Gyerekmentes vagy felnőttbarát hotel ? Sokaknak még újszerűen hatnak ezek az elnevezések, pedig az utóbbi években egyre többen választanak olyan szálláshelyet maguknak, ahol csak bizonyos kor felett fogadnak vendégeket. A stressz- és gyerekzsivajmentes gondtalan kikapcsolódás keresőknek ideális megoldás, amit a romantikát kereső párok mellett éppúgy keresnek akár pihenést kereső szülők vagy a nyugdíjasok is.
A turizmus folyamatosan fejlődik és aktívan keresi a vendégek különböző célcsoportjainak igényeit. Ennek megfelelően először a német nyelvterületről a gyerekbarát szálláshelyek terjedtek el, majd jóval később angol nyelvterületről a „child free hotels” névre hallgató gyerekmentes vagy felnőttbarát szállodák is.
A szálláshelyek versenyében sok szálloda évtizedekkel korábben felismerte a piaci keresletet, és először csak gyermekmentes időszakokat vagy szolgáltatás típusokat hirdettek meg, de ezek sikerén felbúzdulva ma már jónéhány
szálláshely teljesen átállt erre a modellre, és kifejezetten felnőttbarátként hirdeti magát a különböző potálokon. Jól jelzi ezt a trendet az is, ha rákeresünk az interneten a kifejezésre és meglátjuk, hogy ezerszámra találunk megfelelő tartalmakat a legkülönbözőbb oldalakon, ha gyerekmentes szálloda vagy felnőttbarát hotel után keresünk.
.
A vendégek igénye világszinten jól érzékelhető, a szállodák számára pedig létfontosságúvá váltak az elmúlt években a vendégeik értékelései. Az alapvető tisztaságon és jó szolgáltatásokon túlmenően olyan légkört, programokat és wellness szolgáltatásokat kínálnak, ahol az aktív kikapcsolódást és a relax programokat keresők is zavartalanul élvezhetik a pihenést és fel tudnak töltődni. Fontos szempont, hogy a felnőtt vendégeiknek - még gyerekes szülőként is- meglegyen a lehetősége a valódi felüdülésre.
Szállásüzemeltetői szempontból biztos, hogy szinte lehetetlen feladat egyszerre több generáció igényeinek is megfelelni. Jóval kezelhetőbb és akár kifejezetten jó irány lehet, ha csak a gyerek nélkül utazók igényeire koncentrál, és határozottan ebben az irányban fejlődik. Ezt a dötést azonban jól és egyértelműen kell kommunikálnia is minden felületen a szállodáknak. Nem az a lényeg, hogy mennyire rossz dolog hangoskodó, rohangáló, fröcskölő gyerekekkel egy fedél alatt pihenni, hanem azt kell kihangsúlyozni, hogy milyen milliőt biztosítanak a felnőtt vendégek számára.
Utazási Tipp |
Akciós szállások Magyarországon azonnali foglalással |
A felnőttbarát hotelek nemcsak a szinglik az üzletemberek, a romantikázó párok vagy a nyugdíjasok számára kínálják a szolgáltatásaikat. Sok olyan gyerekes pár is foglal bennük szállást magának, akik szeretnének néhány napot zavartalanul kettesben eltölteni. Ez a trend más szolgáltatási területeken is megjelent már. Felbukkantak a csak felnőttek számára szervezett utazások és rendezvények, valamint az éttermek és szórakozóhelyek is ahová egyáltalán nem lehet gyerekekkel menni, vagy az esti óráktól váltanak át felnőttbaráttá.
Szerző: Bajna Gábor fotók: pixabay