Hirdetés

Ha a különleges virágok és cserjék szerelmesei vagyunk, akkor bizonyára szerepel a bakancslistánkon, vagy akár már el is jutottunk Magyarország és Közép-Európa egyik legcsodálatosabb botanikus kertjébe, amely a Vas megyei Kám község közelében fekszik. A növényritkaságokat is bemutató Jeli Arborétum nemrég ismét megnyitotta kapuit a nagyérdemű előtt. A növényritkaságokat, köztük a népnyelven hangarózsának is nevezett rhododendronokat – bemutató kert meglátogatását érdemes április végén vagy májusban megejteni, hiszen ekkor „ölti” magára legszebb virágruháját az arborétum.

Bár a legtöbb örökzöld és lombhullató növény május első felében borul virágba, de egészen a hónap végéig a látogatónak megkapóan szép látványban lehet része. Az arborétumban nagyszámú havasszépe, másképpen rhododendron virul, szám szerint minimum 300 fajta képviseletében. Az élénk színekben pompázó, bódító illatú növény manapság már Európa-szerte széles hírnévnek örvend.

magyrorszag jeli arboretum rhododenron kilatoval1

A Jeli Arborétumot gróf Ambrózy-Migazzi István alapította meg anno még 1922-ben. A Himalája és a Kaukázus tájairól származó, a hangafélék közé tartozó csodaszép havasszépék nagy rajongójaként kedvenc virágait telepítette le az arborétumban. Méghozzá úgy, hogy a különféle fenyők ültetésével alkalmassá tette a kert földjét és klímáját a rhododendronok termesztésére. Az arborétumban élő cserjék között találunk kisebb méretű, de akár ember, illetve fa nagyságú példányokat is. Ezek aztán különféle árnyalatokban, így például fehérben, vörösben, lilában, de még kékes színekben is pompáznak.

magyarorszag jeli arboretum rhododendron lila1
Az arborétumban élő növényeket aztán a későbbi időszakokban területi tematika szerint csoportosították. A kertben eredő Kaponyás-patak völgyében közel 40 hektárt fednek le az ún. tájkörzetek, szám szerint tíz darab. Ezek többek között bemutatják Spanyolország, a Sziklás-hegység, Kína, Japán, a Balkán és a Kaukázus növényzetét is, igaz, a legtöbb látogató a rhododendronok virágzása idején tesz látogatást a parkban. A cserjék között hangulatos sétautak kacskaringóznak, de az egyes tájkörzetekben tavakat és menedékházakat is találhatunk. A rhododendronok között is különlegességnek számít az egykori indián törzs, a katawbák nevét viselő, természetes körülmények között vadon növő fajta.

magyarország jeli arboretum viragok1
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a mai napig fejleszti és bővíti az arborétumot. 2006-ben megépült az Ambrózy Emlékház. Az emlékházban kialakításra került egy emlékszoba is, amely bemutatja az arborétum történetét. Hat évvel később restaurálták az Ambrózy-sírkertet is, ahol a környék jellegzetes növényei kerülnek bemutatásra. Ha esetleg idősebb rokonaink is velünk tartanának a arborétum meglátogatása során, kipróbálhatják a 2014-ben kialakított Mozgássérült Tanösvényt is, amelyet nemcsak a mozgásukban, hanem a látásukban korlátozott vendégek is bátran kipróbálhatják. A vakok és gyengénlátók is új információkkal gazdagodhatnak az itt kihelyezett, Braille-írással is ellátott információs táblák segítségével. Ha pedig még mindig nem lenne elég a látnivalókból, ne hagyjuk ki a lombkorona-sétányt sem és kapaszkodjunk fel az arborétum alapítójáról elnevezett, mintegy 20 méter magas gróf Ambrózy-Migazzi István kilátóba, amely szép kilátást nyújt a japán és a Sziklás-hegység tájkörzetekre.
Merüljünk el a tavaszi hangulatban a Jeli Arborétum színpompás rhododendronjai között!
Készítette: Méhes Judit       Fotók: Pixabay

 NE MARADJ LE !   Ha Te is szereted az utazásokat és a csodálatos helyeket, vagy szívesen megosztanád másokkal is a legjobb Utazási Élményeidet és kedvenc úti fényképeidet, itt a jó lehetőség! Csatlakozz jó hangulatú   facebook csoportunkhoz így ezután nem fogsz lemaradni a legjobb élményekről, jó ötleteket meríthetsz, megismerheted öt földrész legjobb kalandjait !   https://www.facebook.com/groups/utazasi.elmenyek.