Érdekességek
Sem egy kreatív grafikus sem a photoshop műve, hogy ennek az Amalfi-part melletti szigetnek nagyon hasonlít az alakja egy delfinéhez. Pusztán a természet szeszélye a formája, amit a legjobban a levegőből lehet látni.
- Részletek
Németország városaiban már a középkor óta tartanak adventi vásárokat. Az idei évben az adventi készülődés több mint négy hétig fog tartani: Az advent november 27-én, vasárnap kezdődik és december 24-én, szombaton a szentestén ér véget. Ebben az időszakban körülbelül 2500 német településen rendeznek adventi vásárokat. Bemutatjuk közülük a legszebbeket;
- Részletek
Katar egy közel-keleti arab emírség a Perzsa-öbölbe nyúló Katari-félszigeten. Területe Magyarországénak kb. a kilencede. A volt brit protektorátus 1971 óta független. A világ egyik legnagyobb kőolaj- és földgázkészletével rendelkezik,
- Részletek
A Fácán-sziget mellett húzódik az egyetlen olyan államhatár a világon, ami félévente országot vált. A különös kis sziget hat hónapig Spanyolországhoz, azt követően pedig fél évig Franciaországhoz tartozik.
- Részletek
Évek óta egyre többen töltik melegebb klímájú helyeken a téli hónapokat. Ezek az utazások erre a télre teljesen új értelmet nyertek a magas rezsiköltségek miatt. Jó eséllyel rengeteg pénzt takarít meg, aki a nedves és hideg időjárás elől délre utazik. Nem kell a drága áramra, gázra vagy olajra költenie és ráadásul csodás helyeken jól is érzi magát az ember!
- Részletek
A kéttörzsű monstrumot egyszerűen Rocnak hívják, de a nem túl fülbemászó Scaled Composites Model 351 Stratolaunch a hivatalos elnevezése. A Roc duplázott törzseivel, hat hajtóművével futurisztikusan hat az emberekre. Világszerte rajonganak érte a repülés szerelmesei már a legelső, 2019. április 13-i tesztrepülése óta.
- Részletek
Kolumbia a változatos trópusi strandjairól, sűrű esőerdőiről és magas hegyeiről ismert biztonságos, gyönyörű és turistabarát ország. Tökéletes úti célt jelent mindenkinek, aki különleges élményeke, és kikapcsolódásra vágyik. Íme kedvcsinálóként néhány érdekes tény Kolumbiáról, amik az érdeklődőket látogatásra csábíthatják.
- Részletek
Az Egyesült Arab Emírségek 2 milliárd eurót invesztál Albániában a durresi kikötő és környéke átalakításába. Az albán kormánnyal létrejött megállapodás szerint a Mini Dubai projekt keretében a durrësi kikötőt kiemelt turisztikai attrakcióvá fejlesztik.
- Részletek
Vietnám egyik legújabb és legérdekesebb turisztikai attrakciója az a 630 méter hosszúságú és 150 méter magasan a dzsungel felett vezető üveghíd, amit a fehér sárkányról neveztek el.
- Részletek
Egy Európától és Amerikától is távoli országban, Malajziában található a Világ legnagyobb szállodája, ahol szinte semmi sem szokványos. Több mint 7300 szoba, 50-nél is több étterem, saját bevásárlóközpont ésvidámpark is várja az 1400 méteres magasságban épült malajziai „First World Hotel” vendégeit. Íme a részletek:
- Részletek
Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!
Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások
Hívd fel utazási tanácsadóinkat! +36301843424
vagy írj nekünk: [email protected]
Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!
| |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
| Megnézem | |
| |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
| Megnézem | |
| |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
| Megnézem | |
| |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
| Megnézem | |
| |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
| Megnézem | |
| |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
| Megnézem | |
| |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
| Megnézem | |
| |
Facebook csoportunk
|
Utazási Élmények Facebook csoport
| Tovább |
Több, mint 2.200.000 szálláshely!
Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.













