Hirdetés

Hirdetés

 Elkalauzollak benneteket Krétára, Görögország legnagyobb szigetére. A görögök Megáloniszoszára (Nagy-sziget). Itt minden megtalálható: történelmi emlékek (a minószi kultúra itt élte fénykorát, rengeteg relikviát hátrahagyva maga után), kétezer méter feletti hegyek, mesébe illő tengerpartok, fényűző hotelek, családi tavernák, hegyoldalak lankáit takaró olajfaültetvények, kisebb-nagyobb városok, falvak Isten háta mögötti helyeken, egyedi növény és állatvilág. Elég ok arra, hogy vonzóvá tegye számunkra ezt a kétség kívül egyedi helyet.

                                                  Kréta Kissamos750


 A nap éppen felemelkedőben volt amikor megérkeztünk Pireusból a kilenc órás út után Krétára a Souda öbölbe. A parkolóban már várt bennünket az autóbérlő cég embere a bérelt autóval. Amint elintéztük a papírügyeket már huppantunk is az ülésre szelni a kilómétereket. Az első dolgunk volt, hogy Kissamosba menjünk a szállásunk elfoglalni. A házigazdák nagyon kedvesek, figyelmesek voltak. Hellyel és narancslével kínáltak, még gyorstalpalót is kaptunk nyugat-Kréta látványosságaiból. Először elmentünk Falassarna strandját megnézni, az egyébként homokos part türkizkék vízzel mesés látványt nyújt a köré magasodó hegyek ölében.


                      Kréta Falassarna750


  Sajnos annyira fújt a szél,hogy nem nagyon tudtuk élvezni, így leheveredtünk oldalt a sziklákon és bóbiskoltunk amíg a hullámokból arcunkba csapódó víz fel nem frissített bennünket. Felmentünk Polyrinia romjaihoz, ez a város Kréta legfontosabb települése volt az ókorban. Ha nem is a romok miatt, de a kilátás és a csend miatt érdemes oda felmenni. A friss levegőt és a kakukkfű illatot szinte harapni lehetett. Távol a város zajától olyan nyugalom árad minden fűszálból, hogy kedvem lett volna azon nyomban letáborozni és tovább egy tapodtat sem mozdulni. Ilyen gondolatok után akkor jön a hidegzuhany amikor rájövünk, hogy nem szeretnénk a hegyen aludni a hideg sötét éjszakában.


                                            Kréta Topolia szurdok750


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább
TravelBay.hu
UTAZÁST TERVEZEL?
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook csoportunk
Utazási élmények első kézből!
Utazási Élmények Facebook csoport
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.