1976-ban diplomáztam. Barátaimmal egy nagy utazással akartuk megünnepelni, hogy sikeresen leállamvizsgáztunk. Az Express ifjúsági utazási irodán keresztül foglaltunk szállást (egyetemi kollégiumokba) és vonatjegyet (teljes útvonalra), kedvezményesen, NDSZ igazolvánnyal.
Heteken át tervezgettük első, igazi magánszervezésű turista utunkat. Négyesben indultunk el: a már korábbi utazásomon is résztvevő barátnőm Czédy, férje (aki szintén egyetemi évfolyamtársunk volt), egy még általános iskolai barátnőm Erzsi és jómagam. Németországba utaztunk, annak a keleti felére, az akkori Német Demokratikus Köztársaságba.
Hosszú vonatozás után érkeztünk meg első állomáshelyünkre az Elba parti Drezdába. Miközben kerestük a kollégiumot, feltűnt, hogy nagyon sok a romos, háborús épület, lövésnyomok a házfalakon, kiégett épületrészek, ledőlt tornyú templomok mindenhol. Ez eléggé lehangoló volt, olyan érzésem támadt, mintha a világháború nem is 30 évvel ezelőtt fejeződött volna be, hanem csak a közelmúltban. Szállásunk egy eléggé lerobbant egyetemi kollégium volt, ahol egy jókora szobát kaptunk, amely szekrényekkel volt ketté osztva. Fürdési lehetőség az alagsorban volt - hatalmas közös zuhanyzók – teli turistáskodó diákkal. Három éjszakát töltöttünk itt.
Egy teljes napot - a méltán világhíres Zwinger barokk épületeiben töltöttünk, ahová egy díszes kapun jutottunk be. Az épületek téglalap alakú udvart, parkot zártak közre, ahol szép szökőkutak voltak. Többféle képtár (régi mesterek, köztük Rafaello), porcelán gyűjtemény (meisseni), fegyverek - kiállítást is megnéztünk, de nekünk, akiknek még meg sem száradt a tinta matematika – fizika szakos tanári diplománkon, különleges élmény volt a világ egyik legrégebbi műszaki – tudományos kiállítása a Matematisch – Physikalischer Salonban. Itt voltak kiállítva a fizikatörténet fontos darabjai, köztük a 300 éves „magdeburgi féltekék”
Következő állomásunk a Saale folyó parti Jéna volt. Leginkább iparvárosként ismertük tanulmányainkból (Zeiss Művek: a jénai üveg), de fontos egyetemi város is, leginkább műszaki és orvosi tanulmányokat folytattak itt a diákok. Az új, épülő városrészben kaptunk szállást egy hatalmas, sokemeletes modern kollégiumban. Tökéletes volt az elhelyezésünk, 2 szobás „lakosztály” saját fürdőszobával (nem véletlen, hogy ide későbbi utazásaim során többször is visszatértem). A kollégiumtól nem messze volt a buszmegálló, ahonnan be tudtunk menni a városközpontba. Városnézésünk kiindulópontja a Marktplatz, az óváros főtere volt. Itt állt a városháza, a Szent Mihály templom és nem messze volt a Schiller Egyetem.
Jénából busszal elmentünk megnézni a Buchenwald emlékművet és a lágermúzeumot. Arra emlékszem, hogy jó sokat kellett gyalogolni egy meredek emelkedőn, míg elértük a láger bejáratát. Ebben a koncentrációs táborban több mint 200 ezer embert dolgoztattak a náci hadigépezet kiszolgálására. A tábor elsősorban munkatábor volt, de így is zsidók tízezrei haltak itt meg.Ebben a lágerben töltött egy évet a fiatal Kertész Imre is. Jénából Weimarba utaztunk tovább, de egy rövid városnézésre kiszálltunk a türingiai Erfurtban is.
Weimarba késő délután érkeztünk, szakadó esőben. A szálláskeresés volt az első feladatunk. Ez nem is volt egyszerű. Viszonylag kisváros, egyetlen kollégiummal, ahol teltház volt. Most mi lesz? Híd alatt, hidegben, esőben? Addig sajnáltattuk magunkat a koli recepcióján, hogy az egyik fiú megszánt bennünket. Miután ő úgyis éjszakai ügyeletes volt, ideadta a saját (kétágyas) bérelt szobájának kulcsát, ami a város másik szélén volt. Még egy cédulát is írt a házmesternek, hogy engedjen be bennünket. Csomagokkal felpakolva – miután éppen útba esett – mentünk be a temetőbe és megnéztük Goethe és Schiller síremlékét. Átázva –átfázva érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Egy alumínium lábasban a vasalón főztünk teát, forró fürdőt vettünk majd elmentünk ismerkedni Goethe és Schiller városával. Korán reggel indultunk tovább Lipcsébe. Nekem a mai napig egyik legkedvesebb német városom. Talán Bach iránti rajongásom az oka. Felejthetetlen volt számomra Lipcsében, a Tamás templomban hallgatni Bach muzsikáját még akkor is, ha nem is az ifjú „Tamás templom karnagya” játszotta, hanem valamelyik kései utódja. Közvetlenül mellette van a Bach múzeum is, természetesen ezt is megnéztük. Nagyon tetszett a régi piactéren (Markt) álló, reneszánsz stílusban épült, árkádos, régi városháza épülete, a hatalmas szép szökőkút mellette, az elefántos kávéház a belvárosban. Elsétáltunk a híres lipcsei vásár területe mellett és megmásztuk (ma már nem tenném…) a 100 méter magas Népek csatája emlékművet, amely az 1813-as Napóleon elleni győztes csatának állít emléket.
