehet hallgatni.  


hajó 17

A BAHART ebben az évben is  csatlakozott egy  országos akcióhoz, melynek keretében a  6 és 11 év közötti gyermekek július elseje és augusztus 31-e között  ingyen utazhatnak, ha felmutatják a Kajla Útlevelet és a diákigazolványt.  


balatoni hajós2

TIPP: EGY JÓ AKCIÓS UTAT KERESEL? HASZNÁLD AZ UTAZÁS TERVEZŐNKET ! itt


  


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.