Hirdetés

   Túl vagyunk a kötelező programokon. Megnéztük az Alhambrát, a Mezquitát, Picassot. Sok a visszajáró látogató. Mindig mondom, hogy aki tizedszer jön, az sem fog unatkozni, nekik is tudok újat mutatni. Most néhány kuriózum következik az Andalúziát már jól ismerők számára. A lista egy nagyon szubjektiv ajánlás. Andalúziában nyolc megye van. Az itt említett látnivalókkal próbálom mindegyiket képviselni. 

1. TARIFA

20 ezer lakosú kisváros Cádiz megyében. A megyeszékhelytöl, Cádiztól 150 kilométerre. A fehér falvakról szóló cikkemben is megemlíthettem volna. Nem tettem, mert a város több, mint egy átlagos fehér város. A  neve Tarif tábornok nevéböl származik, ö volt a város alapítója 710-ben. Nem tévesztendö össze Tarikkal, aki meghódította az Ibériai- félszigetet. A X. századi városfal mögött található az arab város, a szük kis utcákkal, a várral, a kilátóval a Gibraltári - szorosra, a szörf felszerelést áruló boltokkal és a sok vendéglátó egységgel. A központtól pár kilométerre található Punta de La Paloma, a kontinentális Európa legdélibb része. Itt "találkozik" a Földközi - tenger és az Atlanti - óceán. Itt van a Gibraltári - szoros legkeskenyebb része, 14 kilométer széles. Tiszta idöben a házakat lehet látni Marokkóban. A Bolonia negyedben vannak Baelo Claudia római település romjai. És a csodás, fehér homokos dünék. Az egész partszakaszon hiányos az infrastruktura, nincsenek napágyak, ernyök. Mivel jellemzö az erös szél, remek lehetöség nyílik szörfözésre. Partközelben több olcsó szállás, kemping található. Kikötöjéböl delfin- és bálnales programok indulnak. Van több búvárklub. Hajóval innen lehet a leggyorsabban megközelíteni Marokkót, az út egy óra.


Tarifa romería


2. GUADIX

Granada megyében, a megyeszékhelytöl 50 kilométerre található kisváros. Most nem a Spanyolországban legeredetibbnek kikiáltott székesegyházáról vagy a római színházról szeretnék írni, ezeket csak zárójelben említem, hanem a barlanglakásokról. Ilyen építményekkel több helyen, Granada Sacromonte negyedében vagy a Kanári - szigeteken is találkozhatunk. De nem ilyen mennyiségben. Körülbelül 2000 van belölük, ez a legnagyobb barlangtalepülés a világon. Tárolóként, istállóként, búvóhelyül használták öket a történelem során. Ma a barlangok nagy része lakásként szolgál. A látogató központban magyarázatot kapunk, miért, hogyan alakultak ki. Nagyon környezetbarátok. A hömérsékletük egész évben 18 - 20 fok, beilleszkednek a tájba, nem tüzveszélyesek. Az 1715-ben kialakított Virgen de La Cueva kápolna is barlangban van. A Jaraíz nevü múzeumként müködik. Természetesen vannak 1- 1 éjszakára vagy hosszabb távra bérelhetö barlangszállások is. A városka vasútállomása egy Indiana Jones film díszlete volt.

3. LA RÁBIDA KOLOSTOR

Van egy sor település, müemlék, ami Kolumbusszal kapcsolatos. Például a székesegyház, az Indiai levéltár, a karthausi kolostor Sevillában. Ezeket a helyeket Kolumbusz - helyekként emlegetik (lugares Colonbinos). Ezek közül emelem ki a XIV- XV. században épült Santa María de La Rábida kolostort Huelva megyében, Palos de La Frontera városában. Nem messze a kikötötöl, ahonnan Kolumbusz elindult 1492 augusztus 3-án és meg sem állt Amerikáig. Pontosabban megállt, de erröl majd máskor beszélünk. A ferences rendhez tartozik. Van egy gótikus - mudéjar stílusú temploma, kolostora és egy múzeuma, ahol az amerikai kontinens felfedezésével kapcsolatos néhány tárgyi emlék található. Kolumbusz többször megszállt itt. Itt temették el Martin Alonso Pinzont, egyik hajójának parancsnokát. Hernán Cortés és Francisco Pizarro is  látogatták a helyet. A könyvtárban van egy mapa mundi másolat, amelyen feltünik az amerikai kontinens.

4. SONKA A SIERRA NEVADABAN

Most nem arról beszélünk, hogy Európa legdélibb síparadicsoma, meg sí világbajnokság 1996 - ban, se nem a sonkáról, hogy fekete láb vagy nem, hanem egy sonkaszárító meglátogatását ajánlom. Trevelez a Sierra Nevadaban található ezres lélekszámú falu, 1400 méteren. Éghajlata ideális a sonkaérleléshez. A falu erröl szól. Mindenütt lógnak a csalogató sonkák. A szárító látogatást érdemes összekötni kóstolással és vásárlással. Hogy a környék, az odavezetö út is nagyon szép? Ez csak természetes.


