Hirdetés

A környezettudatos turizmushoz először egy kis utánajárás szükséges, de ha rááll az agyunk ez válik majd természetessé. Nemcsak jobban érerzzük magunkat az utazásaink során, de még kedvezőbb színben látjuk a meglátogatott helyeket és gyakran érdekesebb tapasztalatokat is szerezhetünk szerezni az utunk során.

  Az 1980-as évek óta fokozatosan tör előre a  természetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás az utaztatásban is. A felelősségteljes utazások során már az elindulás előtt pozitív szemlélettel készülünk az utazásra. Ez a látásmód nyitott hozzáállást igényel a világ dolgaihoz és jóval  szélesebb körű megértést ad nekünk a bolygónkról.  Arra ösztönöz bennünket, hogy kimozdulva a komfortzónánkból változtassunk korábbi szokásainkon, vegyük  figyelembe  a légi közlekedés környezetszennyezését, az idegenforgalom más kultúrákra gyakorolt ​​negatív hatásait és a szállodaipar környezetterhelését is.

Íme néhány  tipp, amelyek segítségével bolygóbaráttá válnak utazásaink:

david naptar


A tervezési szakaszban

 

Magyarországon 2004 óta érhető el a KvVM Környezetbarát Termék Közhasznú Társaság munkatársai által kidolgozott idegenforgalmi szálláshelyekre érvényes védjegy  (Környezetbarát Termék védjegy). Az Európai Uniós csatlakozásunk után pedig automatikusan életbe lépett az uniós öko cimke (az úgynevezett EU-flower vagy EU-virág), ami megszerezhető a hazai    szálláshelyek számára is.  Az EU-virágos   védjegy az Európai Unió régebbi tagállamaiban  jól bevezetett tanúsítvány, ami a minőségi garanciákon túl piaci értéket is képvisel azon szolgáltatók számára, akik megszerzik. Ezek a védjegyek Magyarországon még kevéssé terjedtek el- Főleg a nagyobb méretű hotelek számára lehet érdekes, miként a Magyar Szállodaszövetség által pályáztatott „Zöld Szálloda” cím is, amelyet jelenleg 22 szálloda birtokol. A kisebb méretű turisztikai szolgáltató helyek és a falusi turizmus célállomásai körében még nincs kialakult egységes minősítő védjegyrendszer. Nagy szükség volna rá,  mivel a kínált programok értékek és  utazási élmények nagyban különbözőek a tömegturizmus kínálatától. 


5 legszebb magyar volgy 01


  Létezik egy független nonprofit szervezet  az Ethical Traveler, akik minden évben a környezetvédelmi előírások, a szociális jóléti és az emberi jogi nyilvántartások alapján rangsorolják a célállomásokat ( The World’s Ten Best Ethical Destinations for 2020 | Ethical Traveler ).  Jó ötleteket adhat egy utazáshoz, ha átnézzük az „Addendum: Destinations of Interest” (Érdekes célpontok) szakaszt  a könnyebb és tudatos választás érdekében.  https://ethicaltraveler.org/reports/destinations/the-worlds-ten  A listán szereplő országok felkeresésével hozzá tudunk járulni a fenntartható idegenforgalmi iparágak fejlesztéséhez, ami arra ösztönzi a többi célországot is, hogy kövessék ezt az irányt. 


orsegi nemzeti park 01


 

EU-virág logoVálasszunk  zöld szállodát !

Számos nemzetközi tanúsítási védjeggyel lehet találkozni - a legismertebbek közé tartozik Európában a zöld virág jel, de világszerte jobban ismerik a Green Key Global, a Green Globe International, a Green Seal és az EcoRooms & EcoSuites jelzéseket.  Sok felelős szemlélettel üzemeltetett szállodában és panzióban vezettek be világszerte  zöld eljárásokat.  Megújuló energiát használnak, sok mindent újra hasznosítanak, helyben termelt bio élelmiszereket és környezetbarát tisztítószereket használnak.  Lehetőséget kínálnak a vendégek számára, hogy ők is hatással legyenek a környezetükre (például szelektálva gyűjtjük a hulladékot, nincs napi törölköző és ágynemű csere...). Az ilyen szálláshelyeken való  tartózkodás  környezetileg kevésbé szennyező. Társadalmilag felelős magatartás ami  közvetlen fellendülést hoz a helyi gazdaság számára is. 


Huacachina 03


Válasszunk helyi  zöld tvállalkozást !

