Hirdetés

A stájerországi Herberstein romantikus kastélya és nívós vadasparkja igazán tartalmas programleheőség minden Ausztriába látogatónak

  Noha már a korábbi időkben is állt egy erőd ezen a helyen, a rábafüzesi határátkelőhelytől 45 kilométerre fekvő Herberstein igazi története 1290-ben kezdődött el, amikor a vár a Herberstein nemesi família tulajdonába került, akik azóta is, azaz mintegy 700 éve (!) a kastélyban élnek és az évszázadok folyamán jelentősen kibővítették a romantikus hangulatú várkastélyt (manapság már magyar nyelvű tárlatvezetésen is végighallgathatjuk a kastély és lakói történetét).


ausztria herberstein varudvar


  A tárlatvezetés során bemutatásra kerülnek a vár egyes részei: a kerengő párkányán futómuskátlikkal és petúniákkal díszített árkádos belső udvar, a vár egykori lakóinak festményeivel ékített hatalmas lovagterem, ahol az életükhöz fűződő történetek is terítékre kerültek, majd a várkápolnákat is meglátogathattuk, az egyik a 14. századból, a másik a 17. századból származik, de megmutatták a néhai urak lakosztályát és a várkonyhát is, ahol a régi időkben jobbnál jobb étkek készültek a lakomákra. A vár legtöbb része a 15-17. század között épült fel, így nemcsak a gótikus és a reneszánsz, illetve barokk stílusok lenyomatát viseli magán az épület, hanem a romanika jegyeit is, hiszen a nyugati szárnyban található Öregtorony az anno még a 13. század folyamán felhúzott néhai vár maradványa.


ausztria herberstein szoba