Hirdetés

Hirdetés

A lassú turizmus lényege, hogy a kevesebb gyakran többet ér. Mélyebb kapcsolatunk lesz a felkeresett helyekkel, ha több időt szánunk a megismerésükre.

 

A turizmusban néhány éve egy különös régi-új trend van terjedőben, aminek a lényege pontosan az ellenkezője annak a rohanó, túlfogyasztó, habzsolóan őrült világnak, amit nap mint nap elszenved a modern társadalom nagy része.

 

Sokan átélték már az élményt, hogy a rohanó tempójú és stresszes életük mellett nyugalomról és a szeretteinkkel eltöltött békés napokról álmodoztak a szabadságuk alatt. A végén azonban mégsem sikerült igazán jól megvalósítani ezt az álmot, mert a hétköznapi hektikus rohanás megjelent az év legértékesebbnek szánt napjaiban is. Tömeghelyeken nyaraltak, órákig sorban álltak a magazinokból és tv-ből ismert látványosságoknál, miközben őrült tempóban pipálgatva rohantak át néhány óra, néhány nap alatt városokon, országokon és földrészeken úgy, hogy a remélt feltöltődés helyett kiégettebben és fáradtabban érkeztek haza.



Ugye ismerősen cseng? Erre a sokszor átélt kellemetlen élményre keresték és találták meg a választ a lassú turizmus (újra) kitalálói. Könnyű elképzelni, hogy mennyire más élményt nyújt, amikor egy tömeg turizmustól mentes helyen több napot töltünk el. Ily módon esélyt adva magunknak, hogy kialakuljon egy személyes jellegű kapcsolatunk a meglátogatott hellyel és az ott élő emberekkel.



Akár az ausztriai Murau völgyein pöfögünk keresztül egy kisvasúttal, akár túrabakancsban és esőkabátban járjuk végig az ausztrál Kék-hegység erdőségeit vagy kerékpárral fedezzük fel a dalmáciai Ugljan-szigetét - vitathatatlanul olyan egyedi élményben lesz részünk, amire jó visszaemlékezni. Egy kicsit magunk is helyivé változunk, és az ő szemükkel látjuk a világot. A lassú turizmus egy növekvő világtendencia, melynek célja a rohanósan szervezett kulturális körutazások és a tömegturizmus cseréje a lazábban szervezett alacsonyabb igénybevételt jelentő utazásokra. Nincs is más dolgunk, mint újra felfedezni ami évszázadokon át olyan természetes volt.

lassu turizmus1


Már a régi rómaiak is így utaztak, akkoriban és ma is ez a csábítás képezi a lassú utazás lényegét. A „turisztikai kiégés” elkerülése nem bonyolult dolog. Íme néhány jó tanács a következő „lassú” utazásunk megtervezéséhez:

 

10 jó tanács a „lassú turizmus”-hoz:

 

  • 1. Kerüljük a felkapott üdülőhelyeket, preferáljuk inkább a természet közeli és kisebb településeket!
  • 2. Válasszunk inkább a kisebb kapacitású, akár családi szálláshelyek közül.
  • 3. Keressük a kevésbé frekventált, tömeg mentes időszakokat!
  • 4. Szánjunk megfelelő hosszúságú időt akár 5-7 napot is egy-egy térség vagy város megismerésére!
  • 5. Indulás előtt olvassunk utána, hogy mi lehet számunkra érdekes a felkeresett helyen.
  • 6. Tanuljunk meg pár szót/mondatott a helyiek nyelvén. A siker garantált!
  • 7. Hasznos tervezési segítséget, egyben spórolási potenciált jelentenek a helyi és régiós városkártyák, mert felhívják a figyelmünket a látnivalókra és olcsóbb belépést és közlekedést biztosítanak.
  • 8. Utazzunk tömegközlekedéssel, így többet láthatunk a tájból és a parkolással sem kell bajlódni!
  • 9. Hasznos dolog, ha megnézzük lesz-e valamilyen rendezvény, vagy hogy pl. mit játszik a színház a látogatásunk idején a felkeresni tervezett helyen.
  • 10. Adjunk esélyt a spontán élményeknek! Induljunk útnak nyitott szívvel és lélekkel!

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.