Hirdetés

Hirdetés

  A 13. századi alapítású Riga a Baltikum legnagyobb és legszebb városa. A 800 esztendős várost a „Baltikum Párizsának” is nevezik. Fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja az egész régiónak.


    A régészek szerint a Riga és a Daugava folyók találkozásánál, már a római korban is település volt. Albert brémai püspök 1201-ben várat épített itt, és ezt tekintik Riga alapítási dátumának.  Riga óvárosa a világörökség része. Brémaiak alapították, főleg németek lakták, tagja volt a Hanza-városok szövetségének, de tartozott a lengyel királysághoz, volt svéd érdekeltség is, majd Oroszország befolyása alá került. A város építészettörténeti tanulmánynak is beillik, szinte minden stílussal találkozunk, a gótikától a szecesszióig.


Riga térképe



A gótikus jellegű, történelmi belváros csodálatos képet mutat: macskaköves utcák, templomok, sikátorok, éttermek tömkelege ejti ámulatba a látogatókat. Szinte minden látnivaló gyalogosan elérhető. Elsőként induljunk a Szabadság-emlékműhöz!


A Szabadság-emlékmű:

Korábban Nagy Péter szobra állt a Szabadság-szobor helyén, a mostani szobrot 935-ben leplezték le. A nőalak által tartott három arany csillag az ország három ősi részét, Kurzemét, Vidzemét, és Latgalét jelenti. Ez minden lett számára megszentelt hely, mely átvészelte a szovjet időszakot, még virágot is tilos volt itt elhelyezni. 


 

Riga szabadság emlékmű

 


A Livu tér napjainkban Riga egyik leghangulatosabb helye, tele van hangulatos kávézókkal, bárokkal, árusokkal és nyüzsgő turistákkal.

Riga Livu tér


    A kis táblán egy feleség kissé morbid kívánsága: „Ha meghalok, temessetek a pub alá, mert akkor a férjem a hét minden napján meglátogat”. 

Riga tábla


  Itt található a Cicaház, melyhez egy kis történet is kapcsolódik. A hagyomány szerint a ház tulajdonosa vitába keveredett a szemközti céhtulajdonosokkal. Véleményének a céhről úgy adott hangot, hogy macskáit fenekükkel fordította a céhek felé. Később a vita némi pereskedés után rendeződött.
Riga lakóház

  A város két céhépülete a tér nyugati oldalán látható. A 1384-ben alapított Szent János Nagy Céh tagjai kezdetben csak németek lehettek. Jelenleg az épület a filharmonikus zenekar hangversenyterme. A Nagy Boldogasszonyról elnevezett céh eredetileg a kézműveseké volt. Tovább sétálva elérkezünk a Városháza térre, de a szépen zenélő óra ellenére, elsőre szinte senki sem a Városháza impozáns épületére kíváncsi.

 


A Feketefejűek háza (Melngalvju names) éa  Sváb ház


  A városházzal szemben álló Feketefejűek háza talán Riga legkülönlegesebb épülete. A holland reneszánsz stílusú vöröstéglás épület egykor az itt működő kereskedőcéhnek volt a központja. Eredetileg a nőtlen kereskedők céhének székháza volt, itt laktak azok a céhtagok, akik korábban a város védelmét látták el és karavánokat kísértek Az épület ma Riga és egész Lettország jelképe. Az épület a történelem során erősen megrongálódott, 1999-re újjáépítették, így ma ismét eredeti pompájában láthatjuk. Nevét onnan kapta, hogy ezeknek a kereskedőknek egyik védőszentje Szent Móric volt, és mint tudjuk a mórok sötétbőrűek voltak.


Riga feketefejűek háza


A bejárati ajtó feletti felirat jelentése: "Ha ismét elpusztulnék, jöjj és emelj ismét újjá."




Riga fekete fej 2



A Feketefejűek Háza mellett áll a hasonlóan szép Sváb Ház, Az épület átfogó képet ad az egykori jómódú német család mindennapjairól.   A épületek előtt egy Roland szobor áll. 


Riga roland ház
Szemben a szép toronnyal ékesített városháza épületét látjuk.

Riga városháza


A lett lövészek:

riga lett lövészek szobra
  Az óváros gótikus és szecessziós épületeitől merőben eltérő, monumentális, háromalakos gránitkatonák szobra Riga központi terén, a Daugava folyón átívelő Akmens hídnál őrzi a várost. Mit mondjak, elég megdöbbentő a vaskos, szocreál gránittömb. A cári hadsereg katonái közül a lett lövészek álltak át elsőként a bolsevikokhoz, később ők voltak Lenin leghűségesebb testőrei.

Riga legjobb áru szállásai online:

Booking.com

LAPOZZ TOVÁBB A CIKK FOLYTATÓDIK !

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.