Válogass megbízható magyar utazásszervező irodák legjobb utazási csomagjai és last minute ajánlatai között!

Keress ország, vagy város szerint ⇩

Válogass megbízható magyar utazásszervező irodák legjobb utazási csomagjai és last minute ajánlatai között egy helyen, könnyen összehasonlítható formában!

Keress ország, vagy város szerint ⇩

Hirdetés

Találd meg az igényeidnek megfelelő utasbiztosítást

EUB utasbiztosítás

  Idén magas tudású idegenvezető kíséretében több kis létszámú csoport is útra kel, hogy felfedezze Jordánia legszebb tájait.  Programjukk során a hatalmas homokkő szikláktól a sivatagon át a Vörös-tengerig minden fontos turisztikai látnivalót érintenek.  

Szíria, Irak, Szaúd-Arábia, az Akabai-öböl és Izrael (valamint Palesztina ciszjordániai része)  határolják Jordániát, ezt a 10 millió lakosú többségében szunnita iszlám vallású országot, ahol északon néhány kisebb keresztény csoport és más vallásúak is élnek. Jordánia nagy figyelmet fordít a vallási harmónia fenntartására, hogy a muszlimok és a keresztények békésen élhessenek egymás mellett. Egyiptom után Jordánia  volt a második arab ország, amely 1994-ben békeszerződést írt alá Izraellel. Ezért Jordániát   méltán nevezik a "béke szigetének", híres királyuk, Husszein tettei miatt.


10 legszebb hely jordania header 


A Magyarországnál kicsit kisebb területen elterülő Jordánia területének nagy része kő és sziklasivatag, illetve félsivatag, ennek ellenére egy jordániai körutazás számos feledhetetlenül szép látványosságot tartogat az odelátogatók számára. 

Petra

Itt található a világ 7 új csodája közé beválasztott, a több mint 2000 évvel ezelőtt egy ősi, titokzatos arab népcsoport, a Nabateusok által kifaragott Petra. Petra nem csak az Indiana Jones filmből ismert Kincstárból áll, hiszen egy több hektáron elterülő romváros, amely minden egyes lépés, kanyar után egy újabb csodával vár. Lényegében a természet és az ember közös remekműve. Jordánia északi részén megismerhetjük a nagyon jó állapotban megmaradt római kori várost, a dekapoliszok szövetségének egyik legfontosabbját, Jerasht.


petra 03


Amman

Jordánia fővárosa Amman, magába szippant hangulatával, történelmével, találhatunk itt keresztes várat Karak városában, vagy iszlám kastélyt Ajlounban. Természet szerelmeseinek a naplemente megtekintése feledhetetlen pillanatokat okozhat a vöröses színű kőszikla sivatagban Wadi Rumban, melyet a Hold völgyéhez vagy a Mars bolygó felszínéhez hasonlítanak. Bibliai jelenetek is megelevenednek Jordániában; Nébó – hegyről nézett le Mózes az ígéret földjére és a hiedelmek szerint itt is lelte halálát. Nem szabad elfeledkeznünk az ország „tengereiről" sem. Jordánia déli részén 28 kilométernyi partszakasszal a Vörös-tenger egyedi élővilága, koralljai várják az utazókat.


amman 03


Holt-tenger

Izrael- Jordán határon található Holt- tenger a nem úszók paradicsoma, mivel sótartalmának köszönhetően lehetetlen elmerülni benne, víz felszínén lebegve pihenhetjük ki a fáradalmainkat A 30%-os sóoldat kb. nyolcszor sósabb egy átlag tengernél, ásványi anyag tartalmának köszönhetően tökéletes bőrbetegségekre.  Az utazás érinti Földünk legmélyebben fekvő szárazföldi pontját is, a tenger szint alatt kb. 420 m-re fekvő Holt-tengeri partvidékét.


holt tenger 04


Aqaba

  Aqaba egy 6000 éves ősi település a Vörös-tenger partján, ami  jelentős kikötőváros és Jordánia egyetlen  üdülőparadicsoma.   A történelmi emlékek közül említésre méltóak az ókori városfalak és Aqaba erődje. A város kikötője mellett egyre komolyabb szerepet játszik a turizmus is Aqaba gazdsságában. Az utolsó évtizedekben  magas színvonalú szállodák épültek a tengerpart mentén. 

TIPP: Érdemes esténként sétálni egy nagyot a tengerparton és gyönyörködni a csodás naplementében. Az öböl túlpartján esténként még az izraeli Eilat és Egyiptom fényei is jól látszanak


Aqaba tengerpart


Wadi Rum

A csoportos út résztvevői ellátogatnak a  "Hold völgyének" is nevezett Wadi Rumba, a Jordánia jelentős részét kitevő sivatagok legszebbikébe. Kb. 4 órás dzsipszafarink keretében megismerkedünk a vörös sivatag leglátványosabb részeivel. Szálláshelyük a Wadi Rumban egy különleges sátras szálláshelyen lesz.  


rum vadi 05


 Filmforgatási helyszínek

Ha kíváncsi, hogy hol forgatták a filmtörténet kultikus filmjeit, akkor Jordánia a legjobb választás. Wadi Rum sivatagi világa megjelenik többek között a Csillagok háborújában, de volt már Mars is a Túlélő c. filmben. Indiana Jones pedig Petra-ban "kereste" az utolsó keresztes lovagot.


petra header


Hasznos tudnivalók Jordániába utazóknak

Gasztronómia

Az ételekben sem fogunk itt csalódni, nemzeti ételük a bárányból készült beduin specialitás a Manszaf, az ízletes Magluba, Makmoura, a palesztin Musakhan, vagy megkóstolhatjuk más arab országokból ismert humuszt, falafelt, shawerma szendvicset, nyárson sülteket, de az európai konyha ételeit is megtaláljuk. II. Abdullah király országában az emberek vendégszeretete is emeli az ország imázsát, különösen, ha megtudják, hogy magyarok vagyunk rögvest a „szeretlek magyar" felkiáltással üdvözölnek minket. Jordánia Önökre is vár, ismerjük meg együtt!

