Hirdetés

Családi kapcsolataimnak köszönhetően, 2 – 3 évente volt szerencsém pár hetet Franciaország déli részén tölteni. Első alkalommal a Földközi-tenger partjának közelében, a Languedoc dombvidékre épült gyönyörű nagyvárosban, Montpellierben.  Ekkor látogattuk meg először a 89 óta kint élő unokahúgomat. Nagy izgalommal és várakozással készültünk rá. Ez volt az első igazi franciaországi utunk. Két évvel ezelőtt az esküvőn én ugyan voltam Párizsban, de az csak 3 napos villámlátogatás volt.

   A Keletiből egy csütörtöki napon, késő este indultunk vonattal Ausztrián keresztül Svájcba. Hálókocsiban utaztunk, lényegében átaludtuk a hosszú utat. Péntek reggel 9 óra körül érkeztünk meg Bázelbe. Basel (vagy Bázel) – Svájc harmadik legnagyobb városa és a Basel-Stadt kanton fővárosa, az ország északnyugati részén, a svájci – német - francia hármas határnál terül el, a Rajna két partján. Miután a csomagjainkat beraktuk a pályaudvari megőrzőbe, nyakunkba vettük a várost. A vasútállomás előtt hatalmas park terült el. Innen egy széles úton elsétáltunk át a belvároson, egészen a Rajnáig. Útközben sok szép épületet, templomot láttunk.
Basel városháza
 
  Legjobban a városháza impozáns, burgundi gótikus, freskódíszítéses belső udvarral rendelkező vörös homokkő épülete tetszett, amely a nagy Piactér mellett állt, ahová be is lehetett menni. Útközben kirakatokat nézegettünk és álmélkodtunk a magas árakon. A Rajna partnál állt a régi város déli kapuja és egy nagyon szép régi kőhíd. Innen szép kilátás volt a távolabbi tájakra, a Jura hegység vonulataira is. Sétáltunk a folyó parton, majd a bázeli székesegyház felé folytattuk az utunkat, ami kiemelkedett a többi épület közül.
Basel székesegyház

Nemcsak azért, mert magas, hanem azért is, mert a város egyik legmagasabb pontjára épült, így meghatározza Bázel városképét. A késő román- és gótikus stílusú Münster - a városháza mellett - szintén meghatározó épülete az óvárosnak.  Miután jól elfáradtunk a vasútállomás melletti parkban pihentünk és megvacsoráztunk. Este 8-kor szálltunk újra vonatra. Innen ugyan már nem hálókocsival utaztunk tovább, de nagyon kényelmes, piros bársonyüléses volt a fülkénk és rajtunk kívül csak két utas volt benne, így kényelmesen, szinte fekve tudtunk pihenni, sőt, kicsit aludni is. Éjfél körül már izgatottan vártuk, hogy mikor is érünk Montpellierbe.
Montpellier Comedie tér

Szombatra virradó éjjel 2 körül aztán megérkeztünk. A pályaudvar várócsarnokában megkönnyebbülve fedeztük fel Margitkát. Innen gyalog indultunk el – egy rögtönzött éjszakai városnézésre – illetve a lakásukhoz. A főtéren álló színház mögött egy kis utcában, egy kétemeletes ház tetőterében volt kialakítva a kis, szinteltolódásos nagyon hangulatos bérelt lakásuk. Csigalépcső vezetett föl, ahol alig fértünk el a bőröndökkel. Gyorsan lepakoltunk, ki csak azt, amire feltétlen szükségünk volt és a galérián lévő hálóban nyugovóra tértünk. Szombaton reggel busszal elmentünk egy bevásárlóközpontba. Elájultam az itthonihoz nem is hasonlítható hatalmas árubőségtől. Alig tudtam magam visszafogni, hogy ne költsem el a kétheti zsebpénzünket már az első napon.

parkbanKép

  Ebéd után vendégek jöttek, magyar barátaik. Miután összeismerkedtünk, megbeszéltünk egy vasárnapi közös kirándulást. Később sétálni mentünk. Bejártuk a közvetlen környéket, hogy egyedül se tévedjünk el a következő napokban. Vasárnap reggel autóval jöttek értünk. Elég hosszú autókázás után egy fantasztikus természeti csodánál kötöttünk ki, Cirque de Navacelles - nál. A Vis folyó által faragott kanyon lenyűgöző látvány a 300 méter mély szurdokokkal, amelyeket a Blandes és a Larsac mészkő fennsíkjaiból faragtak ki. Alatta a folyó egy kaszkádban (lépcsős vízesés) folyik Navacelles falu közelében, amelyet egy 6000 évvel ezelőtt kiszáradt kanyarulat mellett építettek. Az út mellett – ahol kiszálltunk – mély szakadék volt, olyan, mint egy hatalmas kráter. A mélyben egy patak kanyargott, sziklák között, kisebb vízeséseket alkotva. Volt ahol lépcsőzetes volt a sziklafal oldala és ott egészen le is mentünk a patak közelébe. Szinte az egész napot ezen a gyönyörű helyen töltöttük.
Saint Pierre katedrális

