Hirdetés

Hirdetés

A Világörökség részét képzi ez a bámulatos, színekben gazdag természeti jelenség, amely Kínában található.

 

A Danxia hegyek elnevezést Kínában több mint 780 helyen lehet használni, ennyi helyen fedeztek fel hasonló geológiai csodákat, de ebből a számból csak hat régió képez UNESCO értéket. A hegyek különlegességét az adja, hogy a hegyen található homokkő rétegek színben és formában különülnek el egymástól, így alkotva egy szürreális, ámde színpompás képet.


 Utazási Tipp  
    Utazások, Last minute Kínába

A „danxia” szó szerinti fordításban rózsaszínű felhőt, illetve vörös napsugarat jelent. Erről a kifejezésről kapta a nevét a hegy, majd később az összes ilyen képződmény. A geológusok 1920-től használják ezt a szót az ilyen jellegű képződmények csoportosításához, mert ekkor kezdődött el a jelenség okát kutató csoportok munkája.


danxia hegyek 01


A Danxia hegy

 

2010-ben nyilvánították a Világörökség részének ezeket a földrajzi képződményeket, amik hosszú évszázadok óta rabul ejtették az emberek fantáziáját. A homokkő képződményben az ásványi anyagok kikristályosodásának köszönhető ez a roppant nagy sokszínűség (a hegy színe többek között: kék, sárga, piros, fehér, barna és ezeknek a keverékei). A Világörökség részét képző geológiai objektum 24 millió évvel ezelőtt alakult ki.

Sok más vidékhez hasonlóan itt is erőteljesen formálták a hegyet a különböző természeti jelenségek, elég csak a szélre, vagy az esőre gondolni. A hegy talán igazi csodája, hogy a természeti erők oly mértékben tudták befolyásolni a hely életét, hogy szabályos, sok esetben szimmetrikus oszlopokat voltak képesek kialakítani. És ha ez még nem lenne elég, a hegyek között kisebb, de még látogatható színes szurdokok találhatóak, amik csakúgy vonzzák az emberi tekintetet és figyelmet.


danxia hegyek 02


Kínán belül hogy lehet ide eljutni?


Nehezen, de legalábbis hosszan. Viszonyítási alapnak, elég ha csak annyit mondok, hogy a legközelebbi nagyváros, Zhangye 60 km-re fekszik tőle.

 

Zhangye pedig kb. 28 órányi vonatozással közelíthető meg Shanghai irányából.

 

Szóval messze van. (Bár jelen esetben most a Zhangye Danxia Landform Geological Parkról van szó) A hely maga bár ismert, de közel sem olyan népszerű, mint egy-két más kínai látványosság. (Plusz érdekesség, hogy a hegyek minden napszakban más árnyalatot vesznek fel, vagyis nem mindegy, hogy mikor látogatja meg őket az ember.)


 Utazási Tipp  
    Utazások, Last minute Kínába

A Nemzeti Parkban több ponton keresztül lehet felfedezni a helyet, és az ilyen kijelölt részek között turistabuszok közlekednek. Ezekre nem kötelező felszállni, és ilyen környezetben talán tényleg jobb, ha az ember a saját tempójában haladhat. A busz nélküli megoldás mellett szól még az is, hogy sokkal több dolgot nézhetünk így meg, olyan zugokba látogathatunk el, amelyet a turistaösvényen esélyünk se lenne látni.

A legmagasabb kilátó 666 lépcsőjével és gyönyörű panorámájával mindenkit elvarázsol, így a Danxia hegy az egyik legjobb látnivaló a környéken.

danxia hegyek 03 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.