Hirdetés

Ki ne hallott volna már Villány híres bortermő vidékéről, a Tenkes kapitányáról, a gyűdi kegytemplomról és a kénes gyógyvizéről ismert fürdőhelyről, Harkányról? A Baranya megye déli részén húzódó, enyhe, mediterrán klímájú Villányi-hegység a kulturális és történelmi látnivalók mellett rengeteg természeti szépséget is tartogat.


A Villányi-hegység leghíresebb csúcsai a Tenkes és a tájból cukorsüvegszerűen kiemelkedő 442 méter magas Szársomlyó. Az orom azért kapta a „szár” előtagot tartalmazó nevet, mert déli oldala kopár és sziklás, míg a Nagyharsány felé eső részeit barázdák, vagy a helyi népnyelv szerint „ördögszántás”, borítják, amelyhez egy helyi monda is kapcsolódik. A legenda szerint az ördög egy helyi leányt akart feleségül venni, de annak boszorkány nevelőanyja csak úgy adta volna neki a leány kezét, ha az ördög felszántja a Szársomlyót kakaskukorékolásig. Az ördög jól haladt a munkával, ezért a leány és az anyja – hogy megakadályozzák a nászt -, felverték a kakasokat. Az ördög a kukorékolás hallatán mérgében eldobta a szekerét és félbehagyva munkáját, visszatért az alvilágba. Azon a helyen, ahol megnyílt a föld, kénes forrás bugyogott fel, a néphit szerint így jött létre Harkány.

magyarorszag baranya villanyi hegyseg1
Elhagyva a legendákat, annyi biztos, hogy a különböző földtörténeti korokban lerakódott, mészkőből álló hegy tetején valaha egy IV. Béla által építtetett vár állt, de mára ennek sajnos csak a talapzatai láthatóak. Valaha jelentős mennyiségű kőfejtés zajlott itt, a területet már a rómaiak is használták, mára viszont denevérek foglalták el a II. világháború után elhagyott tárnákat. A hegy gyomrában 1994-ben egy kalcitokat, aragonitot, huntitot és szalmacseppköveket is tartalmazó kristálybarlangra bukkantak, ez azonban egyelőre csak a kutatók előtt áll nyitva. Van egy másik kristálybarlang is a közelben, a Beremendi Kristálybarlang, kettejük közül viszont a nagyharsányi a mélyebb és a hosszabb.

magyarorszag baranya villanyi hegyseg ordogszantas1
A Rétfalvi Sándor által, az egykori állami mészkőbánya helyén létrehozott Nagyharsányi Szoborpark egy szobrászati alkotótábor, több neves szobrász munkája is megtalálható itt. A hegy napsütötte lankáin jellemző tevékenység a szőlő- és bortermelés, Villányban a vörösborok és a rozék, Siklós és környékén inkább a fehér borok dominálnak.
A Szársomlyó nagyobb területe 1989 óta természetvédelmi terület, amelyen 75 védett növényfaj (magyar kikerics, törpe szádorgó, bakszarvú lepkeszeg, illatos hunyor) található, a madarak közül a kígyászölyv és a sármány gyakori, a rovarok közül a kék lonclepke jelentős, de itt talált otthonra a haragos sikló is. A Szársomlyó közelében fekvő Nagyharsány arról nevezetes, hogy itt vívták meg Lotaringiai Károly hadai a „második mohácsi csatát” az oszmánok ellen, amelyben elsöprő győzelmet aratott.

magyarorszag baranya szarsomlyó hajnalban1
A Villányi-hegység másik jelentős csúcsa a Siklós felett magasodó Tenkes-csúcs, melynek tetejéről szép kilátás nyílik a határmenti Ormánságra. Akárcsak a Villányi-hegység többi része, a Tenkes is főként mészkőből áll, rétegeiben gyakran felfedezhetők az ősidőkben élt élőlények, az ammoniteszek vázai is. Aki erre jár, annak érdemes betérnie Túrony községbe, ahol a helység közepén lévő pagonyban, a Diósvölgyben, ahol a helyiek egykor jószágaikat legeltették, ma számos programot szervez a helyi közösség és egy turisztikai központot is létrehoztak benne. A község egy Árpád-kori templommal is rendelkezik. A Tenkes is több védett növény- és állatfajjal rendelkezik, így a túrázok kedvelt célpontja lehet, de a lábainál elterülő Siklós városa is több látnivalót tartogat, élén a várral és a dzsámival, illetve Máriagyűdön a fogadalmi templommal.
A vidéken számos neves fesztivált is rendeznek, ilyen aa Villányi Borfesztivál, a Palkonyai Nyitott Pincék Ünnepe vagy az Ördögkatlan Fesztivál.

magyarorszag baranya nagyharsányi szoborpark1
Készítette: Méhes Judit        Fotók: Pixabay