  Hétfőn Montpellierrel ismerkedtünk. Olaszország és Spanyolország közt félúton, a Földközi-tenger partjának közelében, Occitanie tartományban lévő nagyváros fontos gazdasági és tudományos központ, fontos egyetemváros, több egyeteme van, köztük a világhírű, több mint hat évszázados orvostudományi egyetem. A dombvidéken fekvő város bortermelő vidék központja is. Közelében üdülőhelyek sokasága épült, hiszen légvonalban alig 10km-re van a tengerparttól. Vendéglátóink lakása a Comédie tér (Place de la Comédie) közelében volt. Innen indultunk városnéző sétánkra. Elsőként a tér közepén álló operaházat csodáltuk meg. A történelmi belváros sikátorokkal és palotákkal teli utcái mellett feltűnt a sok zöld terület, hatalmas parkokkal, szökőkutakkal. Ez egészen különös nyugodt hangulatot kölcsönzött a városnak. Megnéztük a Saint – Pierre katedrálist, amely monumentális méreteivel, hatalmas ikeroszlopaival együtt is beleolvadt a város szűk utcáiba. A diadalívet a Montpellier jótevőjeként számon tartott XIV. Lajos király tiszteletére állította a városvezetés 1691-ben. A Napkirály lovas szobra már 1688-ban elkészült, ám ez a nagy francia forradalmat nem élte túl. 1838-ban újraöntötték és ismét a helyére került. A Fabre múzeumban is voltunk, ahol sok ismert művész képével találkozhattunk.
mpdiadalív

Egy másik napon újra bejártuk az óvárost, ahol sok szép épületet, kávézót, mulatót láttunk. Megnéztük azt az egyetemet is, ahová ez idő tájt unokahúgom is járt. Láttuk a XVII. századból származó víztornyot, amely a római vízvezetékek mintájára készült, és a 20 méteresnél is magasabb vízvezetékből táplálták. Jártunk több áruházban is, köztük a TATI-ban, ahová a következő héten többször is visszamentünk. Ez egy viszonylag olcsó áruházlánc, elsősorban nem a franciák, hanem a szegényebb bevándorlók, pl. az arabok vásároltak itt. Nekünk persze ez a színvonal (főleg az árszínvonal) tökéletesen megfelelt. Egyik nap, amikor Margitkának dolga volt (tanult, könyvtárba járt) egyedül kirándultunk vonattal a közeli Nimes városába. Nimes –et a kétezer éves római emlékek teszik ismertté. Óriási amfiteátrum, római templomok, a Nagy Torony (Tour Magne), az Augusztusus kapu – szinte olyan érzésünk volt, mintha Rómában sétálnánk.
Nimes anfiteátrum
 
Az Arènes (Amfiteátrum) története az 1. századba nyúlik vissza. Ez a lenyűgöző, 133 -szor 101 méteres szabadtéri színház a legfontosabb műemlék a római időkből. A Nîmes-i Amfiteátrum 21 000 nézőt befogadására volt alkalmas, 60 kecses boltíve az alsó részen pilasztákkal, a felső rész pedig díszes dóros féloszlopokkal van díszítve. A tetején láthatóak a fából készült oszlopok konzoljai. 124 kijárata van, amely lehetővé tette, hogy a színház néhány perc alatti kiürítését. Ez a csodálatos épület Franciaország egyik legjobb állapotban megőrzött műemléke, és az egyetlen teljesen megőrzött klasszikus római templom a világon.
A Kr.e. 20. és 12. között épült Maison Carrée a Fórum fontos temploma és a római város gazdasági és közigazgatási központja volt. A római Apollo templom által inspirált Maison Carrée harmonikus klasszikus arányokkal rendelkezik, 26 m hosszú, 17 méter magas impozáns mérettel rendelkező pódiumon áll, a magas, korinthoszi oszlopokkal díszített bejáratához 15 lépcső vezet fel.
Miután ezeket mind megnéztük, sok időt töltöttünk a még a rómaiak által kiképzett, majd a XVIII. században „franciásított” gyönyörű parkban, a Jardins de la Fontaine (A Források kertjei)-ben. A monumentális vázákkal és barokk stílusú szobrokkal, szökőkutakkal díszített kertben sokat sétáltunk. Itt is ebédeltünk egy padon, otthonról hozott magyar szalonna kockákat francia baguette-tel. Jól meg is néztek bennünket.
sete
 
  Egy másik alkalommal Sete-be kirándultunk. Ekkor találkoztunk először a Földközi tengerrel. Sétáltunk a tengerparton, a kikötőben, sziklákon piknikeztünk és sok – sok lépcsőn felmentünk egy magas hegyre, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a környékre. A XIV. Lajos király által alapított egykori tengeri kereskedőközpontot átszelő csatornák és hidak miatt Kis Velencének is nevezett városka valójában egy félsziget, amelyet a tenger és annak sós vizű belső tava, a kagylótermelésről híres l'Étang Thau fog közre. A város ütőerének számító Grand Canal (főcsatorna) mentén a színesre festett, itt-ott elhagyatott házak előtt katonás rendben sorakoznak a hatalmas halászhajók, a parton egymásba érnek a hal- és kagylókülönlegességeket kínáló éttermek, amelyek zsúfolt teraszain a vendégek testközelből figyelhetik a hálóikat rendezgető halászokat. A csatorna másik felén kötnek ki a vitorlások és motorcsónakok, a tenger felé eső végében pedig halpiac működik.
sziklák
 
