Hirdetés

Mi a 2020-as évet „nyaralással” indítottuk. Mint utóbb kiderült, igen jól tettük!

  Egyiptom télen, nem azaz igazi a télből a nyárba desztináció, de aki kevésbé bírja 30-40 fokot annak pont ideális. Január 4.-én indultunk útnak hárman, csemeténknek ez volt az első repülős útja, így nagy volt az izgalom. Cél állomásunk Marsa Alam volt, mely Hurghadától 270 kilométerre, délre helyezkedik el.


vörös tenger móló


  Az utazás szervezőnk két községgel lakott csak arrébb, így nagyon kedvesen felajánlotta, hogy ha gondoljuk, indulhatunk tőlük, hiszen a transzfer busz, ami Bécsbe ki visz minket, tőlük indul. Éltünk a lehetőséggel és hajnali négy után már az ő ebédlőjükben néztünk csipás szemmel egymásra.


marsa alam setany


  Bécsbe kiérve, a becsekkolás, hagyott némi kívánni valót maga után. Egy érintőképernyős panelon kellett magunknak elvégezni, a jegyeket, valamint a poggyászunkra címkét nyomtatni, majd saját magunknak azt felszerelni, mérlegelni, majd útjára indítani a rakodókhoz. Szóval már az elején elvesztünk, így látva kínlódásunkat oda jött egy stewardess és készségesen segített nekünk és a többi utastársunknak is. Austrian airline-al repültünk, csak is szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni. Hunor felszállás után kapott színezőt, színes ceruzát, hegyezőt, fekete Péter kártyajátékot, amelyeknek a bő négy órás repülés során hasznát is vettük. Az ellátás perfekt volt, folyamatosan kínálták a kávét, teát, vizet, alkoholos és mentes italokat. Az ebédnél lehetett választani vegetáriánus és húsos étel közül és kaptunk mellé desszertet is. Így viszonylag hamar eltelt az a négy óra.


marsa alam medence


   Landolás után, kiszállva a gépből kellemes meleg fogadott bennünket. A pálmafák karácsonyi díszítésben, mi meg rövid ujjúban sétáltunk közöttük. Gyorsan megkerestük a transzfer buszunkat és laza tíz perces utazás után már a szállodánál is voltunk. Mire a karszalagokat átvettük, addigra a londiner már meg is érkezett egy golf kocsival, hogy a csomagjainkkal együtt a szobánkhoz szállítson bennünket.


marsa alam part


   Gyorsan átöltöztünk és már indultunk is kicsit körbe nézni, majd utána vacsorázni. Téli estéken, úgy 13-15 fok van, ezért egy kardigán, vagy egy pulóver elfér az emberen, de így is kellemes volt az étterem teraszán elkölteni a vacsorát. Mint minden nagyobb szállodában, Egyiptomban, itt is több étterem közül lehet választani, mi a fő étteremet választottuk, ahol tényleg mindenki talál fogára való falatokat. Többnyire kontinentális a választék, de nyilván a helyi specialitások is helyet kapnak. Hunorral a kedvenc gyümölcsünk a sárga színű datolya volt, amiből nem bírtunk eleget enni.


marsa alam szálloda


   Hosszú napunk volt és a sok utazás is kifárasztott mindnyájunkat, ezért egy gyors tusolás után már álomra is hajtottuk a fejünket. Azért, hogy másnap kipihenten tudjuk felfedezni a Vörös-tenger csodáit, hiszen többek között azért választottuk ezt a szállodát, mivel itt az élővilág csodaszép. Ezekről a csodákról a következő részekben kapnak majd betekintést, ha velem tartanak.  



Szerző & fotók : Hajduné-Felső Bernadett