xSzászországtól elbúcsúzva (Kelet) Berlinbe utaztunk. Miután késő este érkeztünk meg - csak a második éjszakától kaptunk szobát egy kollégiumban, így az első éjszakát a pályaudvaron töltöttük. Berlini városnézéseink kiindulópontja az Alexander platz volt. Itt található a lenyűgöző TV torony, a világóra, gyönyörű szökőkutak, közelében a Vörös városháza és a Mária templom és nem messze tőle a Spree folyó által közrefogott Múzeum sziget. Itt több múzeumot is megnéztünk, pl. Nemzeti Galériát és a Pergamon múzeumot. Végigsétáltunk az impozáns - mi Andrássy utunkra (ami akkor persze még Népköztársaság útja volt) emlékeztető Unter den Linden, aminek a végén állt Berlin jelképe: a Brandenburgi kapu. Ekkor még állt a berlini fal, előtte katonák masíroztak figyelmeztetve mindenkit: ez itt bizony a két világrendszer határa. Távolról láttuk a híres – hírhedt Reichstag kiégett épületét. A sugárúton elsétáltunk a Humboldt egyetem és a Történeti múzeum hatalmas épületei előtt és megnéztük az ismeretlen katona urnájánál a katonai őrségváltást. Jártunk még a berlini zsidótemetőben és a romokban álló berlini zsinagógánál.
Berlinben már kifogytak a hazai élelmiszertartalékaink így többször is megengedtük magunknak, hogy ne csak sörözzünk, hanem étteremben – többnyire az akkor itthon is népszerű önkiszolgálóban - ebédeljünk. Az Alexander platzon több ilyet is találtunk. Itt volt még közvetlenül a TV torony lábánál kedvenc kis kávézónk, ahol elutazásunk óta először ihattunk igazi erős presszó kávét és nem a németek által kedvelt hosszú kávét. Berlinben már vásárolgattunk is, mint ahogy az egy magyar turistához illik. Sok nagyáruház, kicsi márkásabb bolt is volt mindenfelé és ezekre csaknem nyugatias árubőség volt jellemző. Emlékszem pl. hogy törülközőkből 20 évre kistafírungoztam magam, na meg Józsikának stoplis cipőt vettem.
Egyik nap Potsdamba kirándultunk. A hatalmas és gyönyörű kastélyparkban órákat el lehetett tölteni. A Sanssouci kastély mellett még sok szép épület, palota, teaház, szökőkút, tavacska, rózsakert – felsorolni sem tudom – volt itt, amiben gyönyörködhettünk. Berlinből – útban utolsó állomáshelyünkre – kis kitérőt tettünk egy gyönyörű tóparti kisvárosban Schwerinben. A hangulatos város legszebb részén, az egyik kis szigeten állt a tavakkal körbevett romantikus soktornyú eklektikus palota.
És akkor irány észak! Életünkben először mind a négyen Rostockban láttuk meg a tengert. Rostock hatalmas kikötője révén kereskedelmi központ és közlekedési csomópont, ugyanakkor ipari centrum és egyetemi város. Megnéztük a kikötőt, a dokkokat, a hatalmas tengerjáró hajókat, a halász, hűtő és halfeldolgozó üzem hajóit, „élveztük” az erőteljes halszagot, láttuk a hajógyárat. Kimentünk Warnemündébe, megnéztük a mólót, az igazi tengerparti strandot, a homokos partot, a napozó helyeket (egy-két mazochista fürdőzőt is láttunk) és a haragos, hullámzó hatalmas vizet. Engem így is lenyűgözött a végtelenségével. Kibújtunk a cipőkből és dzsekiben, hosszú nadrágban a lábunkat bemártottuk a hideg, de selymes sós vízbe. A városból nem sokat láttunk, jórészt csak az egyetem és a kollégium környékét, de fogytán volt az időnk, az erőnk és a pénzünk. Másnap hazaindultunk.
A visszaútra is maradt azért kalandunk. Hosszú vonatozás tömött kocsikban - időnként csak a folyosón jutott már csak hely nekünk és nem kevés csomagunknak (mert, mint minden magyar turista jól bevásároltunk). Pont ebből lett a baj. Pistiék vettek egy „menő” NDK lemezjátszót - na, azt nem kellett volna. Elvették a német – csehszlovák határon a vámosok, mivel az ára meghaladta a vámmentesen kivihető értékhatárt.
Összefoglalva: közel két kalandos hetet töltöttem barátaim társaságában Németországban. Német szókincsünk a „bite vier bier” kifejezéssel biztosan bővült… Sokfelé jártunk, sok szépet láttunk és már hazautazásunk előtt tudtam, hogy ide még vissza fogok jönni!
Szerző: Sutusné Grébel Irén