  Közben eltelt franciaországi tartózkodásunk első hete. Szombaton megérkezett Afrikából unokahúgom kint dolgozó férje is. Vacsorára igazi magyar vacsorát ettünk, megfőztük az általunk itthonról vitt, apámtól kapott valkói sonkát.
Vasárnap délelőtt, míg főtt az ünnepi ebéd, elmentünk a közelben lévő katedrálisba húsvéti misére. Nem vagyunk egyébként templomba járók, érdekesség, hogy ekkor találkoztam először a hívők kézfogással történő békeköszöntésének gesztusával. Azóta tudom, hogy ez nálunk is így szokás.
Délután Montpellier új városrészébe, a Ricardo Bofill által tervezett Antigone negyedbe (quartier Antigone) mentünk. A görög stílusú, de modern lakóházak, üvegpaloták, szép park, mediterrán növényzet, a Lez folyó, a híd – nagyon tetszett mindnyájunknak.
   Húsvét hétfőn este a magyar barátaikkal tengerparti piknikezésre mentünk. Margitkáék motorral, minket egyik fiatal pár vitt autóval, egy másik kocsival meg azok jöttek, akikkel előző vasárnap már együtt kirándultunk. Hoztak mindenféle enni – innivalót, konyhai eszközöket, még asztalt is. Csak tűzrevalót nem. A parton viszont száraz füvön, nádon kívül nem igen volt rőzse, amin az arab kolbász és a magyar szalonna megsüthető lett volna. A fiúk elmentek valami fát szerezni, mi lányok addig füvet gyűjtöttünk (begyújtani, világítani, tábortűznek jó volt az is), férjem a tenger parton kagylókat gyűjtött, na nem a tűzre, csak gyarapítani kagylógyűjteményemet. Végül fapapucs, csónaktalp is került a tűzre és a kolbász, szalonna is megsült nagy nehezen. Bár Feri kérdezte is Margitkát, hogy Xavier tudja- e milyen a nyárson sült szalonna, nem – volt a válasz. Na, akkor nem is fogja megtudni – mondta. Hát igen, inkább füstös, kormos – de mindenképpen fekete lett, nem olyan piros, omlós, mint az igazi. De azért megettük. 

   A kajákról még néhány sztori jut eszembe. Előételként főleg salátát kaptunk (amit mi mindig félretettünk a főétel mellé). Nekünk viszont már nagyon hiányzott a leves. Főztem is magunknak karfiollevest, amikor csak mi voltunk otthon. Másnapra eltűnt a maradék. Még, hogy a franciák nem szeretik a levest… Kaptunk palacsintát, de nem a nálunk megszokott édes töltelékkel, hanem sóssal, kolbászos, szalonnás tojásrántottával. De ettünk birkát kuszkusszal, sós, omlettes tortát, csípős arab kolbászt, hogy az itthon nem megszokottakat említsem. Na meg a kenyér: friss, ropogós, gyakran még meleg baguette! Mondták is Margitkának – aki, míg egyedül volt otthon nem is igen vett kenyeret – hogy mi ez a hirtelen megnőtt kenyérfogyasztás? Mondta, hogy vendégei vannak, ráadásul magyarok. (Ráadásul mi – teszem én hozzá.)Az utolsó napokban már inkább magunk csatangoltunk Montpellierben, sétáltunk a már jól ismert helyeken, voltunk a csodálatos botanikus kertben. A Jardin des Plantes – Franciaország legrégebbi botanikus kertje. IV. Henrik király rendeletére hozták létre 1593-ban abból a célból, hogy az orvosi kar hallgatói gyógynövényeket termesszenek benne. Ma már 3000 különleges növény virul itt. Jártuk az üzleteket, ajándékokat vásároltunk. Emlékszem elég sok babaholmit vettem kis keresztlányunknak, Évikének, aki akkor volt 2 hónapos.
És eljött az utolsó nap is. Péntek este még elmentünk vacsorázni egy szuper étterembe. István royal kuszkuszt evett, hogy én mit - fogalmam nincs. Későig maradtunk, utána már épp csak felmentünk a csomagokért és irány a pályaudvar.
Éjfél után indult a vonatunk Baselbe. Rajtunk kívül egy pasi ült a fülkénkbe, de ő is leszállt Lyonban, így aztán fekvőhelyes lett a kocsink.
Délelőtt értünk Baselbe. Újabb egy napot töltöttünk itt. Sétálgattunk, vásároltunk egy kis svájci csokit meg egy bicskát. Pihentünk, kártyáztunk egy padon a parkban, vártuk az idő múlását.Késő este szálltunk fel a vonatra, ezúttal couchette-tel utaztunk. Mihelyt elindultunk megágyaztunk és lefeküdtünk aludni. Délelőtti órákban érkeztünk haza. Anyósom csirkepörkölttel és nokedlival várt bennünket.