Ruhaviselet

A Jordániába utazó hölgyeknek javasolt a megfontolt viselkedés és az európai szokásoknál visszafogottabb öltözet. A külföldi turisták által látogatott tengerpartokon illetve szállodai úszómedencék esetében elfogadott ugyan a fürdőruha vagy bikini viselete, de egyéb helyszíneken a könnyű pamutruha viselete célszerű. A hölgyek ne hordjanak túl rövid vagy túl nyitott ruhadarabokat, póló, és lábakat takaró nadrág vagy háromnegyedes szoknya viselete az elfogadott.

Időjárás és éghajlat

Jordániában az éghajlat szbtrópikus száraz és a Földközi – tenger által befolyásolt. Nyugaton az éghajlat inkább földközi – tengeri, keleten pedig sivatagos. A telek itt hidegek, a nyarak pedig tényleg forróak és szárazak. Nyáron a völgyekben a hőmérő elérheti a 48 ˚C fokot, Ammánban a 26 ˚C. A legmelegebb hónap az augusztus. A sivatagokban az időjárás sokszor változékony. A hihetetlenül magas hőmérséklet könnyen át tud változni fagyasztó széllé. Télen az átlaghőmérséklet 8 ˚C, néha a hőmérséklet nulla fok alá is süllyedhet, máshol érezhetően melegebb. Természetesen a Vörös – tenger és az Aqabe partján kellemes az időjárás még télen is. November és április között esős időszak uralkodik. Jordániában évente körülbelül 20 cm csapadék esik. Általánosságban érvényes, hogy a csapadék mennyisége a szárazföld belseje felé egyre csak csökken. Üdülésre a legideálisabbak a tavaszi és az őszi hónapok, amikor is nincs hideg és a meleg is elviselhető.

Pénz, bankkártya használat

Jordánia hivatalos fizetőeszköze a jordán dinár (JOD).

1 USD = 0,709 JOD 1 JOD = 1.41 USD

1EUR = 0,781 JOC 1 JOD = 1.279 EUR

Magyarországon nem lehet jordán dinárt válltani, célszerű eurót vagy dollárt vinni. A jelentősebb bankkártyákat (Visa, American Express) elfogadják a szállodákban és a komolyabb üzletekben. Bank automaták vannak Ammanban, Petrában és Aqabában. Javasoljuk, hogy indulás előtt bankjuknál érdeklődjenek a kártyának a régióban történő felhasználhatóságáról. A bankok általában vasárnaptól csütörtökig vannak nyitva, pénzváltók még szombaton is.

Közbiztonság

Jordániában kifejezetten jó a közbiztonság, nagyon ritkán vállnak turisták bűncselekmények áldozatává. A jordán hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak a hotelek és a turistás helyek biztonságának fenntartására. A turisták által sűrűn látogatott nevezetességeknél, a szűk utcákban kell leginkább elővigyázatosnak lenni, mert nagyon elvétve azért előfordul, hogy a turistát kizsebelik, lekapják a táskáját. Rablás, kifejezetten erőszakos bűncselekmény nincs. A fővárosban, Ammanban az óváros bizonyos területein, így a Hashimiyah tér és a Római színház környékén tanácsos a turistának egy kicsit jobban odafigyelnie az értékeire. Némileg veszélyesek még a szegénynegyedek, de itt a turistának semmi keresnivalója nincs. Férfi kíséret nélkül utazó turista lányoknak, nőknek tanácsos némi elővigyázatossággal beülni a taxiba.

Egyedül az iraki és szíriai határterületeket érdemes elkerülni, de a két határszakaszt a jordán hadsereg amúgy is zárt katonai övezetté nyilvánította.

Egészségügyi tudnivalók, utas biztosítás

Csapvíz fogyasztása nem javasolt, csak palackozott vizet igyunk és a fogmosáshoz is ezt használjuk.

Kötelező védőoltás nincsen, ajánlott a Hepatitis A és B oltások.

A közegészségügyi helyzet a régió országai közül a legjobb. A nagyobb városokban biztosított a modern orvosi ellátás, bel- és külföldi gyógyszerek beszerezhetők. Az orvosi és kórházi kezelés költségeit általában azonnal és készpénzben kell kifizetni. Elsősorban a fővárosban és környékén - több Magyarországon végzett orvos praktizál, akiket az ammani nagykövetség, szükség esetén ajánlani tud. A két ország között 1981 óta, elsősorban a sürgősségi ellátást szabályozandó, egészségügyi megállapodás van hatályban. Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás megkötése erősen ajánlott!

Útvonal

Bővebb információkért és jelentkezésért az útra;  kattints ide 


Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.