     A kisebb helyi szolgáltatók választása gyakran a legjobb módja annak, hogy  a pénzünk közvetlen módon a lehető legtöbbet segítsen az úticélnak választott terület  gazdaságában. A kiválasztáskor segíthet, hogy a vállalkozások közül azt válaszjuk ami a honlapján is hirdeti, hogy 

  • A cég büszkén támogatja a bolygóbarát törekvéseket
  • Zöld irodai termékeket használnak.
  • Hozzájárulnak a helyi közösségi kezdeményezésekhez
  • Tiszteletben tartják és védik a helyi növény- és állatvilágot.
  • A cél-specifikus társadalmi és politikai kérdéseket figyelembe veszik. 
    costa rica szoveg kozott02

Használjunk tömegközlekedési eszközöket, kerékpározzunk, gyalogosan közlekedjünk !

A tömegközlekedési eszközö használata, mint például a vonatozás  vagy a buszozás nem csak egy érték választása, hanem egy jó módja is annak, hogy szó szerint testközelből és közvetlenül kerüljünk kapcsolatba egy másik kultúra képviselőivel, és autentikusabb módon jussunk utazási élményekhez. A tömegközlekedés használata csökkenti az utazásunk környezetre gyakorolt ​​negatív hatásait. Ahelyett, hogy autót bérelnénk, felszállhatunk  egy helyi buszra, sétálhatunk a felkeresett helyeken, vagy kerékpározhatunk is két helyszín között.  Hosszú távú útvonalakon figyelembe kell venni a vonatozás lehetőségeit, ami lehetővé teszi, hogy a felkeresett országot az ablakokból  kibámulva nyugodtan nézhessük meg.


belize 01


Fogyasszunk helyben előállított termékeket !

Támogassuk a régiók gazdálkodóit azzal is, hogy helyi ételeket és italokat fagyasztunk. Autentikusabb véleményt kaphatunk  a térség gasztronómiájáról és még  az ökológiai lábnyomunk is csökkenni fog.  Figyeljünk a helyi termékeket reklámozó éttermekre,  ha  lehetséges, fogyasszunk a kisebb családi  helyeken, amelyek valószínűleg a közelben termelt alapanyagokat használnak fel.  Bármerre is járunk,  ne fogyasszunk veszélyeztetett fajokat, mint a például teknőshús  vagy a ritka halfélék.


amazonas Ecuador 2


Önkéntes programokban való részvétel:

  Egyre többen vannak, akik utazóként önkéntes munkát szeretnének végezni nemzeti parkokban, árvaházakon, vagy más programok keretében.   Általában az oktatási és egészségügyi programok,  állatjólétet vagy a környezetvédelmet  érintő helyek a legjobb önkéntes lehetőségek. Mielőtt anyagilag is támogatnánk egy helyi szervezetet pozitív célkitűzésekkel, érdemes meggyőződni arról, hogy valóban elvégzik-e a felvállalt feladataikat.


empanadas 01


Ökoturizmus: Hagyjunk minél   kisebb  ökológiai lábnyomot !

Az olyan egyszerű lépéseket mindenki könnyen megteheti, hogy rövidebb ideig  zuhanyzik, vagy nem dobja földre az egyszer használt szállodai törölközőjét, feleslegesen nem szennyezi a levegőt és lekapcsolja a  villanyt amikor nincs rá szüksége. Előre tudunk tájékozódni, hogy megtudjuk hol van  vízhiány, hogyan termelik az energiát,  vannak-e egyéb erőforrás-problémák, amelyekről tudnunk kell. 


PhiPhi750


Vigyünk magunkkal csomagolásmentes  dolgokat !

Számos fejlődő országnak nincs megoldva a hulladékgazdálkodás és a műanyag hulladékok újrahasznosítása. Nem tudnak mit kezdeni a régi elektronikai eszközökkel, hulladék csomagolásokkal vagy használt elemekkel.  Ha ilyen helyekre utazunk és szemetet hagyunk hátra, szinte biztos, hogy  több száz év múlva is ott marad. Ilyen helyeken pakoljuk a poggyászunkba a nem lebomló szemetet, és vigyük magunkkal tovább egy fejlettebb helyre. Kivételek lehetnek a ruházati cikkek és a helyi emberek számára hasznos egyéb termékek - ezeket a helyi jótékonysági szervezeteknek vagy vallási szervezeteknek kell adományozni, hogy azok átadhassák a leginkább rászorulóknak. 


mauritius 02


Bolygóbarát utazások:  Utazzunk tiszta lelkiismeretel !

Ha valakit zavar, hogy utazása során szannyezi a természetet, a legjobb hogy elsősorban a lábnyomcsökkenésre koncentrál. Akár anyagilag, akár tevőlegesen is csatlakozhatunk a különféle szén-dioxid-ellensúlyozó programokhoz, amik elősegítik az erdősítéseket és a megújuló energiaforrások használatát.