Furcsa még kimondani is, de az USA leghíresebb nemzeti parkja ’csupán’ 100 évvel ezelőtt kapta meg a különleges státuszt, mely segít megóvni e rendkívüli helyet a bennünket követő generációknak.
Így visszatekintve bizsergető érzés, hogy ennek az évszázadnyi időnek az ötödét – ha csak vendégként is – de láthattam. Annak idején 2002-ben az éves látogató szám 3-4 millió alatt volt, ez 2017 -től már meghaladta az évi 6 milliót. Ez közel kétszer annyi ember magas színvonalon történő kiszolgálását követeli meg a szállásoktól az ingyenes buszjáratokon át a díjbeszedésig – pedig már akkor sem tűnt kevésnek a látogatók száma.
Már a korábbi években is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az úthálózaton, számos épület tetőszerkezete újult meg, és olyan nagy horderejű rehabilitációs projectek is lezárultak, mint az egykori uránium bánya felszíni maradványainak elszállítása, a terület mentesítése. Érdekes volt évekig látni a fennsík néhány méter magasra nővő tűlevelű fákkal borított felszíne fölé magasodó tornyot, mely hosszú ideig felkiáltó jelként intett minden óvatlant a körülkerített területtől való önkéntes távolmaradásra. Most már inkább csak a környező rim kilátópontokon elhelyezett információs tablók adnak épp annyi támpontot, ami egy stratégiai fontosságú nyersanyag kitermelési helyéről nemzetbiztonsági aggályok nélkül elmondható.
… és azt gondoltam, hogy ez csak engem érdekel, azért megkérdeztem Google bácsit, hogy ő mit tud mind erről. Elkerekedett a szemem a néhány hetes cikkektől, melyek újra-nyitásról, ezek hivatalos cáfolatáról, továbbá rémhírterjesztésről szóltak.
Kezdem érteni, hogy mi volt az oka a diszkrét távolságtartásnak, ami az általam megkérdezett ranger reakcióját jellemezte, amikor e témakört érintettem. A déli rimtől néhány méter távolságban található Verkamp’s látogató központ ugyan visszafogottabb elhelyezkedésű, mint például a Kolb Studio (mely gyakorlatilag a rim peremén, a szakadék ’felett’ kínál ’grand’ élményt), északnak néző portál ablakaival Pazar kilátást nyújt a Rim Trail-re és a kanyonra egyaránt. Itt kérdeztem az Orphan bányáról, gondolva, hogy különlegessége okán az akkor még csak előkészítés alatt álló könyvemben majd részletesen körül járom a témát. Az addig minden látogató számára kijáró kedves előzékenység íve inkább moderáltan tárgyszerűre váltott, majd egy mentőötletnek engedve a szituációt telefonos segítség opció választásával lendítette ki lassan kellemetlenné váló helyzetéből az NP Services egyenruháját viselő barátunk. Rövid diskurzust követően kezében egy sárga cetlivel visszatérő tisztviselő arcán a megkönnyebbülés érzése látszott, engedve, hogy a száj sarkában a korábbi nyájas mosoly halvány alteregójaként oldja a beszélgetés légkörét. A cetlin egy email cím és egy név volt látható.
Őt kell keresni ebben a kérdésben!
Sikerült valami olyan dolgot találni, ami nem ’közkedvelt’ - mi több – érzékeny terület.
A könyv azóta megjelent, a sztorit pedig csak érintettem, de annak kidolgozása elmaradt – teret engedve más, kellemesebb témáknak.
