Hirdetés

Hirdetés

  Vörs egy hangulatos község Somogy megyében  Marcali közelében amit  a Kis-Balaton fővárosa névvel is illetnek. A kis település arról híres, hogy Vörsön található Európa legnagyobb templomi térben épített betleheme, ami az adventi időszakban évről-évre több tízezer látogatót vonz.

  Közép-Európa egyik legnagyobb Betlehemét Vörsön készítik el minden évben. A híres látványosság története egészen 1948-ig nyúlik vissza. A XX. század közepén egy helyi  kezdeményezés nyomán elbontottak egy régi oltárt a templomon belsejében, majd a helyén egy kis méretű Betlehemet építettek fel. A hagyomány azóta is tovább él és évről-évre tovább bővítették az elmúlt évtizedekben.


 

 vörs betlehemx


  A mostani látogatók már több mint 60 négyzetméteres Betlehemet csodálhatnak meg advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig az 1720-ban épült  barokk stílusú  Szent Márton templomban. A látogatásra minden nap 9:00 és 17:00 között nyílik lehetőség. A kiterjedt méretű Betlehem részben gipszből készült el, az emberi és állati figurákon kívül jellemzően minden más  kizárólag a természetben előforduló anyagokból készítenek. 2018-ban például  3 köbméternyi tuját 20 fenyőfát, és négy köbméternyi egyéb faanyagot használtak fel a hetvenedik évforduló alkalomából. A híres vörsi  Betlehem felépítése  8-10 napig tart, elkészítésén helyi önkéntesek vesznek részt jól szervezett csapatmunkában. 

 

 

 

    A látogatók nem láthatják két egymást követő évben ugyanazt a Betlehemet. Minden évben újra gondolják az elrendezését és folyamatosan friss elemekkel várják a több tízezer főnyi magyar német, francia vagy más országokból érkező látogatókat. Vörsön a templomon kívül egy tűzoltó múzeum és egy tájház is várja a kirándulókat.

 


 Utazási Tipp  
     wellness szállások, online foglalás akár SZÉP kártyával is !


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.