Sierra Nevada sonka


5. SPANYOL LOVASISKOLA JEREZBEN

Aki szereti az állatokat, ezen belül a lovakat, annak egy igazi csemege. 1973- ban alapították és egy volt nemesi palotában található. A müsor címe: Hogyan táncolnak az andalúz lovak. A szereplök ruhái a XVIII. századot idézik, a zeneszerzö Luis Cobos. Szépség, harmónia, ritmus, ami körülveszi a nézöt. Föszezonban hetente többször van elöadás. Ha már Jerezben járunk, ellátogathatunk egy pincébe, aminek a spanyol neve bodega. Ugyanis erröl a környékröl származik a sherry. Egy érdekesség: az egész világon sherry néven fogyasztott nedü itt nem sherry. Sokan nem is ismerik ezt a szót. Itt szigorúan "jerezt" kell rendelni. Óramúzeum, autentikus flamenco, a karthausi ménes megtekintése... már megint kitört belölem az idegenvezetö énem.

6. PRIEGO DE CÓRDOBA

A Subbética hegylánc lábánál fekvö kis település 1225-ig volt arab kézén, amikor a fél Andalúzíát az araboktól felszabadító III. Ferdinánd innen is kiüzte öket. Nem sokáig maradt keresztény kézen, rövidesen a naszrid királyság része lett. Építészeti stílusok parádéja a város. 8 temploma közül leghíresebb az Asunción, a Mária mennybemenetele, melyet 1525 - ben kezdtek építeni. Többszörös átépítése után ma az uralkodó stílus a barokk. Rendkívül érdekes látnivaló a XVI. századi piac és vágóhíd. Az Alkotmány téren található a Városháza és a turista információs iroda. 1803-ban épült a Fuente del Rey szökökút, a hegyböl lecsorgó forrást kihasználva. 


Priego de cordoba


A Barrio de La Villa negyed ugyanazt a szépséget nyújtja a virágos utcáival, mint a már megbeszélt fehér falvak.

7. CARMONA

Sevillától fél órányira fekszik ez a 30 ezer lakosú városka. Föniciaiak, rómaiak, vizigótok, muzulmánok, minden nép, minden kultura hagyott ránk valamit. 10 templom, két kápolna, két római városkapu, öt kolostor, paloták várják a látogatót. Egyikben a helytörténeti múzeum nagyon érdekes, föleg a római kort taglaló kiállítása található. Julius Cézár szerint a kor legjobb védelmi vonallal rendelkezö városa volt. Az I. (Kegyetlen) Péter által épített vár ma szálloda, remek kilátással. Érdekes a római nekropolisz is. A pestis, Manolete vagy a Carmen egy verziójának részleteit Carmonában forgatták.

8. CAMINITO DEL REY

Andalúzia új nagy slágere. Felújítása után 2015-ben nyitották meg a közönség számára. Malagától 50 kilométerre, Ardales falucska mellett található. A XIX. század végén a hegyek között épült egy vasút. Készítettek egy ösvényt az építöanyag szállításhoz. Ezt hosszabbították meg és 1921-ben megnyitották a Guadalhorce - Guadalteba víztározókat. A megnyitón részt vett az akkori uralkodó, XIII. Alfonz király, aki gyalog járta meg az ösvényt. Innen a név: a király útja. Négy kilométer bevezetö szakasz, majd 3 kilométer szurdok, függöjárda, növényzet, szépség. Különösen szép tavasszal, nyár elején, amikor még nem száraz a növényzet. Tömegközlekedési eszközzel többszöri átszállással lehet eljutni vagy vannak szervezett túrák.


Caminito


9.ÚBEDA ÉS BAEZA

Jaén megyében járunk, ami Andalúzia legészakibb része. Két város, de mindig együtt emlegetjük öket. Tíz kilométerre vannak egymástól és megtekintésük belefér egy napba. Mindkét város a kulturális örökség része. Úbedában a Parador szálloda egy XVI. századi palotában található. Az épület a  híres építész, Andrés de Vandelvira tervei alapján készült és 1930 óta müködik szállodaként. A Salvador (Megmentö) kápolna Francisco de Los Cobos temetkezési helyéül épült, aki a király képviselöje volt a környéken. A börtön épülete szintén megér egy fotót.

2007- ben nyitották meg a nagyon jó állapotú középkori zsinagógát. Mellette valószínü a rabbi lakása állt, ez is megtekinthetö. A Santiago kórházat a szegényeknek építették. Baezában a legjelentösebb látnivaló a katedrális.


Úbeda. Baeza


Andalúziában 250 millió olajfa található, nagyrészük Jaén megyében. Ameddig a szem ellát, mindenütt olajfa ligetek. Különbözö kozmetikumokat, szappanokat, szép kiszerelésü olivaolajat árulnak a település több kis boltjában.

10. CABO DE GATA

A nyolc andalúz megyéböl eddig hetet említettem, a nyolcadik Almería. Most ide látogatunk gondolatban. Itt a napsütéses napok száma meghaladja az évi háromszázat. Ez az Ibériai - félsziget legszárazabb pontja. Az itteni sivatagban a 60 -as, 70-es években sok spagetti western készült, például A Jó, a Csúf és a Gonosz, de itt forgatták a Kleopátrát vagy az Arábiai Lawrence filmeket is.

A Nem York Times a Cabo de Gata - Níjar tájvédelmi körzetet a világ egyik legszebb tájának nyilvánította. Az aktiv turizmust kedvelök is jól szokták magukat érezni, nemcsak a pihenni vágyók: kajakozás, búvárkodás, gyalogtúrák állnak a látogatók rendelkezésére.

Nagy vonalakban ennyi. Ismétlem, a lista szubjektiv. A lényeg: Andalúzia mindenkit vár.


                                       Szerző & fotók:   Almási Gabriella  kirandulasokandaluziaban.com