Télen-nyáron nagyon jó élményeket ígér egy kirándulás a Börzsony nyugati részén található Királyrétre, ahonnét több jó kiránduló út is indul.
A Királyrét a Börzsöny egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, ami Budapesttől északra 63 kilométerre található. Autóval és tömegközlekedéssel is könnyen el lehet érni kb 1-1,5 óra alatt. Autóval Vác után a 12-es úton Kismaros központjából a patikánál jobbra kell lekanyarodni, ezután a festői Szokolya településen keresztül egy viszonylag gyenge minőségű aszfaltozott úton, vagy keskenyvágányú vasúttal lehet eljutnui a Királyrétre. Kismaroson a főút mellett van az erdei kisvasút végállomása egy üzlet közelében, ahonnét a hegyek között kanyargó kisvasút közlekedik a királyréti másik végállomásáig.
Királyrét egy központi hely a hegyek között négy patak összefolyásánál, ahonnét a Magas-Börzsönybe többféle túraútvonal indul. A túrákon kívül több másik programlehetősége is van az oda ellátogatóknak.

A legjobb módja a környék felfedezésének az a helyi körtúra, ami a fizetős parkolóból indul és az első része az a 2,9 km hosszú Királyréti tanösvény, ami a környék legérdekesebb látnivalóit mutatja be. Vannak piknikezésre alkalmas tisztásai az út mellett, a Szén-Patak-völgyében és kiépítettek egy szép erdei játszóteret is. Útközben a természet szépségei mellett meg lehet nézni egy régi kőfejtőt, a Bajdázói rétet és a tavat is.

A túra másik része érinti a 2020 októbere óta a völgy fölé magasodó Vár-hegyen épült szenzációs panorámát nyújtó kilátótoronyot, ahonnét élvezni lehet a Börzsöny hegyvonulatainak látványát. Onnét a túra visszatér a parkolóba. A kirándulás teljes hossza 5,1 kilométer, szintkülönbsége 120 méter és kb. 3 órát érdemes rászánni.
Több helyen lehet étkezni a fizetős parkoló környékén. A kisvasút végállomása mellett egy felújított hajtánypálya teszi szintén változatossá a vonatozás és a kirándulás élményeit, ami külön jeggyel vehető igénybe. Van továbbá egy a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében álló kiállítás is ahol meg lehet ismerkedni a hegység élővilágával és a környékbeli bányászat múltjával. Emellett többféle játék, interaktív elemek teszik még izgalmasabbá minden korosztálynak a Börzsöny élővilága és a földrajz megismerését. A kiállítás évközben általában csak hétvégén van nyitva, de nyáron hétköznapokon is látogatható.

Összefoglalva a Királyrét egy olyan kirándulóhely, ahol a turisták megpihenhetnek és feltöltekezhetnek energiával a túrájuk előtt. A környékén több jó árú szálláslehetőség is elérhető, így akár több napot is tartalmasan eltölthetünk a környéken.
Utazási Tipp | BÖRZSÖNY |
Szálláshely akciók, online foglalás akár SZÉP kártyával is! |