Balos lagúna és Samaria szurdok Kréta leglátogatottabb helyszínei közé tartoznak. Közös bennük, hogy mindkettő természetvédelmi terület, valamint páratlan élményt nyújtanak. A krétai tervezgetésem során egyértelműsítettem már rögtön az elején, hogy biztosan nem fogjuk kihagyni, hacsak kis balták nem potyognak az égből.
Korán keltünk, hogy mihamarabb megreggelizzünk és elinduljunk a Balos lagúnához ami a Gramvousa félszigeten található. Kissamostól szerencsére nem sokat kellett kocsikáznunk. Miután letértünk az aszfaltozott útról, egy szakasz földesút következett. Az út parádés. A táj kietlen, mégis valami különös eufórikus hangulatot áraszt magából. Néhol kecskék állták utunkat. Néhány autónak az ablakán is majdnem bemásztak némi finom falatért, cukik ahogy jómodort nem ismerve kéregetnek. Ezek a kecskék nem a híres krétai Kri-Kri fajtából valók, csak sima “házi” pofátlankodók. Az Agrimik egykoron Európa szerte megtalálhatóak voltak, ma már csak itt Krétán a Fehér-hegység és Samaria szurdok környékén lehet velük találkozni.
A korai ébredés és indulás jutalma volt, hogy egészen a parkolóig tudtunk menni, aki később ér a helyszínre bizony van, hogy kilómétereket kell a célig gyalogolnia. Amint az ott tanyázó parkolóőr kecskék megengedték, hogy behajtsunk a területükre, sikerült leparkolnunk. Hátunkra vettük a cuccunkat és megindultunk a kitaposott ösvényen. Kisebb-nagyobb köveken haladtunk a vörösporos hegyoldalban, öszvérek taposóaknáit kerülgetve. Az út nagy része kődarabokból kialakított lépcsőkből áll. Lefelé még annyira nem is munkás a fél óra menetidő, visszafelé nehézkes, hisz a magassággal is meg kellett küzdenünk.
Egyre közelebb kerülvén a tengerhez kezdett a panoráma előbukkanni. A lagúna kékjei páratlan látványt nyújtottak. Fentről egy hatalmas festménynek tűnt az egész amit az ecsetet ragadó Poszeidón alkot naponta újjá. Túljutottunk a vörös földön, következett a bokáig süllyedős fehér homok, rövid gázolás benne és már bele is léphettünk a langyos vízbe. A lagúna egy hatalmas játszótér, felnőttnek és gyereknek egyaránt. Élvezet pocskolni a métereken át bokáig sem érő vízben. Majd jön egy földnyelv, újra kisebb-nagyobb pocsolyák amíg a hullámzó tengerhez nem érünk. Remek kikapcsolódás itt sétálgatni és töltekezni a látvánnyal. A partot néhol rószaszínes vöröses kagylótörmelék borítja, még különlegesebbé téve a látképet. Szemben Imeri Gramvousa sziget külöleges formája vágja el az eget a víztől. A szigeten egy velencei erőd várja a turistahajókról özönlő látogatóit.
A szél elég nagy intenzitással fújt és néha elviselhetetlenül tömte arcunkba a homokot. Egy-egy széllökés ébresztgetett fel bennünket abból a mély ábrándozásból amibe kerültünk a hely látványától. Egyedül a felfelé mászáshoz éreztük szerecsésnek az időjárást, hisz legalább fél órát kellett a lépcsőkön kaptatni, ami még a szél ellenére is izzasztónak bizonyult. Félúton a kilátóból még vetettünk néhány pillantást erre a csodára, ittuk a látványt utolsó pillanatig. A tervünk az volt, hogy visszatérünk Kissamosba, harapunk valamit, majd a tenger zúgását hallgatva pecázunk a parton, egy üveg krétai vörösbor kíséretében. Legsikeresebbek a pecabot fogásában voltunk, mivel egyetlen arra tévedő hal sem akart ráharapni a csalinkra. Ez arra sarkallt minket, hogy visszatérjünk a szállásra és hamar nyugovóra térjünk.