Vörs egy hangulatos község Somogy megyében Marcali közelében amit a Kis-Balaton fővárosa névvel is illetnek. A kis település arról híres, hogy Vörsön található Európa legnagyobb templomi térben épített betleheme, ami az adventi időszakban évről-évre több tízezer látogatót vonz.
Közép-Európa egyik legnagyobb Betlehemét Vörsön készítik el minden évben. A híres látványosság története egészen 1948-ig nyúlik vissza. A XX. század közepén egy helyi kezdeményezés nyomán elbontottak egy régi oltárt a templomon belsejében, majd a helyén egy kis méretű Betlehemet építettek fel. A hagyomány azóta is tovább él és évről-évre tovább bővítették az elmúlt évtizedekben.
A mostani látogatók már több mint 60 négyzetméteres Betlehemet csodálhatnak meg advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig az 1720-ban épült barokk stílusú Szent Márton templomban. A látogatásra minden nap 9:00 és 17:00 között nyílik lehetőség. A kiterjedt méretű Betlehem részben gipszből készült el, az emberi és állati figurákon kívül jellemzően minden más kizárólag a természetben előforduló anyagokból készítenek. 2018-ban például 3 köbméternyi tuját 20 fenyőfát, és négy köbméternyi egyéb faanyagot használtak fel a hetvenedik évforduló alkalomából. A híres vörsi Betlehem felépítése 8-10 napig tart, elkészítésén helyi önkéntesek vesznek részt jól szervezett csapatmunkában.
A látogatók nem láthatják két egymást követő évben ugyanazt a Betlehemet. Minden évben újra gondolják az elrendezését és folyamatosan friss elemekkel várják a több tízezer főnyi magyar német, francia vagy más országokból érkező látogatókat. Vörsön a templomon kívül egy tűzoltó múzeum és egy tájház is várja a kirándulókat.
Utazási Tipp |
wellness szállások, online foglalás akár SZÉP kártyával is ! |