Szilveszter napját Krakkói városnézéssel töltöttük. Először a zsidó negyedbe mentünk. Megnéztük Schindler híres gyárát, amely először pusztán a zsidó munkaerőt használta ki, később azonban sokuk menedékévé vált. A Kazimierz városrész egészen 1941-ig, a lengyel zsidóság gettóba telepítéséig, majd Auschwitzban, a haláltáborban való elpusztításukig élénk kereskedelmi, kulturális és szellemi központ volt, viszonylagos önállósággal bírt. Anno még saját városházája, erődszerű zsinagógája is volt, de ma eléggé lepusztult állapotban van, főleg romkocsmáiban van csak nyüzsgő élet. Rövid sétát tettünk a gyár és a zsidóváros fontosabb helyszínein, majd újra buszra szálltunk.
Buszunk a Visztula parthoz közeli parkolóig vitt bennünket. Innen helyi idegenvezetővel gyalogosan sétáltunk fel a várba, a Wawelbe. Legelőször a tüzet okádó sárkánnyal találkoztunk, majd megtekintettük a gyönyörű koronázó templomot, az altemplomtól (ahol a lengyel királyok szarkofágjai találhatók) egészen a toronyig, ahová sokan fel is mentek és megérintették a harang „szívét”. Az altemplomban magyar vonatkozású sírokkal is találkoztunk, például itt nyugszik Báthory István és Nagy Lajos király is. A templomot több szép kápolna övezi. Megnéztük a királyi palota háromszintes, árkádos reneszánsz belső udvarát is. Második emeleti keleti szárnyán megmaradtak az eredeti festett frízek, melyek római császárokat ábrázolnak. Az udvar négy sarkán lakótornyok találhatók. A nagy méretű belső díszudvarban a középkorban számos bált, ünnepélyt, fogadást szerveztek, de ez volt a vitézi tornák színhelye is.
A várból egy kis kerülővel jutottunk le az óvárosba. Közben megnéztük a híres Jagelló Egyetem épületeit.
Az óváros 200 x 200 méteres, hatalmas, négyzet alakú főterén – Rynek - található a Posztócsarnok, a régi városháza tornya és a Szent Adalbert templom. A Posztócsarnok egy reneszánsz vásárcsarnok, a város egyik szimbóluma – jelenleg az árkádok alatt rengeteg kis bazár sorakozik az aranyművesektől kezdve a fafaragókig, emelete pedig a Nemzeti Múzeum csarnokának ad otthont.
A Posztócsarnok közelében, a tér északkeleti sarkában áll a 14. században, vörös téglából épült, felemás tornyú gótikus Mária templom. Szárnyas oltárát egy híres nürnbergi fafaragó művész készítette. Az igen gondosan helyreállított épület kívül egyszerűségével, belül freskókkal gazdagon díszített magas, karcsú hajóival nyűgözi le a látogatót. Egyik tornyából óránként élőben hangzik fel az 1241-es tatár támadás emlékét őrző harsonaszóló, amit nekünk is sikerült meghallgatni. A templom mellett terült el a régi Mária temető, amelynek még ma is látható néhány nyoma, és itt áll az egykori temetőkápolna helyén a jezsuita Szent Borbála templom.
A főtérről még elsétáltunk a pár sarokra lévő Szent Flórián kapuig és a Barbakánig, amelyek részei voltak a régi város védművének.
Fárasztó városnézésünk hivatalos programja délután 3 óra körül itt ért véget. Mindezt szitáló esőben, az idegenvezető által diktált erős tempóban, szünet nélkül kellett végigcsinálni, úgy, hogy nem volt alkalmunk még arra sem, hogy megigyunk egy kávét vagy megegyünk egy szendvicset. A magam részéről nagyon elfáradtam. Sem kedvem, sem erőm nem volt a következő 2 - 3 órát még egyénileg, szabadidő címén a városban tölteni, tovább ázni és fázni.
Így aztán taxival visszamentem a szállodába. A hazaút is csalódást okozott. A taxis - az ismert taxis átverést alkalmazva - sikeresen eltévedt. A pontos cím, illetve a szálloda nevének ismeretében, az induláskor beígért 30 zlotyis fuvardíj helyett sikerült neki 58-at belerakni a taxiórába és még ő játszotta el a „jó fejet”, hogy csak 40-et kért végül.
A hotelban aztán sikerült kicsit kipihenni magam. Örülök, hogy férjem otthon maradt, mert az ő fizikai állapotában nem bírta volna ezt a megerőltető programot végig csinálni.
Ne maradjanak le a folytatásról sem!
Szerző: Sutusné Grébel Irén Képek: Saját
