-
Talán túlzás nélkül állíthatom, tényleg így van, mert néhány év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a Fekete Tenger sokak számára észrevétlen szakasza, megcáfolva mindazt a negatív, már már közhelyes véleményt, ami sok ember fejében még mindig ott van.
Néhány évvel ezelőtt még én sem tudtam, hogy a 21. század képes lesz elhozni azt a jövőt, amit oly sokan még talán sosem láttak. Románia mindig is kicsit máshogy ragadt meg az emberek tudatában. De én át is éltem ezt a változást! Mamaia Nord , a Google térkép szerint Mamaia Sat, Navodari városához tartozik mint egy külső kerület. Amikor én itt jártam évekkel ezelőtt, valóban kevés lehetőség volt ezen a szakaszon, hisz mindenki Mamaia központi részére koncentrált. Nem csoda, hisz ott már jóval korábban elindult az élet! De mára már elképesztő mennyi modern stílusú új épület emelkedett ki ezen a csodás félsziget –szerű homokos parton! Főleg apartman házak a jellemzőek, ahol akár vehetsz magadnak egy nyaralót tengerparti kilátással!
Az épületek a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében, korszerűen épülnek fel, lásd White Titanic, ami szinte teljesen üvegből áll, és az 5 csillagos Nordis Mamaia ami pedig hotelként és magánlakásként is funkcionál.
Mamaia Nord a Fekete Tenger és a Siutghiol tó között helyezkedik el, egy kb 10 km hosszú és 300 m széles földsávon. Finom homok jellemzi, és nyáron kellemes a levegő, mert néha a tó felől vagy a tenger felől érkezik a szellő. A tenger lassan mélyül, így gyerekekkel kifejezetten előnyös ide eljönni nyaralni. A hosszú egyenes partszakasz nagyon sok szép, igényes és vadonatúj tengerparti beach-nek ad helyet. Hatalmas élmény végigsétálni az út melletti sétányon, vagy a tengerben ahol a friss levegőt élvezve kitisztul a szervezetünk, közben érezzük a tenger lágy hullámait és nézzük ahogy szépül és fejlődik, szinte percről percre ez a hely! Minden nap kipróbálhatsz egy másik strandot ha akarod. Az épületek mindegyike szinte a tenger közvetlen közelében van, csupán néhány perc séta, és ott van előtted a ragyogó tenger, ami minden napszakban más- más arcát mutatja. Reggel halványzölden csillog a nap fényében, aztán fokozatosan türkizzöld színűre vált, később csodás királykék ahogy a nap lemegy…
Az élmények és szórakozási lehetőségek sem szorulnak háttérbe. Az Alezzi épületek alatt megannyi étterem kínálat jelenik meg, az ételek sokasága és változatossága lenyűgöző! A sok különlegesen megépített beach-bár este is várja a vendégeket helyben készült vacsorával, koktélokkal és műsorral . Szinte meglepő, de itt minden este van tüzijáték!
Megjelent egy új központ, a Stefan Buildig épület saját tengerparti strandja, az Azimuth, ami véleményem szerint legalább 6 csillagot érdemel. A hely teljesen új horgolt napernyőkkel, vastag matracokkal , fa napágyakkal rendelkezik. Az étterem is hasonló, párnázott fotelok, hatalmas lámpák, igényes clubzene, és finom gasztro ételek. Ottlétem során a koktél meglepően olcsó volt a helyhez képest, csak 32 Ron. Máshol a koktél, mint viszonyítási alap 22-28 Ron árban volt. (a cikk írásakor a HUF-RON árfolyam, 1 RON 77,44FT) Az árakról annyit, hogy itt Romániában a benzin olcsóbb, az Áfa csak 19%. Van itt is rengeteg bevásárlási lehetőség , Lidl, Profi, Mega Image a közelben.
Az esti élmények a kicsiket is várják, a partszakaszon 2 vidámpark is van, jobbnál jobb élményeket adva. Ha még ezt is kevésnek érzi az ide látogató, akkor szinte minden este indul a kikötőből az Alezzi bulihajó, ahol híres énekesek és együttesek is megfordultak már.
A lehetőségek itt még korántsem fejeződtek be. Számos étterem van még amit érdemes kipróbálni, ezek közül kiemelkedik a Hanul Cu Peste , ami egy inpozáns kör alakú emeletes épület, ahol csodás és elképesztően finom ételek készülnek, a legnépszerűbb számunkra a shushi, amit nagyon gyorsan készítenek el. A hely jellegzetessége, hogy olyan, mintha egy dzsungelbe csöppentél volna.
Megemlíteném még a kikötő közelében lévő Glamping jurta-sátras kempinget, ami klimatizát, és saját strandja van. Különleges strand az Infinity Beach az indiánsátras kényelmes napágyaival, és a Tomis építtető vállalat legújabb beruházása, a Tomiswilla Grand Resort, ahol a strand már elkészült. Ez egy új apartmanház komplexum, ahol egy igazi luxus élmény lesz majd lakni. Medence,Spa, éttermek, bár, kávézó fog épülni . Az építtető csakis minőségi anyagokkal és elképesztő művészi dizájnnal ruházza fel ezt az épületegyüttest.
Ha pedig kirándulós kedve van az ide látogató turistáknak, akkor erre is van számtalan klassz program. Mindenképp menj el a Mamaia központba, és ülj be a Telegondolába, ahol 50 m magasból csodálhatod meg a tenger és a tó ragyogását. A két kilométeres utat kb 7 perc alatt teszi meg, ahonnan egy új látvány fog majd eléd tárulni! Élvezd az Aqua Magic szenzációs csúszdáit, ami egy egész napos program, mert hatalmas és élményekkel teli kicsiknek és nagyoknak egyaránt! További kirándulási lehetőség Constanta belvárosa és a felújítás alatt lévő Casino, amely szinte beleér a tengerbe, így nyújtva elképesztően szép látványt!
Ha szeretnéd, elmehetsz a Constantai állomásra, ahol óránként mennek buszok, (Maxi Taxi) a román tengerpart további településeire, mint például Costinesti, ahol egy roncshajó (Evangelia)az egyik fő látványosság, ami 1968.október 15-én futott zátonyra, és a 18m magas Obelisc , ami büszkén magasodik a fehér homokban.
A 2022-es évben volt szerencsém ott lenni júniustól szeptemberig. Végig nagyon kellemes napos , igazi nyaralóidő volt. Csupán néhány nap rosszabb időben volt részem, de akkor is megjelent a tenger felől a szivárvány, ismét egy olyan pillanat volt ez, amit a tenger látványa mégjobban felerősített. Érdemes kora reggel ébredni, mert a tenger felől csodás napfelkelte várja az ide látogatókat. Májusban már elkezdődik a felkészülés a nyárra, és egészen szeptember végéig lehet élvezni a tengert!
Ha majd egyszer úgy érzed, látnod kell, írd fel a bakancslistádra, mert itt vár egy szép új világ!
Szerző&fotók: (Szaknyéri Tünde írása, saját vélemény )